2024. december 21., szombat

Továbbra is iható a víz Zentán

Mikrobiológiailag megfelelő a víz a településen, kémiailag viszont nem

Zentán ismét szárnyra kelt a hír, miszerint nem iható a víz a városban, amely kisebb pánikot keltett a lakosság körében. A Nagykikindai Közegészségügyi Intézet közelmúltban vett mintáinak eredményei alapján, Zentán sem felel meg a víz az adott paramétereknek, ahogyan a környék többi településén sem. A félreértések elkerülése érdekében Slavnić Ákos, a kommunális vállalat igazgatója és dr. Sanja Brusin Beloš, a Nagykikindai Közegészségügyi Intézet Higiéniai és Humán Ökológiai Központjának vezetője sajtótájékoztatón számolt be a részletekről.

Slavnić Ákos elmondta, hogy az interneten terjedő féligazságok és álhírek összezavarják a polgárokat és pánikot keltenek.

– Olyan hírek jelentek meg a világhálón, miszerint a víz kémiailag és mikrobiológiailag egyáltalán nem megfelelő a fogyasztásra. Nem szabad ilyen álhíreket terjeszteni, mert csak összezavarják az embereket. Zentán a vízből a mintákat a Nagykikindai Közegészségügyi Intézet veszi, és ők is végzik el az elemzéseket. Csak az ő szakmai véleményük mérvadó azzal kapcsolatban, hogy lehet-e a vizet fogyasztani, vagy sem. A kommunális vállalat az ő szakvéleményüket továbbítja a fogyasztóknak. Az említett intézetnek van kizárólagos joga analizálni a környező községekben a vizet, amelyre őket a kormány jelölte ki, nem pedig a kommunális közvállalat. A zentai víz mikrobiológiailag vagy kémiailag felelhet meg a követelményeknek, de olyan terminológus nincs, hogy egészségileg nem felel meg. Szerbiában szigorú Európai Uniós szabványok érvényesek a víz minőségét illetően. Zentának nincs vízgyára, viszont az erre vonatkozó felújított tervdokumentáció kész, ami biztosítaná a vízgyár első fázisának a kiépítését. Egy 1,5 millió eurós beruházásról beszélünk, amelyet a közvállalat nem tud megpályázni. A község minden évben lobbizik azért, hogy a gyár építése elinduljon – mondta Slavnić Ákos.

Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a zentai vízhálózat mikrobiológiája soha sem volt 100%-ban nem megfelelő.

– Kis százalékban voltak hibák, éves szinten öt százalék alatt van a statisztikánk, a környékben sehol sincs ilyen kevés hiba. Zentán bizonyos területekről rendszeresen veszünk mintát a vízből és intézményekből. A tapasztalat azt mutatja, hogy az iskolák és az óvodák környékén, a csapokban jelennek meg a baktériumok mintavételkor. Ezeket az intézményeket hetekig-hónapokig nem használják, és olyankor azokban a csapokban baktériumok keletkeznek. A legutóbbi mintavétel a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban és Kollégiumban történt iskolakezdés előtt, ahol felújítási munkálatok zajlottak a nyáron. Ezeket a mintákat célszerűen azért vesszük, hogy felmérjük a hálózat állapotát. A mintavétel után a következő lépésben kimostuk és kitisztítottuk a hálózatot, majd újra vettünk mintát, és az eredmények ismét jók lettek. Mikrobiológiailag átlagban öt százalék hibahatár alatt mozgunk, ami az írott szabályokon belül van, tehát a víz alkalmas fogyasztásra. Kémiailag valóban nem megfelelő a minősége, de ezt soha sem titkolta sem a közvállalat, sem a nagykikindai intézet. Zentán az arzén kisebb mennyiségben van jelen a vízben, mint a környékbeli településeken. Például Csókán és Adán elvették az engedélyt az ivóvíz forgalmazására. Ők továbbra is árulják a lakosságnak a vizet, csak nem mint ivóvizet, hanem mint technikai vizet. Zentán soha sem történt ilyen, itt mikrobiológiailag megfelelő a víz, kémiailag pedig nem. Hozzá kell tenni, hogy az otthonokban sokszor azért sárga a víz, mert rengetek a csőtörés a városban. Jelenleg is cserélik a településen a hővezetékeket, és szinte naponta átvágják valahol a vízvezetéket. Mindemellett nyáron hatalmas a vízfogyasztás és ha nem stabil a nyomás, akkor eltörnek a csövek – fogalmazott az igazgató.

Dr. Sanja Brusin Beloš elmondta, hogy Zentán a víz kémiai értelemben több oxidot és szerves anyagot tartalmaz, azért is ilyen a színe, nem pedig azért, mert sok benne a vas. Hozzátette, hogy a víz olyan, amilyen lent a földben, 90 méter mélyen.

– A víz nem szennyezett, hanem természetesen ilyen. Magasabb koncentrációban található meg benne arzén, aminek köze van a szerves anyagokhoz. Kémiai értelemben a szabványoknak valóban nem felel meg, viszont amint ezeket eltávolítjuk a vízből, akkor az összes paraméter megfelelő lesz a kritériumoknak. Zentán az elmúlt öt évben a mikrobiológiai hibahatár átlagban 4,57 századnyi százalék volt. Az Egészségügyi Világszervezet pedig évi 5 százalék hibaeltérést engedélyez. Ha ezt nézzük, akkor Zentán jó munkát végeznek a szakemberek, hogy ilyen szinten tartják a víz minőségét a körülmények ellenére. Ahogyan az igazgató úr is említette, a hibás minták az olyan intézményekből érkeznek, ahol sokáig üzemen kívül volt a csap, emellett a csőtörések kihatással vannak a víz színére. A környékbeli településeknek módot kell találniuk arra, hogy vízgyárat építsenek, és tisztítsák a vizet. A víz minősége az elmúlt hetven évben is nagyjából hasonló volt – mondta dr. Sanja Brusin Beloš.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Fogyasztásra alkalmas a zentai csapvíz (Gergely Árpád felvétele)