Vidéki gyerek lévén gyorsan megszoktam azt a jelenséget, hogy minden tisztességes vajdasági faluban mindig lőtávolságba esik legalább egy kocsma. Kibékültem az enyhén és súlyosan illumináltak látványával, hiszen gyakorlatilag egy ivó mellett laktam 15 éves koromig.
Hogy ennek mi köze a székvároshoz? Nem olyan sok, viszont azt kellett tapasztalnom, hogy itt sokan próbálják „eltitkolni” a szembetűnőt, vagyis azt, hogy ha az életük múlna rajta, még akkor sem tudnának egy „keréknyomban” gyalogosan megtenni öt métert.
Nincs erre miért büszkének lenni, de éppen szégyenlősködni sem kell miatta. Az áldatlan járványhelyzet, az egyre romló életszínvonal, a már középkorba lépő állami tranzíció, és a „mindenre kész” kormány, amelynek a „Nem érdekel!” az egyetlen konkrét és őszinte válasza minden polgári problémára egy olyan harmonikus összhangot kreál az ember fejében, amelyet nem is csoda, hogy máshogy nem visel el néha, csak részegen.
Na, de mielőtt elkezdenénk politizálni, vissza kell térni a „titkolózás” témájára.
Történetesen az alattam lakó szomszéd aktív fogyasztó. A vöröslő orrának méretéből itélve, nem a vírus, és nem is a politikai helyzet volt az, ami az alkoholizmusba kergette, meg az is gyanús, hogy már az előző hatalom idején is előszeretettel pengetett.
Ami lenyűgöző a szomszédban az az, hogy még a „legnehezebb pillanatokban” is gavallér, illetve azt próbálja elhitetni a külvilággal, hogy teljesen ura a helyzetnek.
A múltkor két fiatal lány ment felfelé a lépcsőn amikor kiléptem a lakás ajtaján. A szomszéd, amikor észrevette őket, gyorsan megfordult és háttal nekiesett a bejárati ajtójának. Ahogy úgy támasztotta magát, széles vigyorral kezdett bájcsevegni a két fiatal lánnyal. A probléma csak az volt, hogy a nők nem igazán értették a bácsi meglehetősen zavaros beszédét, amelyben a kelleténél sokkal gyakrabban cserélődtek meg a betűk, szótagok…
A fiatal nők válaszként csak felgyorsították lépéseiket, a szomszéd pedig pár keresetlen szóval konstatálta viselkedésüket.
– Ezt a neveletlenséget, ugye szomszéd?! – vetette oda nekem is.
Ez a művészet, kérem!
