2024. december 22., vasárnap
NYUGAT-BÁCSKA

Nagyjaink nyomdokain a Kuckóval

A Kuckó Gyermeksarok civil szervezet tanulmányi kirándulás céljával, a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósítja meg Nagyjaink nyomdokain elnevezésű programsorozatát, amelynek lényege, hogy magyar történelmi vonatkozású, de jelenünk szempontjából is jeles helyekre viszi el kirándulni a nyugat-bácskai általános iskolák magyar tagozatainak ötödikes és hatodikos tanulóit.

Pribilla Zsófia történelemtanár a szervezők és pedagógusok kíséretében, továbbá szakavatott túravezető kalauzolásával a gyerekek jártak Péterváradon, őszi sétát tettek a popovicai túraösvényeken, majd megismerhették a Bácsi vár történelmi érdekességeit. A közös reggeli, uzsonna és ebéd elfogyasztása alatt is barátkoztak, ismerkedtek a gyerekek. A kirándulás végén a szervezők a Kuckó logójával ellátott pólót ajándékoztak a résztvevőknek.

L. Móger Tímea, a Kuckó elnöke elmondta, a programsorozat folytatódik, igyekeznek minél több nyugat-bácskai általános iskolás tanulóval megismertetni nemzeti múltunk helyi vonatkozásait, valamint megköszönte a támogatóknak, az oktatási intézmények vezetőinek, a pedagógusoknak és a szervezőtársaknak az együttműködését.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás