2024. december 22., vasárnap

Potápi Árpád János: Fényes és óriási sikert aratott a VMSZ

Fényes és óriási sikert aratott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), amely a Kárpát-medence legsikeresebb külhoni pártjává nőtte ki magát – jelentette ki a nemzetpolitikáért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.

Potápi Árpád János a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Választások Szerbiában – magyar vonatkozások című rendezvényén azt mondta, a pártnak nagyon nehéz helyzetben kellett helytállni, hiszen Pásztor István elnök halálával a magyarság elveszítette egyik legkarizmatikusabb politikusát. Azonban ez még inkább megerősítette a magyar közösséget, hiszen Pásztor István emléke miatt is helyt kellett állni – fűzte hozzá az államtitkár.

Hangsúlyozta: a VMSZ az elmúlt 32 évben bebizonyította, hogy egy magyar közösségnek egyetlen etnikai pártja lehet. A választási küzdelemben mindenki összefogott, egyetlen nap alatt összegyűjtötték a szükséges támogató aláírások több, mint kétszeresét, ebből már következtetni lehetett arra, hogy a siker nem fog elmaradni – mondta Potápi Árpád János.

Hozzátette, a párt politikusai és önkéntesei minden lehetséges kampányeszközzel éltek, és gyakorlatilag minden magyar embert el tudtak érni, így végül az eddigi pozíciókat újra megszerezve tudja képviselni VMSZ a vajdasági magyarságot. Egy olyan időszakban érték el a kiemelkedő választási sikert, amikor az emberek a karácsonyi előkészületekkel foglalkoznak – jegyezte meg az államtitkár.

Gratulált a VMSZ jelenlévő, megbízott elnökének, Pásztor Bálintnak, aki köszönetet mondott a magyar kormány, illetve a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatásáért, ami szerinte megmutatta, hogy „nincs magára hagyva, nem árvult el" a vajdasági magyar közösség.

Pásztor Bálint szintén kiemelte, hogy nagyon nehéz helyzetben volt közösségük, miután a választások kiírása előtt két nappal elveszítették vezetőjüket. Mindennek ellenére a választási eredményeket tekintve nincs szignifikáns különbség az előző választásokhoz képest, a VMSZ 62 ezer szavazatot szerzett, ezerrel többet, mint 2022-ben – mondta a megbízott pártelnök. Jelezte, ez a jelenlegi feldolgozottság mellett hat mandátumot jelent országos szinten.

Az elmúlt hat hét bizonyította, hogy a vajdasági magyar közösség egységes, egyetlen magyar lista volt; magyar érdeket a Kárpát-medencében csak etnikai alapon szerveződött magyar párt tud képviselni – hangsúlyozta Pásztor Bálint.

Kijelentette: a VMSZ a választások egyik győztese, meg tudták őrizni politikai súlyukat, befolyásukat országos és tartományi szinten, míg a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) például jelentősen veszített támogatottságából.

Nemcsak a magyar közösség támogatása lesz biztosítva, de a Kárpát-medencében is jelentős csatát nyertek meg; a VMSZ-nek nincs alternatívája – hangoztatta a megbízott pártelnök. Közölte, biztosak benne, hogy folytatni tudják az együttműködést a Szerb Haladó Párttal.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: MTI