Az iszony természetrajzát, a belső és külső hatások által generált félelem hatásmechanizmusát boncolgatja a Marko Backović rendezésében és forgatókönyve alapján készült Izolacija, avagy Elszigeteltség című játékfilm.
A Miloš Biković által alakított Jovan azzal a küldetéssel érkezik az erdő mélyén ideiglenes tudományos állomásként működő montázsházba, hogy a már felszerelt tizenhat kamerán keresztül kövesse a vadállatok mozgását és viselkedését a rengetegben. Az eközben szerzett tapasztalatairól készülő feljegyzések mellett a kötelességei közé tartozik még naponta kicserélni az elemeket a fákon lévő kamerákban. A fiatal biológus tehát az erdei állatok egyféle Nagy Testvére. Első pillantásra idilli feladat egy lelkes kutató számára a világ zajától távol. A szerényen berendezett, fatüzelésű kályhával ellátott lakban ugyanis nincs se internet, se a mobiltelefon használatához szükséges térerő, a külvilággal való kapcsolatot Jovan csak egy műholdas telefonon tudja tartani.
A helyszín és az alapszituáció alapján minden adott egy hátborzongató rémfilmhez. Annál is inkább, mert a mű kerettörténetében a letartóztatott Jovant egy pszichiáter asszonnyal látjuk beszélgetni, vagyis a néző már a felvezetésből tudja, hogy az erdőben valami szörnyűséges dolog történt, azonban sejtése sincs, vajon mi lehetett az, még kevésbé, mi vezetett oda.
A fiatalembert a film legelején egy férfi fuvarozza el a tetthelyre, kutyafuttában elhadarja neki a legszükségesebb tudnivalókat, és máris továbbáll, hogy még sötétedés előtt elhagyja az erdő birodalmát. Jovan gyorsan egyedül marad. Legalábbis úgy véli. Merthogy csakhamar a beköltözése után furcsa mozgásokra lesz figyelmes. Több ízben nyitva találja az ajtót, amikor a reggeli körsétája után visszatér szálláshelyére. Az egyik nap összefut egy idős férfival, aki a közeli falu lakójaként mutatkozik be, időről időre mintha egy sárga köpenyes alak is feltűnne itt meg ott, az idő előrehaladtával pedig egyre különösebb és ijesztőbb jelenetekre lesz figyelmes, nem csoda hát, hogy az erdőben tanyázó Jovanon rövidesen elhatalmasodik a félelem és rettegés.
Az újabbnál újabb elemek bevetésével a film fokozatosan növeli a feszültséget, hogy a játékidő kétharmadánál egy váratlan csavarral zárójelbe helyezze az addig látottakat, és az ösztönös félelem okainak vizsgálata mellett a tömegpszichózist generáló társadalmi folyamatokat is a fejtegetése tárgyává tegye. Az alkotás ily módon horrorba hajló thrillerből egy kőkemény társadalombírálati éllel bíró drámába megy át, nem kevésbé borzolva a néző kedélyét.
Miloš Biković színvonalas alakítást nyújt Jovan szerepében, és ez nem kis kihívás a számára, lévén, hogy a film első kétharmadában többnyire egyedül szerepel a vásznon, legyen akár az erdei lak szűkös belső terében, akár a homályba vesző rengetegben. Az egyszerre gyönyörű és lidérces külső felvételek egyébként a Tara Nemzeti Parkban készültek, és Đorđe Stojiljković operatőr enyhén ködös képei nagymértékben ráerősítenek a film ideglelős atmoszférájára. Jovan magányával és a személyiségén egyre jobban elhatalmasodó páni félelmével való viaskodását időnként a pszichiáterrel folytatott beszélgetése szakítja meg. Ez a megoldás egyrészt segíti kontextusba helyezni az erdőben történteket, másrészt pedig azonnali magyarázatot kínál a látottak lehetséges értelmezésére.
A film társadalomkritikai szempontból fölforgató záró harmada más értelmezési lehetőségeket is kínál, és a mű teljes üzenetének érdemi elemzése csakis a csavar felfedésével valósítható meg, amit én ezúttal nem teszek meg, mert az erősen befolyásolná a mű élvezetét azok számára, akik még nem látták a filmet, ehelyett inkább azt ajánlom mindazoknak, akik nyitottak egy festői természeti környezetben játszódó, adrenalinnövelő riogatással és társadalmi áthallásokkal rendelkező kamarathrillerre, ne hagyják ki Marko Backović Izolacija, avagy Elszigeteltség című alkotását. Arra, hogy meddig tart a valóság és hol kezdődik a tévképzet, nem feltétlenül kapnak választ – ám arra annál inkább, hogy mi történik, ha a kettő egybecsúszik.
