2024. december 22., vasárnap

Vajdaságiak Csíkcsomortánban

Zentai és törökfalui résztvevője is volt a XI. Székelyföldi Varga Sándor Verstábornak

Szombaton ért véget Csíkcsomortánban a XI. Székelyföldi Varga Sándor Verstábor, amelyen két vajdasági lány is részt vett. A zentai Lengyel Emma és a törökfalui Oláh Réka kiemelkedő versmondó teljesítményükért utazhattak el Erdélybe. A táborban évről évre a tehetséges középiskolások gyűlnek össze az egész Kárpát-medencéből, és tíz napon át elismert művészek irányítása alatt dolgoznak. Varga Sándor, a tábor névadója a Magyar Rádió egykori munkatársa volt, ő és felesége, Mihályi Magdolna álmodták meg egykor ezt a különleges, Kárpát-medencei szintű verstábort azzal a céllal, hogy a nyelvterület különböző rangos versmondó versenyeinek díjazottjait további tehetséggondozásban részesíthessék.
A tábori élményekről kérdeztük a lányokat, és mindketten óriási élményekkel tértek haza.
Lengyel Emma elmondta, hogy a Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett Petőfi-szavalóverseny vajdasági döntőjén ért el helyezést, ezért utazhatott el Csíkcsomortánba.
– Nagyon sok színes programmal vártak bennünket a szervezők, emellett mindennap kirándulni is voltunk, és megtekinthettük Székelyföld csodáit. Kubik Anna, Ráckevei Anna és Rubold Ödön tartott nekünk különböző foglalkozásokat. Voltak beszédgyakorlatok, néptánc, valamint esténként házi gála is, ahol aki akart, felléphetett valamilyen darabbal. Mindemellett improvizációs gyakorlatokat is tartottak nekünk. Nagyon jó volt a társaság, gyorsan összebarátkoztunk, és mindenki mindenkivel megtalálta a közös hangot. Mivel a tábor témája Petőfi Sándor volt, ezért meglátogattuk a hozzá köthető helyszíneket, ahol meséltek is nekünk róla, úgyhogy sok új információval gazdagodtunk – mondta Lengyel Emma.
Oláh Réka különdíjas lett a Petőfi-szavalóversenyen, és ennek köszönhetően jutott el a táborba.
– Nagyon élveztem a tíz napot Erdélyben, rengeteget utaztunk, sok települést megnéztünk. Hangsúlyozni kell, hogy nagyon jó társaság jött össze, azóta is tartjuk a kapcsolatot a többiekkel, és már azt tervezgetjük, hogyan tudnánk újra találkozni. Úgy hiszem, mindannyian új barátokra tettünk szert, megérte elmenni. A tábor ideje alatt leginkább olyan helyekre utaztunk el, amelyek köthetőek Petőfi Sándorhoz, voltunk például Segesváron, Székelykeresztúron, valamint Csíkszeredában is. Szinte mindennap foglalkoztunk a versmondással, emellett voltak néptáncórák, valamint beszédórák is. Nekem a versekhez köthető munkák voltak a legérdekesebbek, de a beszédórák is tetszettek. Nagyon szeretnék újra visszamenni, reméljük, jövőre is lesz rá alkalom – mondta Oláh Réka.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Simon Erika felvétele