A Zentai Alkotóházban augusztus 17-e és 19-e között Zeng a lélek címmel gyermeknéptánctábort szerveznek. A háromnapos rendezvényre olyan óvodás és kisiskolás gyermekeket várnak, akik szeretnének megismerkedni a néptánc alapjaival.
A gyermekekkel Rácz Szabó Rita, a budapesti Táncművészeti Főiskola növendéke, a tízéves néptáncos múlttal rendelkező Fekete Attila, a kézműves-foglalkozásokat vezető Gácser Mónika és Hajnal Anna foglalkoznak majd. Hajnal Anna, a rendezvény fő szervezője elmondta, azok is bátran jöjjenek el, akik ez idáig nem rendelkeztek néptáncos tapasztalattal, a tábornak éppen az alapok elsajátítása a célja, ugyanis szeptembertől óvodások és általános iskolások számára néptánccsoportot szeretnének indítani. A táborba nem kell előre jelentkezni, minden érdeklődőt szeretettel várnak augusztus 17-én a Zentai Alkotóházban. A foglalkozások mindhárom napon reggel 8 órától délután 2 óráig tartanak. A rendezvény zárásaként augusztus 19-én táncházat szerveznek, amelyre a gyermekek mellett a szülőket is várják.