2024. december 22., vasárnap

A mesék világában

Körzeti selejtező volt Zentán

Szerdán a Zentai Alkotóházban tartották meg a XXVII. Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny zentai körzeti selejtezőjét az általános iskolák alsós és felsős tanulói részére.

Juhász Lassú Kornélia, a Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyt szervező Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ munkatársa, a verseny szervezője elmondta, hogy idén 115-en jelentkeztek a selejtezőkre, amelyeket tartományunk öt körzetében tartanak meg, és onnan kerülnek a legjobbak a döntőbe.

– Öt korcsoportban mérik össze tudásukat a résztvevők: óvodások, kisiskolások, felsősök, középiskolások és felnőttek mondanak mesét. Szerdán Zentán volt a megmérettetés, csütörtökön Temerinben és Hajdújáráson, a többi körzetben pedig már lezajlottak a selejtezők. Jövő pénteken még a zentai óvodások selejtezőjét tartják meg. A körzeti selejtezőkből továbbjutók május 28-án, szombaton a központi zentai döntőn vehetnek részt. A zsűri elsősorban az élőszavas mesemondást keresi, és kutatja azokat a mesemondókat, akik igazán gördülékenyen, magabiztosan mondanak mesét – fogalmazott a szervező.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás