2024. december 21., szombat

Tartóoszlopai a közösségnek

Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője Tordára látogatott

Vasárnap este Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, illetve a Vajdasági Magyar Szövetség Intéző Bizottságának elnöke  Tordára látogatott. Két mezőgazdasági termelőnél járt, akik több alkalommal is sikeresen pályáztak az alapítványnál, és ennek köszönhetően lecserélték az elavult mezőgépeiket, de a föld- és házvásárlási lehetőségeket is kihasználták.

Kiss Irénék családi gazdasága tizenhat hektárnyi földterületből áll. Amióta megszületett a Prosperitati Alapítvány, azóta szinte minden fordulóban pályáztak, így vásároltak földet, trágyaszórót, kukoricakombájnt, vetés előkészítőt, fogast és egy traktort. A kisebb gazdaságoknak mindig nehezebb – vallja Kiss Attila, a gazdaság fiatal vezetője –, mert az utóbbi időszakban tapasztalt áremelkedési hullám a mezőgazdasági szektort sem kímélte.

– Ezek a gépek, amelyeket nem is olyan régen vásároltunk, lassan duplájába kerülnek, és nem is győzzük a gazdaságunk duplázását, hogy a megduplázódott árakat ki is tudjuk fizetni, úgyhogy minden támogatásért nagyon hálásak vagyunk, különösen a Prosperitati Alapítványnak, mert nagyon sok százalékot vissza tudott adni a 60-75 százalékból. A gépparkot pedig folyamatosan erősíteni kell, kellenek az újabb, az erősebb, a jobb, a nagyobb gépek, hogy lépést tudjunk tartani a gyorsan fejlődő világgal – mondta a fiatal gazdálkodó.

Juhász Bálint, Kónya Róbert és Dobai János Lőrinc Zsolt gazdálkodónál megtekintette a gépparkot

Juhász Bálint, Kónya Róbert és Dobai János Lőrinc Zsolt gazdálkodónál megtekintette a gépparkot

Lőrinc Zsolt, tordai termelő édesapjával száznegyven hektárnyi területet művel, ahol főként búzát, kukoricát és napraforgót termesztenek. Folyamatosan követik a lehetőségeket a Prosperitati Alapítványnál, és eddig öt kiírásban bizonyultak sikeresnek, melynek segítségével földterületeiket növelték, illetve új gépeket és traktort is vásároltak.

– Gazdaságunk számára nagyon nagy segítséget jelentenek ezek a pályázati lehetőségek, ugyanis az új gépeknek köszönhetően szakszerűbben, korszerűbben tudjuk megmunkálni a földjeinket, illetve a területeinket is tudtuk a támogatásoknak köszönhetően bővíteni. A Prosperitati Alapítvány a most tapasztalható áremelkedéseket is segít áthidalni - tette hozzá Lőrinc Zsolt.

Juhász Bálint a látottak kapcsán elmondta, hogy a folytatáson dolgoznak.

– A kis mezőgazdasági termelők, a családi gazdaságok, a szórvány kisközösségek, mint Torda tartóoszlopok, melyek nagyon fontosak a szülőföldön való boldogulás és megmaradás szempontjából. A Pásztor elnök úr által megálmodott és kiharcolt gazdaságfejlesztési programnak egy nagy nyertese Torda. Lakosságarányosan is, hiszen több mint kétszáz nyertes pályázata és pályázója van, és el kell mondanom, hogy 1,7 millió eurónyi támogatással közel 3 millió eurónyi fejlesztés valósult meg ebben a bánsági faluban. Ennek a folytatásáért harcolunk és dolgozunk. Meg kell erősítenünk ezeket a közösségeket, hiszen ezek a fejlesztések jelentik a kapaszkodót a szülőföldön való boldoguláshoz és hát ki, hanem a Vajdasági Magyar Szövetség? Figyelünk a szórványközösségekre. A kulturális élet nagyon sivár lenne anélkül, hogyha a Vajdasági Magyar Szövetség a különböző szintekről nem támogatná a helyi kezdeményezéseket, nem lenne Kukoricafesztivál, nem lennének művelődési napok, sok minden nem lenne és nem lennének ezek a tartóoszlopok, amit az itt megvásárolt házak, az elkezdett vállalkozások, a meglévő vállalkozások és a családi termelők jelentenek - hangsúlyozta Juhász Bálint.

– Torda lakossága mezőgazdaságból él, éppen ezért nagyon fontos, hogy támogatásokban részesüljenek - húzta alá Dobai János, a tordai helyi közösség tanácsának elnöke.

Juhász Bálint és Dobai János az előadás előtt a választásokon való részvételre buzdította az előadásra érkezőket

Juhász Bálint és Dobai János az előadás előtt a választásokon való részvételre buzdította az előadásra érkezőket

– Az elmúlt öt-hat évben minden pályázaton részt vettek a tordaiak, vannak, akik több alkalommal is, és el lehet mondani, hogy 99 százalékban a tordai termelők nyertek is. Ez nagyon fontos azért is, mert aki támogatást kap, az valószínűleg nem tud, illetve nem fog majd elmenni, és mindez hozzájárul ahhoz is, hogy az, aki itthon szeretne jövőt kialakítani magának, az itthon is tud maradni – mondta a tanácselnök.

A vendégek este a helyi művelődési otthonban megnézték a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület Páratlan páros című vígjátékát. Az előadás kezdete előtt Juhász Bálint és Dobai János arra szólították fel a tordaiakat, hogy ezúttal is menjenek el szavazni, december 17-én karikázzák be a hatos számot és szavazzanak a VMSZ jelöltjeire.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Lőrinc Zsolték a további lehetőségekről is elbeszélgettek Juhász Bálinttal, fotó: Vidács Hajnalka