2024. december 21., szombat

Az asztaliteniszt népszerűsítették

A Zenta Asztaliteniszklub kedden délután a zentai Thurzó Lajos Általános Iskolában asztalitenisz-bemutatót tartott. A rendezvény az Inter Pingpong in schools elnevezésű, Magyarország–Szerbia IPA-programban valósult meg.

A tornateremben a klub edzői vezették a bemutatót, és ők ismertették az asztalitenisz alapszabályait. A folytatásban az iskolások is bekapcsolódtak, és kipróbálták a játékot. Az edzők segítségével ütöttek párat a gyerekek, és ezt szemmel láthatóan nagyon élvezték.

Vígi László projektmenedzser a pályázat kapcsán elmondta, hogy ez az első bemutatója a zentai klubnak a programon belül. Hozzátette, hogy több mint 70 gyermek vett részt az első iskolai prezentáción.

– A klub a projekt 16 hónapja alatt összesen 12 alkalommal tart bemutatót az alsós diákoknak különböző iskolákban. A célközönségünk a 6–9 éves tanulók, az ő figyelmüket szeretnénk felkelteni, és az asztalitenisz irányába igyekszünk őket terelni. A fő célunk az utánpótlás kiépítése, valamint a már gyakorló sportolók találkozásának elősegítése. Itt arra gondolok, hogy a sportolók ne csak versenyeken találkozzanak, hanem más jellegű rendezvényeken, akár barátságos mérkőzéseken is. Ilyen jellegű rendezvények Zentán, Horgoson és Szegeden is lesznek. Fontos kiemelni, hogy a projektben a Szegedi Asztalitenisz- és Sportklub, valamint a horgosi klub a fő partnerünk. Szeretnénk Zenta községben minél több gyerekhez elérni – mondta a projektmenedzser.

Sećerov Andrea, a zentai klub edzője rámutatott arra, hogy utánpótlásra van szükségük.

– A célunk, hogy minél többen bejöjjenek a klubba, és kipróbálják ezt a sportot. A zentai klub nagy hírnévnek örvend az országban, rengeteg serlegünk és képünk van a klubban, így ott motivációt is kaphatnak a gyerekek. Erre a találkozóra egy kis játékot és bemutatót is terveztünk, megmutattuk, hogy néz ki az asztalitenisz, milyen fogásokat használunk, és hogyan kell ütni a labdát – mondta.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A község más általános iskoláiba is ellátogat a zentai asztaliteniszklub