A zentai Városi Kisgalériában pénteken megnyílt Monyov Glória székelykevei származású, Zentán élő szobrászművész Liminális terek – Nem-helyek címet viselő kiállítása. A művésznőt és alkotásait Gubik Korina és Kókai Eléna, a galéria vezetői méltatták.
Úgy fogalmaztak, hogy Glória az elfakuló emlékeket és az elhagyatott otthonok emlékeit idézi meg alkotásaiban, és hozzáfűzték, hogy a liminális tér egyfajta átmenetet jelent két állomás vagy állapot között. Az állapotok között nem ismert, mi lesz a következő lépés, sőt néha lehetetlenné válik visszatérni az első állapotba vagy ebben az esetben a helyre, így az utazást folytatni kell a „megérkezés” pillanatáig.
– A tranzitot el lehet szándékosan indítani saját döntésből, de lehet ez más erő is, amely egy ilyen folyamatba belesodor. A liminális tér gyakran ijesztőnek tűnik az ismeretlentől való félelem miatt. Fontos megjegyezni, hogy a liminális tér gyakran inkább pszichológiai állapotként érthető, mint fizikai térként, mivel ebben a térben a személy másként éli meg a környezetet, mint mások. Néhány ember számára a liminális területek nem feltétlenül okoznak kellemetlenséget, hanem inkább egyfajta várakozás és élvezet lehet, hogy olyan helyen tartózkodnak, ahol nincsenek meghatározott szabályok. Felismerik, hogy minden bármikor megváltozhat. Ezt az érzést a legjobban az írhatja le, amikor valaki visszaér egy üres családi házba, ahol az egész gyerekkorát töltötte – hangzott el a megnyitón. Gubik Korina és Kókai Eléna elmondták, hogy a művésznőben az alkotás során az első gondolatokat a tömeges kivándorlás váltotta ki, amely szülőfalujában, Székelykevén kifejezetten nagy méreteket öltött.
– Glória a biográfiájában hangsúlyozza székelykevei származását, hiszen a gyökerek és a hagyomány domináns szerepet játszanak eddigi alkotásaiban – hangzott el a megnyitón, és a fiatal szobrásznőnek e közösségben való fontosságára rámutatva elmondták, hogy egy kortárs hivatásos szobrász ritkaságnak tekinthető egy kisebb községben.
Monyov Glória hangsúlyozta, hogy székelykevei, és a székelykeveiek a lokálpatriotizmusukat soha nem hagyják el. Ezért akárhova is költözött, Székelykeve a számára egyfajta imaginárius tér lett, ami lényegében a kiállításának is a témája.
– Van egy elképzelésem erről a faluról, ami lehet, hogy már nem aktuális. Én ápolom ezeket a gondolatokat, és valószínűleg életem végéig ápolni fogom őket – mesélte, majd a kiállítás anyaga kapcsán elmondta, hogy főként gyűjtött anyagokból állnak. Emellett feledésbe merülő motívumokat vett kölcsön. Így a rakukerámia tárgyakra síremlékekről vett át motívumokat, olyanokat, melyek Bukovinából származnak.
– Ez azért fontos, mert a székelykevei ember görcsösen ragaszkodik bukovinai származásához, és arra büszke, hogy migrációjával hozta ide falujukat Dél-Bánátba – magyarázta Glória, és hozzátette, hogy ugyanakkor a migráció által ki is hal a falu.
Gergely Árpád fotója
Nyitókép: Gergely Árpád
