A felsőhegyi Juhász Petra kisgyerekkora óta rajong a lovakért. Addig könyörgött a szüleinek, amíg tízévesen kapott tőlük egy kiscsikót.
Két évvel később lovagolni is megtanult, s a lovak iránti rajongása azóta sem múlik. Igaz, az első lova hamar megbetegedett és elpusztult, ami nagy törést jelentett számára, de ezután kapta a szüleitől Missyt, a barna kancát fehér foltokkal, akit azóta is gondoz. Missynek egy lánya is van, Kabala, de ő nem szereti, ha a gazdin kívül bárki más a hátára merészkedik, így a lovas foglalkozásokon Missy dolgozik. Pedig ő is sokszor szívesebben enne vagy aludna, mint hogy rója a köröket a lovagolni tanulókkal a hátán, de szelíd önérzeteskedés ide vagy oda, ő is tudja, hogy Petra és az éppen aktuális lovas a főnök.
Petra életében a lótartás hamarosan lovagoltatássá fejlődött, majd egy gyógypedagógiai diplomával és egy lovasterápiás oklevéllel egészült ki. Régi célja, hogy lovasterápiás foglalkozásokat tartson sajátos nevelési igényű, magatartási problémás, autista, értelmi fogyatékos vagy egyéb problémákkal küszködő gyerekeknek:
– Tizenhárom éves korom körül az egyik barátnőm egy sérült fiatalt lovagoltatott, és mondta, hogy ezzel szeretne foglalkozni. Akkor végigfutott bennem, hogy úristen, hogy lehet sérültekkel foglalkozni, pláne fölengedni őket a lóra... Néhány évvel később jött hozzám egy pici lány, fölült a lóra, és akkor láttam, hogy a lovam milyen óvatosan lép, mennyire figyel a lovasára. Ekkor határoztam el, hogy lovasterapeuta leszek.
A középiskolában közgazdaságtant tanult, innen felvételizett a szegedi gyógypedagógiai képzésre, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy lovasterapeuta végzettséget szerezzen. Nem volt egyszerű követni az álmait, hiszen korábban szinte sosem találkozott sérült emberekkel. Mégis megállta a helyét az egyetemen, még a kötelező gyakorlat sem rettentette el, pedig az elején nagyon nehéznek tűnt számára a középsúlyos értelmi fogyatékos és autista kisgyerekekkel való munka. Idővel nemcsak megszokta, de meg is szerette a velük való foglalkozást, mégpedig annyira, hogy egy időre félretette a lovasterápiáról szóló álmait, és gyógypedagógusként képzelte el a jövőjét.
Jelenleg Horgoson dolgozik a magyarkanizsai Szociális Védelmi Szolgáltató Központhoz tartozó, fogyatékossággal élők számára létrehozott napköziotthonban. Miután megszerezte a diplomáját, egyéves lovasterápiás képzést is elvégzett. Nemrégiben kapta kézhez a tanúsító oklevelét:
– Több mint tíz éve járnak már hozzám lovagolni. Nemcsak gyerekek, de fölnőttek is jöhetnek, a Facebookon lehet fölvenni velem a kapcsolatot. Most, hogy megvan a szükséges képzettségem, szeretnék végre sérült gyerekek számára is foglalkozásokat tartani. Olyan kisgyerekekkel szeretnék foglalkozni, akik számára fejlesztést javasoltak, például akik lemaradtak a mozgás- vagy beszédfejlődésben, akiknél fennáll az autizmus gyanúja, tanulási zavaraik vannak. Sérült felnőtteket sajnos nem mindig tudok fogadni, mert nincs rámpa, amivel fölemelhetném őket. De ha jön egy segítő, aki ezt megteszi, akkor ők is jöhetnek. Mozgássérülteket nem tudok fogadni, mert sem megfelelő fölszerelésem, sem képesítésem nincs hozzá. Epilepsziás, gerincferdüléses, cukorbeteg, gerincsérves betegeket sem fogadok, mert esetükben kontraindikált a lovasterápia. Szintén kizáró ok a magas vérnyomás, a kemoterápia utáni állapot, valamint a csípő ízületeinek bármilyen sérülése, rendellenessége is, a Down-szindrómával pedig gyakran együtt jár egy csigolyaprobléma, ezért ők csak orvosi igazolással jöhetnek.
Petra szerint a lovasterápia nagyon jó hatással van a gyerekekre: gyorsan fejlődnek, növekszik az önbizalmuk, sikerélményeket szereznek, fejlődik a koncentrációs képességük. A terápia a gyerek igényeire szabható: akit kell, megnyugtat a lovaglás, akit kell, föl is lehet pörgetni vele. A részképesség-zavaros gyerekek, akik például az olvasás vagy a számolás nehézségeivel küzdenek, szintén fejleszthetők lovasterápiával:
– A tanulási képességek fejleszthetők, az iskolában is ezzel foglalkoznak. Itt lóháton történik ugyanez, például gyakorolhatjuk az olvasást. Ha az a feladat, hogy menjen el ide vagy oda a lóval, ott olvassa el a föliratot, és jöjjön vissza, ezt sokkal jobban élvezi a gyerek, mintha csak olvasnia kellene. Nagyon sok, személyre szabott feladatot ki lehet találni lóháton, és ezek mind élvezetesebbek, mint a tanteremben ülni, s ezáltal sokkal jobban motiválhatók a gyerekek.
Amit a gyerek képességein kívül figyelembe kell venni, az az, hogy mennyire szereti a lovakat. Az ép gyerekekhez hasonlóan a sérült fiatalok sem egyformák: egy részük megnyugtatónak érzi a hatalmas állatok közelségét, de Petra szerint sokan vannak köztük, akik nem tudják értelmezni a ló testbeszédét, ezért félnek tőle. De ez a félelem föloldható: nem kell az első alkalommal lóhátra pattanni, nyugodtan lehet több időt hagyni a barátkozásra. Ha a gyerek megsimogatja a lovat, lecsutakolja, ismerkedik vele, előbb-utóbb megnyugszik, és egyre közelebb fog merészkedni hozzá. Néhány alkalom után általában az is fölül a hátára, aki kezdetben még fél.
