Májusi születésnapja kapcsán pénteken este Sinkovits Péterre, napilapunk tavaly elhunyt nyugdíjas munkatársára, zentai költőre, íróra emlékeztek írótársai a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában. Hernyák Zsóka, Kovács Jolánka, Móger Tímea, Nagy Abonyi Árpád, Sándor Zoltán, Szögi Csaba és Beszédes István meséltek Sinkovitscsal közös emlékeikről, Balogh István és Sári László irodalmároknak Sinkovitsról és a verseiről írt szövegeit pedig Kónya-Kovács Otília, a Vajdasági Rádió és Televízió és több más vajdasági magyar médium újságírója tolmácsolta. Az est folyamán bemutatták Sinkovits Péternek a zEtna Kiadó gondozásában megjelent Fedélzeti napló című posztumusz verseskötetét is.
Beszédes István a könyv kapcsán elmondta, hogy Sinkovits Péter ebben a kötetében összefoglalta és le is zárta költői életművét, mert a hátralévő idejében már prózával akart foglalkozni, és egy regényen dolgozott.
– Gyakorlatilag egy költői kalandozásról, egy életútról és különböző benyomásokról van szó a kötetben – magyarázta Beszédes István, aki a pénteki estet összefoglalva rámutatott arra, hogy nem szívesen nevezné emlékezésnek, ugyanis a vendégek fülében még mindig ott csengnek a vele folytatott beszélgetések. Sinkovits Péter ugyanis nagyon jó közösségi ember volt.
– Egészen életigenlő vállalkozás, költői és írói vállalkozás volt az övé, de emberként is nagyon kapcsolatcentrikus volt, így nagyon sokunkat szelídített össze, hogy egy békés, együttműködő közösség legyünk – mesélte István.
A rendezvényen a zentai irodalmár és újságíró kapcsán Móger Tímea kiemelte, hogy napilapunk egykori munkatársa mindig is őszintén odafigyelt az ifjabb nemzedék képviselőire.
– Gyakorlatilag tíz éven át leveleztünk Péterrel, és akár a köteteimmel, akár a publicisztikáimmal kapcsolatban éles szemű meglátásai voltak. Mindig lehetett rá számítani, biztos tollú, biztos szemű és nagylelkű embernek ismertem – mesélte a doroszlói irodalmár és újságíró.
Napilapunk elhunyt munkatársával Kovács Jolánka muzslyai költő is több mint egy évtizeden át levelezett, aki Péter személyisége kapcsán a benne lévő végtelen humánumot emelte ki.
– Ha a beszélgetéseinkre gondolok, akkor csakis az juthat eszembe, hogy volt benne valami nagyon megnyugtató. Eleve a személyiségében és a vele való beszélgetésekben is. Péter a kérdéseivel sohasem tolakodott, de olyan higgadtan és olyan szeretetteljesen tudott a lényegre tapintani, hogy mindig elgondolkodtatott, és mindig tudott utat mutatni, vagy legalábbis amúgy csöndesen és okosan rámutatni arra, hogy hogyan is kellene vagy hogyan is lehetne továbblépni egy adott helyzetből – fogalmazott Jolánka, és hozzáfűzte, hogy a mai napig úgy érzi, Péter nem ment el végleg, csak elutazott valahová.
Sándor Zoltán, a Magyar Szó szabadkai munkatársa, szerkesztője, az egykori Sikoly irodalmi folyóirat szerkesztője elmesélte, hogy Sinkovits Péter hetvenedik születésnapjára megjelentettek egy róla szóló lapszámot, és ebbe ő egy életinterjút készített vele. Sándor Zoltán úgy fogalmazott, hogy kimért, megfontolt, higgadt, szellemes, megnyugtató, alapos és pozitív értelemben véve kíváncsi személyként ismerték Pétert. Kiemelte azt is, hogy mindezek mellett Sinkovits egész élete során újságíró volt, aki a tárca műfaját magas szinten művelte.
– A tárcaírást ugyanis legjobban egy szépíró tudja művelni, mert ehhez szükséges az a szemlélődés, az a tárgyi tudás, az a kíváncsiság, olvasottság, ami Péterben megvolt, ahogyan a témaérzékenység is, az, hogy miről, mikor, hogyan lehet a sorok közt üzenni – mutatott rá Sándor Zoltán.
Nyitókép: Horváth Zsolt felvétele
