2024. december 22., vasárnap

Az emlékezés útján

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulója Keviben

A Kevi Móra István Művelődési Egyesület szervezésében kedden délelőtt az 1956-os forradalomra emlékeztek. „A lyukat nem tudja elfújni a szél” című ünnepi műsorban felléptek a helyi óvodások, az iskolások és az egyesület csoportjai. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Bognár Zsolt, a községi tanács művelődéssel és kultúrával megbízott tagja, Cipó Igor falvakkal, helyi közösségekkel és mezőgazdasággal megbízott tag, valamint a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Gordán Kolos.

A műsor a magyar Himnusszal kezdődött, majd a jelenlévőket Perpauer Attila, az egyesület elnöke köszöntötte, és az 1956-os események fontosságát hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a közösség számára fontosak az ilyen és ehhez hasonló rendezvények, hiszen egyrészt megemlékeznek egy jeles eseményről, másrészt pedig a nemzeti öntudatot és a hovatartozást erősítik.
– Azok, akik részt vettek a forradalomban, példaképként szolgálnak a ma élő emberek számára. A szabadságharc, a kitartás és az összetartozás olyan értékek, amelyek ma is nagyon fontosak – mondta Perpauer Attila.

Bognár Zsolt az esemény után hangsúlyozta, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc értékei közé tartozik a szabadság, a demokrácia, a nemzeti önrendelkezés és az emberi jogok védelme. Hozzátette, hogy a megemlékezések erősítik a közösségi identitást, a társadalmi összetartozást, és jó példával szolgálnak a következő generáció számára.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A kevi gyerekek ünnepi műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek