2024. december 22., vasárnap
VÁLASZTÁSOK 2023

Az egészséges életmódért

Gunarason megnyitották a felújított edzőtermet – Óriási kedvezményt kapnak a helyi fiatalok

Szombaton délelőtt nyitották meg a felújított gunarasi edzőtermet, amelyet az Univerzum Ifjúsági Klub üzemeltet. A megjelenteket Kovács Viktor, az Univerzum elnöke és Kovács Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi parlamenti képviselője üdvözölte. Ezt a követően a jelenlévők megtekintették a felújított létesítményt, amely újra várja a sportolni vágyókat.

A gunarasi edzőterem nagyon fontos a közösség számára, és rekreációs szempontból is jelentős, mondta Kovács Károly.

– A gunarasiak példaértékű teljesítményt tettek le az asztalra az elmúlt években, ahogy ezt az edzőtermet létrehozták, használták, illetve ahogy most felújították, az komoly teljesítmény. Fontos elmondani, hogy a felújítás helyi közösségi és önkormányzati eszközökből valósult meg. Ugyancsak nagyon lényeges, hogy ifjúsági szervezeteink pályázzanak, és ne csak a helyi önkormányzatnál, hanem a tartományban és a köztársaságnál is. Ez számos lehetőséget rejt számukra, például a gunarasi fiatalok működtetni tudják az edzőtermüket. A nagy sportlétesítmények mellett külön oda kell figyelni ezekre a kisebb kezdeményezésekre, mert közösségmegtartó szerepük van – fogalmazott a képviselő, aki szerint a gunarasi kezdeményezés minden ifjúsági szervezet számára példaértékű.

A gunarasi ifjúsági klub 2019-ben jött létre, és már az év végén 20 tagja volt, számolt be Kovács Viktor.

– Igény mutatkozott rá, hogy létrehozzunk egy edzőtermet, de kezdetben azt hittük, hogy ezt nem tudjuk megvalósítani, mert ez egy nagy projektumnak tűnt számunkra. Viszont a következő évben sikerült pénzügyi forrásokat előteremteni, így meg tudtuk valósítani a nagy álmunkat. Kaptunk egy épületet a helyi közösségtől, illetve az egészségháztól. Ezt felújítottuk, kitakarítottuk az udvart, és megvásároltuk az eszközöket. Eltelt néhány év, és szükségesnek láttuk, hogy felújítsuk. A falakon meglátszott az idő és az edzőgépek is elhasználódtak. Az elmúlt pár hónapban felújítottuk a falakat, illetve a gépeket is megjavíttattuk. Ezáltal ismét a régi pompájában ragyoghat az edzőterem – mondta az elnök, majd arról is szólt, hogy az edzőterem nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek számára is egy jó dolog. A helyiek mellett a környékbeli települések lakói is rendszeresen látogatják az létesítményt, így mindenképpen megérte felújítani, hangoztatta Kovács.

– A felújítás 400 ezer dinárból valósult meg, amit helyi közösségi és önkormányzati forrásból biztosítottunk. Tervben vannak további akciók is, amiben reményeink szerint a helyi közösség és az önkormányzat mellett a tartomány is tud majd támogatni bennünket. A célunk, hogy tovább fejlesszük az edzőtermet, mert mintegy 40-50 fiatal használja, viszont összesen több mint 150-es regisztráltak az ujjlenyomat-olvasó rendszerben. Ez azt jelenti, hogy máshonnan is jönnek ide edzeni, illetve az idősebbek is használják – fogalmazott az elnök, végezetül arról is szólt, hogy az végén egy újdonságot vezetnek be. Az eddigiektől eltérően az ifjúsági klub tagjai ingyenesen használhatják az edzőtermet. Aki nem tag, az havi 800 dinárért tudja igénybe venni a terem szolgáltatásait. Kovács szerint még ez is jutányos ár, mert a legközelebbi edzőterem Topolyán van, ahova utazni kell, és a havi bérlet is sokkal drágább.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A helyiek megtekintik az újranyitott edzőtermet (Lakatos János felvétele)