Az Interetno Fesztivál 10 évvel ezelőtt Szabadkán indult útjára. Az idén negyedik alkalommal Zentán is bemutatkozási lehetőséget kínálnak külföldi néptáncegyüttesek vendégszereplésére, azzal a céllal, hogy az itt élő multietnikus közösség megismerje más emberek, más országok kultúráját, szokásait és hagyományait. Cél továbbá az is, hogy a szervezők megteremtsék a kulturális párbeszédet az egymás mellett élő népek kultúrájának és történelmének kölcsönös előmozdítása érdekében.
Az idén Török-Ciprus, Oroszország és Argentína néptáncegyüttesei mutatkoznak be augusztus 24-én 20 órai kezdettel a zentai városháza előtti Fő téren. A műsort a Thurzó Lajos Közművelődési Központ Ispiláng gyermekcsoportja nyitja. Eső esetén a rendezvényt a Művelődési Házban tartják meg. A kulturális program ingyenes. A Rozetta Kézművestársaság kirakodóvásárt szervez a főtéren az esti órákban.
A rendezvény fő szervezője a szabadkai Népkör Művelődési Egyesület és a zentai Pro Cultura Polgári Egyesület. Társszervező a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ.
A rendezvény fő támogatója a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap a Szekeres László Alapítvány közreműködésével.
A Pro Cultura Polgári Egyesület értesíti a polgárokat, hogy a Táncpanoráma miatt augusztus 24-én délelőtt 9 órától 24 óráig útlezárás lesz a zentai városháza előtti Fő téren a Posta utca és a Fő utca közötti szakaszon. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.