2024. december 22., vasárnap

Suliexpo Zentán

Bemutatkoztak a vajdasági gimnáziumok és szakközépiskolák – Nyolcszáz általános iskolás érkezett Vajdaság egész területéről

Csütörtökön délelőtt ismét benépesült a zentai Sportcsarnok, ugyanis ott tartották a Suliexpót, amelyet első ízben rendezett meg a Magyar Nemzeti Tanács. A rendezvényt a magyar tannyelven tanuló 8. osztályos tanulók részére alkották meg. Az expó azon középiskolai intézmények bemutatásáról szól, melyekben magyar tannyelvű oktatás is folyik. A Suliexpón több mint 800 nyolcadikos tanuló vett részt, akiknek húsz, magyar nyelven (is) oktató gimnázium és szakközépiskola mutatta be a középiskolai továbbtanulási lehetőségeket Vajdaság területén. 

Az esemény hivatalos megnyitóján jelen voltak a köztársasági és a tartományi kormány, továbbá az MNT képviselői, valamint Zenta község vezetőségének tagjai is. 

A rendezvényt Czeglédi Rudolf, Zenta község polgármestere nyitotta meg. 

– A középiskolai időszak életünknek egyik legszebb szakasza volt, gyermekeinknek pedig egy lehetőség, hogy kibontakoztathassák a tehetségüket. Ezen a rendezvényen megismerhetjük azokat a

középiskolákat, amelyeket a gyermekeink választhatnak, a mi feladatunk, hogy biztosítsuk azokat a lehetőségeket, melyek nyomán a gyermekeink megtalálják azt az utat, melyre rálépve felnőtté válhatnak – fogalmazott köszöntőbeszédében a polgármester. Szakállas Zsolt tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár szerint nagyszerű ötlet, hogy a felsőoktatási intézmények bemutatása mellett a szervezők lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra azon középiskolai intézményeknek, melyekben magyar és szerb nyelven folyik oktatás. – Nagyon nehéz 14 évesen eldöntenie a végzős diáknak, hogy hová is iratkozzon. Nagy a szülők és a pedagógusok felelőssége, hogy a helyes úton indítsák el a gyermekeket. Ezért is jók az ilyen rendezvények, a diákok láthatják a továbbtanulási lehetőségeket, megismerhetik a tanárokat, és elképzelhető, hogy a középiskolás osztálytársakkal is találkoznak. Az itt jelen lévők jó helyen járnak, lehetőségük van kérdezni, és dönteni a jövőjükről. Reméljük, ebből egy hagyomány lesz – mondta Szakállas Zsolt.

Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédében az itthon maradás fontosságára hívta fel a figyelmet.

– Szerdán zajlott le a hetedik Eduexpo, és látjuk, hogy mekkora igény van a vajdasági magyar fiatalok körében egy olyan rendezvényre, ahol találkozhatnak azon intézmények képviselőivel, amelyekben magyar nyelven is tudják folytatni a tanulmányaikat. Felbátorodva az Eduexpo sikerességén, arra jutottunk, hogy egy komoly kampányt kell elindítanunk még a tanév elején annak érdekében, hogy a nyolcadik osztályosok figyelmét felhívjuk arra, mennyire fontos középiskolában továbbtanulni, és hogy mindezt magyar nyelven tegyék meg itthon, Vajdaságban. Sok esetben az információ nem jut el a fiatalokhoz, és ezzel az expóval szerettük volna elérni azt, hogy Vajdaság minden területéről eljöjjenek az általános iskolák tanulói. Szeretnénk bemutatni az előttük álló lehetőségeket. Nagyon elégedett vagyok a kiállítók számával, hiszen 20 olyan középiskola jelentkezett be az első expóra, amely várja a magyarul továbbtanulni kívánó gyermekeket. Vajdaság egész területéről 44 általános iskolából utaztak el ma a fiatalok Zentára, hogy megismerkedjenek az itt kiállító középiskolák képviselőivel. Bízom benne, hogy ezzel a két expóval el tudjuk a gyermekek és a szülők gondolkodását indítani azzal kapcsolatban, hogy már a tanév elején mérlegeljék a lehetőségeket. Lehetőség bőven van, úgy a középiskolák, mint a felsőoktatási intézmények tekintetében. Hiszem azt, hogy ezekkel az expókkal az MNT hozzá tud járulni ahhoz, hogy megkönnyítse a gyermekek döntéseit, és arra bátorítsa a Vajdaságban élő fiatalokat, hogy itthon maradjanak, és itthon tanuljanak tovább – fogalmazott Fremond Árpád.

Vicsek Annamária oktatási államtitkár elmondta, hogy a magyar tannyelvű középiskolák Vajdaság-szerte több alkalommal is tartanak bemutatót. Kiemelte, hogy ez egyedülálló alkalom, amikor az intézmények együtt mutatkozhatnak be. 

– Az MNT elképzelése erről a rendezvényről egy óriási dolog, amelyet támogatni kell. Az oktatási minisztériumban fog majd eldőlni jövő tavasszal, hogy melyik középiskolában milyen szakok indulnak, ezért fontos feladatom államtitkárként tudni, hogy mely szakok iránt van érdeklődés, hiszen ezeket a szakokat kell majd jobban támogatni – fogalmazott Vicsek Annamária.

