Szokatlan kutatásba kezdett néhány éve dr. Szilágyi Mária építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök és dr. Antal Szilárd, a Művészeti Akadémia rendes tanára és a Drámatanszék vezetője. Olyan falfirkákat elemeztek, amelyek Újvidék jellegzetes épületein találhatóak. A 100-120 évvel ezelőtt keletkezett, téglákba, falba, az épületek egyéb részeibe vésett szövegek és rajzok funkciója nem változott az idők folyamán. Egy bizonyos generáció nyomot, illetve üzenetet szeretne hagyni maga után az utókor számára. A teljesebb információk érdekében beszélgettünk Antal Szilárddal.
– A kutatás első szakasza Újvidék központjában, a Mária neve római katolikus templomban zajlott, a feltárás eredményeit a 2019-be megjelent Üzenetek a falakról című könyv összegezte. Az elemzett falfirkákat 1945-ig tanulmányoztuk, fényképen megörökítettük, majd szociográfiai kutatásokat végeztünk. A múlt év végén megjelent a tanulmány második szakaszát összefogó kötet, az Üzenetek a falakról 2. – A zsidóság jelei címmel. A vizsgálat tárgya ezúttal az újvidéki zsinagóga épülete volt. A könyv megjelenéséhez kiállítások is társultak, az elsőnek az újvidéki Selyemgyár Művelődési Állomás (Svilara) adott otthont, a másodiknak a Vajdasági Levéltár díszterme. Az utóbbihoz multimédiás kiállítás is társult, a látogatók betekintést nyerhettek az épületbe makettek segítségével és rövidfilmet is nézhettek.
Mikor és mi alapján fordult figyelmed ennek a kissé szokatlan kutatási téma felé?
– A Mária neve templom falán lévő falfirkák, grafitceruzás írások a 90-es években keltették fel az érdeklődésemet, még mielőtt lecsiszolták volna a téglákat. Akkor nem fényképeztem le ezeket, sajnáltam is, és nem hagyott nyugodni a dolog. Pár évvel ezelőtt visszamentem, és ami megmaradt, azokról készítettem fotókat, de itt nem állt meg a kutatás, mert bemerészkedtem a templomtoronyba, a kriptába, a rejtett helyiségekbe is. Az itt található bútorzatba, ajtófélfákba, a falakba vésve nagyon sok, különféle szerelmi, politikai, üzenetet lehetett találni, ugyanígy obszcén rajzokat, karikatúrákat, persze leggyakrabban megörökített nevet és dátumot. Ezeket a neveket Szilágyi Mária társszerző nagy türelemmel levéltárakban merített forrásából érdekes, szinte regényszerű történetekké tudta alakítani. Az is kiderült, hogy azok közül, akik otthagyták névjegyüket, később nagyon sokan jelentős szerepet töltöttek be a város életében.
A feltárás során találtatok jelentős különbségeket a két épületre vésett lenyomatok között?
– Az üzenetek tartalma lényegében nem különbözik, leszámítva azokat a véséseket amelyek a múlt század 40-es éveinek elején készültek a zsinagóga falain, mert ebben az időszakban sajnos gyűjtőtáborként szolgált a zsinagóga, és szomorú sorsok, talán utolsó jeleit találhatjuk itt meg a falakon. A zsinagóga falain sokkal több firka van, mint a katolikus templomén. Ha kicsit közelebbről veszi szemügyre az ember a téglákat, órákon keresztül üzeneteket olvasgathat, így tettem jómagam is.
Kutatások során több akadállyal is lehet találkozni, ami a munkát hátráltatja, nektek voltak ilyen kellemetlen tapasztalataitok?
– Ha az indolenciát nem tartjuk hátráltatásnak, akkor nem. Persze azt a lelkesedést, ami bennünk élt, nem osztotta velünk senki, kivéve a zsidó hitközség tagjait. A zsinagógához hivatalosan fordultunk, mindent előre megbeszéltünk, az illetékesek pedig rendelkezésünkre bocsátották a szükséges és elérhető adatokat. Ami további gondokat jelent, az a matematika, vagyis a költségek. Könyvet összeállítani lehet szeretetből és lelkesedésből, de a különféle kiadásokat ez nem téríti meg. A könyvkiadás nem olcsó, amikor jól felszerelt könyvekről van szó, jó minőségi papírról. Támogatást kaptunk a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárságtól, az újvidéki önkormányzattól, de ez nem fedte teljes egészében a költségeket.
Szerinted a kutatási eredményeitek mit nyújtanak az utókor számára?
– Nem szabad megfeledkezni Újvidék egykori polgárairól, főleg ha tudjuk, hogy ők is szerettek volna valamit hagyni maguk után, igyekeztek valamit tenni azért, hogy bizonyos életpillanataik fennmaradjanak. Kötelességünknek éreztük, hogy megakadályozzuk annak a világnak, annak az időszaknak a feledésbe merülését. Ilyen módon visszautazhatunk az időben, egy olyan Újvidéket lehetett a kutatáson keresztül visszavarázsolni, legalábbis fantáziában, amely valóban egy multikulturális, multietnikai közeg volt. Nekem jólesett a sok magyar vonatkozás is, hiszen a város legszebb és legmeghatározóbb építményei között vannak ezek, a főtéren található templomot pedig magyar tervezők álmodták meg. Ez büszkeséggel tölt el, annak ellenére, hogy tudjuk, ennek a városnak az építésében mindig több nemzet vett részt, akárcsak a rombolásában.
Milyen terveitek vannak a kiállításokkal, könyvbemutatókkal kapcsolatban?
– A kiállítás hamarosan költözik Budapestre, a jelenlegi tervek szerint pedig ezután Izraelbe is eljut majd. Nagyobb visszhangja lett máshol, mint saját hazájában, ahol a falfirkák megtalálhatók. Szerbiára vonatkozóan nincsenek egyéb terveink, ha persze meghívást kapunk valahová, azt szívesen elvállaljuk.
Sok egyéb jelentős épület van még Újvidéken, várható-e a kutatás folytatása?
– Minden vágy erő és kívánság megvan a munka folytatásához, egyedül az anyagiak gátolnak bennünket. Ötlet is van a következő feltáráshoz, de hogy mi az, egyelőre maradjon titok.
