Szombaton, január 4-én, 14 óra 15 perckor született meg Teodóra, az év első Zenta községbeli babája.
A kislány 3280 grammos súllyal és 54 centiméteres magassággal látta meg a napvilágot. Az újszülöttet és édesanyját hétfőn délelőtt Burány Hajnalka polgármester is meglátogatta. Jelen volt Csáki Beáta, a Zentai Közkórház igazgatója is.
A tornyosi Bata Kamilla, Teodóra édesanyja elmondta, hogy nagyon várták már kislányuk érkezését. Hozzátette, ő már a második gyermek a családban, és idősebb lánya izgatottan várja haza kishúgát.
Hosszú évekre nyúlik vissza az a hagyomány, hogy a község polgármestere még a kórházban meglátogatja az év első újszülöttjét és édesanyját. Burány Hajnalka sem érkezett üres kézzel: egy kisebb ajándékcsomagot nyújtott át a kismamának. Nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy családbarát önkormányzatként kiemelt figyelmet fordítanak a családok támogatására. Elmondta, hogy minden községbeli kisbaba után egyszeri, meghatározott összegű pénzbeli támogatást biztosítanak.
A Zentai Közkórház szülészeti osztálya igen népszerű, és más községekhez tartozó kismamák is gyakran választják, hogy itt hozzák világra gyermeküket. Csáki Beáta kórházigazgató szerint ebben nagy szerepe van az erős szakorvosi, ápolói és gyermekgondozói csapatnak, akik mindent megtesznek az édesanyák és a kisbabák biztonságáért a szülés előtti időszakban, a szülés során és a kórházi tartózkodás ideje alatt. Rámutatott, hogy az elmúlt években igyekeztek még kényelmesebbé és korszerűbbé tenni az osztályt, több felújítást is elvégeztek. Elmondta, hogy a jövőben további fejlesztéseket terveznek.
2024-ben a Zentai Közkórházban 660 kisbaba született: 332 kisfiú és 328 kislány. Az új évben, január 6-áig bezárólag már hét gyermek jött világra.
Nyitókép: Burány Hajnalka polgármester és Csáki Beáta kórházigazgató is meglátogatta az újszülöttet és édesanyját (Fotó: Gergely Árpád)