A szervezők gazdag tombolával és számos érdekes programmal készültek az első Suliexpóra, amely nagy sikert aratott. @sz = hat

@kep(p11suli.jpg) = Az első Suliexpóra nyolcszáz általános iskolás tanuló érkezett Vajdaság egész területéről

@c = Suliexpo Zentán
@a = Bemutatkoztak a vajdasági gimnáziumok és szakközépiskolák – Nyolcszáz általános iskolás érkezett Vajdaság egész területéről

Csütörtökön délelőtt ismét benépesült a zentai Sportcsarnok, ugyanis ott tartották a Suliexpót, amelyet első ízben rendezett meg a Magyar Nemzeti Tanács. A rendezvényt a magyar tannyelven tanuló 8. osztályos tanulók részére alkották meg. Az expó azon középiskolai intézmények bemutatásáról szól, melyekben magyar tannyelvű oktatás is folyik. A Suliexpón több mint 800 nyolcadikos tanuló vett részt, akiknek húsz, magyar nyelven (is) oktató gimnázium és szakközépiskola mutatta be a középiskolai továbbtanulási lehetőségeket Vajdaság területén.

Az esemény hivatalos megnyitóján jelen voltak a köztársasági és a tartományi kormány, továbbá az MNT képviselői, valamint Zenta község vezetőségének tagjai is.

A rendezvényt Czeglédi Rudolf, Zenta község polgármestere nyitotta meg.

– A középiskolai időszak életünknek egyik legszebb szakasza volt, gyermekeinknek pedig egy lehetőség, hogy kibontakoztathassák a tehetségüket. Ezen a rendezvényen megismerhetjük azokat a

középiskolákat, amelyeket a gyermekeink választhatnak, a mi feladatunk, hogy biztosítsuk azokat a lehetőségeket, melyek nyomán a gyermekeink megtalálják azt az utat, melyre rálépve felnőtté válhatnak – fogalmazott köszöntőbeszédében a polgármester. Szakállas Zsolt tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár szerint nagyszerű ötlet, hogy a felsőoktatási intézmények bemutatása mellett a szervezők lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra azon középiskolai intézményeknek, melyekben magyar és szerb nyelven folyik oktatás. –Nagyon nehéz 14 évesen eldöntenie a végzős diáknak, hogy hová is iratkozzon. Nagy a szülők és a pedagógusok felelőssége, hogy a helyes úton indítsák el a gyermekeket. Ezért is jók az ilyen rendezvények, a diákok láthatják a továbbtanulási lehetőségeket, megismerhetik a tanárokat, és elképzelhető, hogy a középiskolás osztálytársakkal is találkoznak. Az itt jelen lévők jó helyen járnak, lehetőségük van kérdezni, és dönteni a jövőjükről. Reméljük, ebből egy hagyomány lesz – mondta Szakállas Zsolt.
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszédében az itthon maradás fontosságára hívta fel a figyelmet.
– Szerdán zajlott le a hetedik Eduexpo, és látjuk, hogy mekkora igény van a vajdasági magyar fiatalok körében egy olyan rendezvényre, ahol találkozhatnak azon intézmények képviselőivel, amelyekben magyar nyelven is tudják folytatni a tanulmányaikat. Felbátorodva az Eduexpo sikerességén, arra jutottunk, hogy egy komoly kampányt kell elindítanunk még a tanév elején annak érdekében, hogy a nyolcadik osztályosok figyelmét felhívjuk arra, mennyire fontos középiskolában továbbtanulni, és hogy mindezt magyar nyelven tegyék meg itthon, Vajdaságban. Sok esetben az információ nem jut el a fiatalokhoz, és ezzel az expóval szerettük volna elérni azt, hogy Vajdaság minden területéről eljöjjenek az általános iskolák tanulói. Szeretnénk bemutatni az előttük álló lehetőségeket. Nagyon elégedett vagyok a kiállítók számával, hiszen 20 olyan középiskola jelentkezett be az első expóra, amely várja a magyarul továbbtanulni kívánó gyermekeket. Vajdaság egész területéről 44 általános iskolából utaztak el ma a fiatalok Zentára, hogy megismerkedjenek az itt kiállító középiskolák képviselőivel. Bízom benne, hogy ezzel a két expóval el tudjuk a gyermekek és a szülők gondolkodását indítani azzal kapcsolatban, hogy már a tanév elején mérlegeljék a lehetőségeket. Lehetőség bőven van, úgy a középiskolák, mint a felsőoktatási intézmények tekintetében. Hiszem azt, hogy ezekkel az expókkal az MNT hozzá tud járulni ahhoz, hogy megkönnyítse a gyermekek döntéseit, és arra bátorítsa a Vajdaságban élő fiatalokat, hogy itthon maradjanak, és itthon tanuljanak tovább – fogalmazott Fremond Árpád.
Vicsek Annamária oktatási államtitkár elmondta, hogy a magyar tannyelvű középiskolák Vajdaság-szerte több alkalommal is tartanak bemutatót. Kiemelte, hogy ez egyedülálló alkalom, amikor az intézmények együtt mutatkozhatnak be.
– Az MNT elképzelése erről a rendezvényről egy óriási dolog, amelyet támogatni kell. Az oktatási minisztériumban fog majd eldőlni jövő tavasszal, hogy melyik középiskolában milyen szakok indulnak, ezért fontos feladatom államtitkárként tudni, hogy mely szakok iránt van érdeklődés, hiszen ezeket a szakokat kell majd jobban támogatni – fogalmazott Vicsek Annamária.

A szervezők gazdag tombolával és számos érdekes programmal készültek az első Suliexpóra, amely nagy sikert aratott. @sz = hat

@kep(p11suli.jpg) = Az első Suliexpóra nyolcszáz általános iskolás tanuló érkezett Vajdaság egész területéről
@fo = Gergely Árpád

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele