Szombaton a zentai Halászcsárda üdülőtelepnél a Tisza Mentőcsapat búvárai a folyó takarításába fognak. Baranyi Nándor, az egyesület elnöke elmondta, hogy a Halászcsárda étteremnél található mólótól lefelé egészen a strand végéig átnézik a folyó partszakaszát, és kiszedik belőle az esetleges hulladékot. Az akcióban tíz búvár vesz részt, kettesével merülnek egy pályán, két civil személy csónakban ügyel a folyami biztonságra, ketten pedig a parton ügyelnek a munka zavartalan menetére. A csónakban ülők az arra járó kishajókat, csónakokat figyelmeztetik, hogy ott akkor nem lehet közlekedni, a parton ügyelők pedig mentős búvárok lesznek, akik baj esetén azonnal menteni tudnak. A búvárok maximum 7-8 méter mélységig és a parttól 10-15 m-ig pásztáznak, vagyis azt a területet takarítják, amelyet a fürdőzők használnak. Azért is szeretnék megtisztítani azt a részt, hogy biztonságosan lehessen ott úszni.
Baranyi elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt már felmérték azt a területet, de azóta sok minden változhatott a víz alatt. Több elsüllyedt csónakról is tudnak, de azok már lehet, hogy elrohadtak, és elvitte őket az ár. Ahol a búvárok éppen dolgoznak, ott bóják jelzik majd a víz alatti munkát, egyébként strandolni nyugodtan lehet szombaton is, a merülések nem tartanak egész nap. Minden búvár két palackot merít ki, vagyis kétszer merül, először reggel kilenckor, és kb. egy órát lesz víz alatt, majd valamikor délután.
A folyó nagytakarításában civilek is részt vesznek, egy-egy nagyobb tárgy kiemelésekor számítanak a polgárok segítségére. A búvárok legfeljebb 500 kiló súlyt tudnak a felszínre hozni. Ha esetleg olyan tárgyat találnak, amelynek a súlya egy tonna közeli, akkor azt a jövő hét folyamán emelik ki ballontechnikával.