Olyan sok aratóünnep van már vidékünkön, hogy szinte észre sem veszi az ember, ha egy-kettő elmarad közülük. A felsőhegyi mégis sok tekintetben különleges. Egyrészt azért, mert Zenta községben több mint fél évszázada, 1960 óta tartanak évről évre rendszeresen aratóversenyt. Kezdetben az ifjúsági szervezet rendezte, és egymást váltotta a község négy falva, s akkoriban fiatalok versenyeztek, az erőn és gyorsaságon volt a hangsúly. Később Ősz Szabó Imre mentette meg a rendezvényt, és azóta Felsőhegyhez kötődik, nagy változáson és főként fejlődésen átesve. Azóta is Ősz Szabó Imre a szervezője, akinek nem is csak ez a falu köszönheti a hagyományőrző rendezvényeket. Számos településen segített – és teszi ezt most is – akár az aratóünnepségek meghonosításában, akár gasztronómiai vagy éppen kukoricafesztivál megszervezésében. Az évtizedek alatt kiépített hazai és magyarországi kapcsolatainak köszönhetően nemegyszer „megmentette” a magyarországi ünnepségeket azáltal, hogy tömegesen szervezett vajdasági résztvevőket. Idős emberektől gyűjtötte a hagyományok apró elemeit is, hogy az aratóversenyt aratóünneppé téve fokozatosan hagyományőrzéssé vagy legalább -ápolássá fejlődjön a rendezvény. Igaz, Felsőhegyen eddig megtartották a gyorsasági versenyt is.
Aratás Felsőhegyen, csak nem az idén
Az idén viszont mindkettő – ötvenöt-hat év után először – elmaradt. Mielőtt a közvetlen okokra térnénk, Ősz Szabó Imre még visszatekint a korábbi aratóünnepségekre:
– Tizenkilenc évesen, 1976-ban már fő szervezője voltam a rendezvénynek, amelyet a hetvenes évek végétől három-négy alkalommal csak nagy nehézségek árán sikerült megmenteni. Egyszer én akartam abbahagyni, amikor valaki a gazdasági bíróságra adott, bár a bíróság nem marasztalt el semmiért. Abban az évben Tornyosra került az aratóünnep, de ott is nekünk kellett besegíteni; egy alkalommal pedig búzaparcella híján Zentán tartottuk meg. Egyik sem vált be.
– Az évek folyamán pedig módosult a rendezvén tartalma…
– Bevezettük a hagyományos aratást, az aratóreggeli bemutatását, majd aratóebéd főzésében már versenyt szerveztünk. Bevontuk a fogatokat, azóta fölvonulással kezdődik az ünnepség; versenyt hirdettünk búzakorona kötésében, kiállítást rendeztünk.
Leggyakrabban talán ötven-hatvan csapat vett részt a versenyben, 2007-ben pedig Guinness-rekord döntésére jelentkeztünk, abban az évben 103 csapat sorakozott föl. (Később olyan visszajelzést kaptunk, hogy Belgium tartotta a rekordot, ott 1962-ben 60 aratópár gyűlt össze.) Ekkor már Kárpát-medencei Aratóünnepségként szerepeltünk: Jakab István, a Magosz elnöke 2000-ben azt mondta, ez az egyik legnagyobb ilyen jellegű Kárpát-medencei rendezvény.
– Mindezek után hiába várták az érdeklődők az idén a felsőhegyi aratóünnepséget.
– Hatalmas munkával jár a szervezés, és rendszerint anyagi gondokkal. Talán egyetlen alkalommal érkezett gyorsan a támogatás, épp a miloševići korban: csütörtökön telefonáltunk Belgrádba, szombaton megkaptuk a pénzt. Én társadalmi munkában szerveztem a rendezvényt, és több alkalommal is saját zsebemből kellett pótolni a hiányt, mert mindig adódnak előre nem látott kiadások. Megterhelő, hogy alkudozni kell a művelődési otthonért, amelynek tatarozásához mi is szereztünk támogatást; a park használatáért, amit annak idején mi tettük rendbe; belekötnek a dohányzásba az iskola mellett, pedig nincs tanítás ilyenkor, és félnem kell attól, hogy nem lesz pénz. Nem igazán érzek támogatást. A keceli polgármester elmondta, hogy náluk egy ember egész évben fizetésért dolgozik az országos aratóünnep megszervezésén. Nálunk 400 ezer dinárról tavaly 250 ezerre csökkent a községi támogatás, ugyanennyit ígért a minisztérium is, amiből az árvíz és a rossz gazdasági helyzet miatt kétszer ötvenezret lefaragtak, és decemberben érkezett meg a maradék. Százezer dinárt pótolnom kellett. Az idén pedig június második felében pénzügyi ellenőrzésre hívtak, hogy pár nappal később is menjek az önkormányzatba az aratóünneppel kapcsolatos megbeszélésre. Az összefüggéseket csak találgatni lehet, de a másodikra már nem mentem el.
