2024. október 28., hétfő

A versek útján

Szavalóversenyt tartottak a zentai Thurzó Lajos Általános Iskolában

„Messzeringó gyerekkorom világa…” címmel tartottak szavalóversenyt az általános iskolásoknak szombat délelőtt a zentai Thurzó Lajos Általános Iskolában. A kilencedik alkalommal életre hívott eseményre mintegy 214 diák jelentkezett, akik magyar költők műveit adták elő.

A megnyitón Gallusz Gabriella, az esemény főszervezője köszöntötte az egybegyűlteket és bemutatta a zsűri tagjait, akik között ott voltak kollégáink is, Máriás Endre főszerkesztő-helyettes és Homolya Horváth Ágnes, a Tiszavidék rovat szerkesztője. A köszöntőben elhangzott, az esemény nem jöhetett volna létre az iskola vezetőségének és munkaközösségének segítsége nélkül, akik példát mutató összefogásról tesznek tanúbizonyságot évről évre.

Gergely Árpád felvétele

Gergely Árpád felvétele

A versenyen a következő eredmények születtek, kategóriákra lebontva:

1. osztály: első helyezett Fajka Tamás, második helyezett Béres Léna, harmadik helyezett Szabó Dávid. Különdíj: Rontó Benedek, Kiss Boróka

2. osztály: első helyezett Dózsai Csaba, második helyezett Balog Zsolt, harmadik helyezett Szabó Dorka. Különdíj: Baráth Lili, Davitkov Višković Olivér, Telečki Péter.

3. osztály: első helyezett Siflis Noémi, második helyezett Hadžikadić Dorina, harmadik helyezett Török Luca. Különdíj: Faragó Dorisz, Sóti Luca.

4. osztály: első helyezett Harmat Máté, második helyezett Tót Horgosi Dávid, harmadik helyezett Pakai Domonkos. Különdíj: Gyertyás Nikolett, Vasas Boglárka

5. – 6. osztály: első helyezett Tornai Ádám, második helyezett Pakai Andrej, harmadik helyezett Sebők Klaudia. Különdíj: Kólity Máté, Jurcsák Renáta, Juhász Hanna, Fekete Emese Hajnal, Faragó Petra, Vortity Anasztázia, Savić Nikola.

7. – 8. osztály: első helyezett Hajvert Zalán, második helyezett Surányi Bálint, harmadik helyezett Varkula Anna. Különdíj: Lőrinc Sára.

Környezetnyelv 1. – 4. osztály: első helyezett Fekete Kira, második helyezett CvetanovskiBožana, harmadik helyezett Trivić Damir.

Környezetnyelv 5. – 8. osztály: első helyezett Afić Laura, második helyezett Petković Jelena, harmadik helyezett Taloš Ivan.

Saját nevelési igényű diákok: alsó tagozaton megosztott első helyezett Kolompár Vanessza és Halápi Dominik, felső tagozaton megosztott első helyezett Dimovity Danica és Fekete Liliana. Abszolút győztes: Kolompár Vanessza.

A szavalóverseny létrejöttét Zenta község önkormányzata és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta, a versenyzők ajándékait pedig a zentai Kriska cukrászda és a topolyai Solymosi Könyvesház biztosította.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Mintegy 214 gyermek szavalt szombaton délelőtt Zentán (Gergely Árpád felvétele)