2024. december 4., szerda

Árvíz után szúnyoginvázió

Az újvidéki Kövest az idén sem kímélte meg a Duna

Bokáig érő vízben, mezítláb tapostunk tegnap délelőtt az újvidéki Köves víkendtelepülésen, pontosabban a Köves I-ben.

A helyiek elmondása szerint immár apad a víz szintje (Dávid Csilla felvétele)

A helyiek elmondása szerint immár apad a víz szintje (Dávid Csilla felvétele)

A Duna partján húzódó hétvégi házak között befolyt a víz a kertekbe, az udvarokba és még a házakba is. A helyiek elmondása szerint már apad a vízszint, az áradás nem okozott nagyobb károkat, és most már csak a víz hozta iszappal, kellemetlen szagokkal és a szúnyogokkal kell megbirkózniuk. Az utóbbi szaporodásának pedig kimondottan kedvez a hátramaradt, langyos, sekély víz. A Köves II-ben és III-ban, amely közelebb esik a városhoz, valamint a Tolvajok völgye elnevezéssel ismertté vált, az újgazdagok által benépesített partszakasznál nem folyt be a Duna, hiszen ott megoldották a problémát – feltöltötték a part szélét. A Köves I terül el a legalacsonyabban, és amikor ott a víz szintje +530-ra emelkedik, már érinti a parthoz legközelebb levő házak küszöbét, +550-nél már a következő kis utca házainak padlóját is nyaldossa a víz. Az áradás a településnek ezen a részén, úgy látszik nem érkezett meglepetésszerűen, hiszen mindenki idejében felpakolta a bútorokat, technikai felszereléseket az emeletre, de a helyiek mégis abban reménykedtek, hogy az idén megkíméli őket a Duna. A Kövesnek ez a része tegnap délelőtt igen lakatlannak tűnt, ottjártunkkor Horváth Zoltánnal találkoztunk, aki éppen házát tisztogatta, hiszen a víz már „csak” a küszöbig ért.

Újvidéki Velence (Dávid Csilla felvétele)

Újvidéki Velence (Dávid Csilla felvétele)

− A házba is befolyt a víz, épp csak hogy átfolyt a küszöbön. A földszinti falak alsó részét kicsempéztük, így az nem károsodott, ami a következő lépcsőfokon volt, azt pedig már nem érintette a víz. Sikerült idejében felpakolni a bútorokat és a háztartási gépeket az emeletre vagy székekre, az asztalra tettük őket. Tudtuk mi, hogy nő a Duna, csak reméltük, hogy nem lépi át a határt, mert ha +540-en maradt volna, akkor mi itt a hátsó sorban nem kapunk vizet. Most, hogy lassan húzódik vissza a víz, a takarítás következik. Sok idő kell majd, hogy a nedves föld kiszáradjon, valamit az iszap, ami feljött, igen kellemetlen szagot áraszt. A házat belül már egyszer felmostam, fertőtlenítettem, de ez csak az első lépés, még egyszer rendbe kell tenni az egészet – hangsúlyozta Horváth Zoltán. Elmondása szerint a házat 1971-ben építette, azóta már megszokta, hogy mintegy öt–hat évente kiönt a Duna, sőt olyan év is volt, amikor kétszer is „úszott” a víkendtelepülés. − A legmagasabb vízállás 1965- ben volt, akkor a víz szintje 7 méter 87 centiméterre emelkedett. Akkor a házak földszinti részét teljesen ellepte a víz. A Kövesnek ezen része a legalacsonyabb, a hétvégi házak nagyon közel vannak a Dunához, és itt nem lehet megállítani a vizet. A Köves második és a harmadik része már magasabban van, valamint feltöltötték a partot, ott csak +650-ös vízállásnál kapnak vizet, ami bizony egy méterrel magasabb vízállást jelent. Valójában mi már ezt megszoktuk, és én tulajdonképpen nem is a házat, a falakat sajnálom, azt mind újra lehet meszelni, építeni, hanem a szép pázsitot sajnálom, ami a rengeteg víztől megsárgul, elfonnyad és sok idő kell, hogy újra szép zöld legyen – vallotta Horváth Zoltán. A kerten keresztül, a házak mellett a vízben taposva kimentünk a Dunáig. Előttünk éppen felröppent a gólya, ez most nekik kiváló vadászterület, hiszen békák, apró halak és rengeteg elpusztult giliszta is úszkál a vízben. Nem valami kellemes érzés, amikor mezítláb rátapos az ember egyre. Gumicsizmát kellett volna hozni. Következő alanyunk jól felkészült a víz hozta következményekre, és igazi, combig érő horgász csizmát viselt. Drago Brkić éppen szomszédjának segített a munkálatokban.

Horváth Zoltán: Rostélyozni azért máskor jöjjenek (Dávid Csilla felvétele)

Horváth Zoltán: Rostélyozni azért máskor jöjjenek (Dávid Csilla felvétele)

− Immár két napja apad a víz, mintegy 15–20 centiméterrel alacsonyabb, mint volt. Reális számítások szerint egy hét múlva fog teljesen visszahúzódni a part menti házak tövétől. A házban csaknem 5-6 centi víz volt, de mi mindent felvittünk az emeletre, így nem okozott nagyobb kárt a víz. Azoknak, akinek már régóta van itt házuk, ezt már valamiféleképpen megszokták. Amikor teljesen visszahúzódik a víz, akkor mésszel fertőtlenítünk. Kevesen vannak most ilyenkor itt, mindenki eltávolította a bútorokat, és várják, hogy visszahúzódjon a víz. Az ezen a szakaszon épült házak esetleges megkárosodásában nem nyújt segítséget a város, hiszen mi tudatosan a töltés túloldalán építettük hétvégi házainkat, de reméljük, hogy legalább a szúnyogok ellen tesznek valamit, és mihamarabb intézkednek, hiszen rengeteg van belőlük, egyszerűen nem lehet tőlük megmaradni – mondta Drago Brkić.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás