Este fogadnak, mert a szülők napközben dolgoznak, a gyerekek bölcsődében vagy iskolában vannak. A diszkréten megvilágított ház kis kastélyt idéz fel képzeletemben, és miután beléptem, a tágas szobákban valóban egy hercegnő és két kisherceg fogad, Lara, Lionel és Leon, a legkisebb nyomban mazsolával kínál az adventi koszorúval díszített asztalnál. A szülők persze nem főrangú uraságok, hanem kétkezi munkások: Mónika ápolónő, Kornél kőműves vállalkozó.
Az együttlét kedves pillanatai (Fotó: Fekete J. József)
Koncz Mónika 1980-ban született Zomborban, tizenhárom éve dolgozik nővérként az egészségügyben, a zombori kórház belgyógyászatán, a műveseosztályon. Édesanyja, Buják Klára ugyancsak egészségügyi dolgozó, édesapját, Antalt, aki szűcsként dolgozott, három éve elveszítette. Három évvel fiatalabb öccse, Buják Antal két éve Németországban dolgozik, még nem alapított családot. Férje, Kornél 1982-ben született Doroszlón. Négy évig Baján járt gimnáziumba, majd Pécsett beiratkozott az építészeti főiskolára, de nem fejezte be, időközben átvette a nyugdíjba vonult édesapja építkezési vállalkozását.
– Ez egy harminc éve működő vállalat, amelyet immár négy éve hivatalosan én vezetek. Édesapám nyugdíjas ugyan, de aktív, nagy szükség is van rá, az évtizedek során szerzett tapasztalatára – mondja Koncz Kornél, miközben Leon hol az ölébe mászik, hol elbóklászik a tágas nappaliban, és újabb mazsolaszemekkel tér vissza. – Az építőipar hanyatlását mi is érezzük, de eddig sikerült stabilan tartani a vállalatot, 10–12 állandó, doroszlói származású munkással dolgozunk, főként kőműves- és ácsmunkákat vállalunk. Sajnos, új családi házat évente egyet ha építünk, gyakoribb a rendelés a mezőgazdaságban dolgozók részéről csarnokokra, hangárokra, meg sok az épületátalakítás.
Megdicsérem takaros, lakályos, szemmel láthatóan új otthonukat, és megkérdezem, ki építette.
– Természetesen mi, saját kezűleg. Ezt a házat is szüleinknek köszönhetjük, hiszen amikor építettük, még friss házasok voltunk, és se alkalmunk, se lehetőségünk még nem volt, hogy a rávalót megkereshessük – mondja leplezetlen büszkeséggel a házigazda. – A szülőkön kívül az itthoni és a külföldön élő rokonok is belesegítettek, valamint nagyon sokat köszönhetek a cégnek is, mert egy hónapon át itt komolyan folyt a munka, és sokan ingyen jöttek segíteni. Az építkezést 2007-ben fejeztük be, azzal hogy az alsó szintre beköltözhettünk, igaz belső ajtók még nem voltak, de végre a sajátunkban lehettünk. A manzárdot mostanra se sikerült funkcióba helyezni, de elégedettek vagyunk azzal, amink van. Sokan külföldön keresik a boldogulást, nekünk ez meg se fordult a fejünkben. Mindketten szeretjük a munkánkat, családot alapítottunk, otthont teremtettünk, és bízunk abban, hogy ezt a stabilitást meg is tudjuk őrizni.
Lara nyolc és fél éves, a zombori Testvériség-Egység Általános Iskola második osztályos tanulója, Lionel hatéves, magyar előkészítő óvodába jár, jövőre lesz elsős. A szülők tudomása szerint öten lesznek az osztályban. Leon pedig kétesztendős, és bölcsődébe jár.
– Eleve két gyereket terveztünk – veszi át a szót az anyuka –, én hármat, és így is lett. Egyszerre zajlott az építkezés, a beköltözés, és jöttek a gyerekek. Nem sokat tépelődtünk ezen, nem volt mire várnunk, úgy gondoltuk, hogy amíg fiatalok vagyunk, mindenhez lesz energiánk. Minél fiatalabbak vagyunk, annál könnyebben fölneveljük őket, biztosítani tudjuk számukra amit kell, fizikailag és pszichikailag is könnyebb minden.
Amíg a felnőttekkel beszélgettem, a gyerekek sürögtek, forogtak, játszottak, még csak rájuk pisszenteni se kellett. Természetesen a nevelésre terelődött a szó.
– A harmadik gyerekkel két évet idehaza lehettem, a nyáron kezdtem újra dolgozni – magyarázza Mónika. – Édesanyám még dolgozik, Kornél szülei Doroszlón élnek, rájuk nem támaszkodhatunk száz százalékban, így felfogadtunk egy bébicsőszt, aki kéthetente, amikor délelőtti műszakban dolgozom, elkíséri a gyerekeket, délben összeszedi őket, ebédet ad nekik, és addig itt van velük, amíg haza nem érek. Amikor pedig délután dolgozom, anyukám ugrik be, és addig a gyerekekkel van, amíg a férjem haza nem érkezik.
– A munka mellett igyekszünk minél többet a gyerekekkel lenni. Közös kikapcsolódásra viszont csak vasárnaponként van alkalom. Nyáron együtt járjuk a természetet, kirándulunk, közösen fürdőzünk, de csak itt a környéken, nyáron és télen azonban megengedünk magunknak távolabbi és hosszabb kirándulásokat is. Kupuszinán van egy hétvégi házunk, a Buják szülőktől kaptuk, oda is ki-kijárogatunk, bár tatarozásra szorul. Sikerült arra is félretenni valamennyit, és rendbe szeretnénk hozni, mire a gyerekek is igazán élvezni tudják majd a bungalózást – foglalta össze Koncz Mónika és Kornél.
