2024. december 21., szombat

Egész napos egyetemistatüntetések

Új választásokat követelnek a fiatalok – A kormánypártok szerint erőszakkal akar hatalomra jutni az ellenzék

A december 17-i választási szabálytalanságok miatt tiltakozó egyetemi hallgatók csoportja (Borba, korábbi Studenti protiv nasilja – Küzdelem, Egyetemisták az erőszak ellen) tegnap már 11 óra tájt gyülekezni kezdett Belgrádban az államigazgatási minisztérium épülete előtt, ahol ismét azt követelték, hogy az állam „nyissa fel” a választási névjegyzéket, és tegye lehetővé az abba való korlátlan betekintést, hogy megállapítást nyerhessen, milyen esetleges csalásokat követhetett el a hatalom a névjegyzékben szereplő adatok alapján. Az egyetemi hallgatókat egyre több egyetemi tanár is támogatásáról biztosította, közülük sokan megjelentek a megmozdulásokon. A hallgatók egész nap Belgrád központi utcáin tartózkodtak, tiltakozó sétákat tettek, követelték a választási visszaélések feltárását. A Szerbia az erőszak ellen ellenzéki koalíció vezetői is megjelentek a tüntetésen, dél körül csatlakozott az egyetemistákhoz Srđan Milivojević, Miroslav Aleksić, Zoran Lutovac, Aleksandar Jovanović Ćuta és Vladimir Obradović. A tömegben színészek, ismert közéleti személyiségek is voltak. A nap folyamán az egyetemi hallgatók közölték, hogy a választások megismétlését követelik minden szinten, de csak azután, ha megtörténik a választói névjegyzék átvizsgálása és a valósággal való összehangolása.

Tegnapi nyilatkozatában Miroslav Aleksić, a Szerbia az erőszak ellen egyik listavezetője azt mondta, lemond képviselői mentelmi jogáról, hogy Aleksandar Vučić államfő ne másnak a letartóztatására adjon ki utasításokat, hanem az övére. Azt is közölte, ő maga rendelte el vasárnap a belgrádi városi önkormányzatnak otthont adó Régi Palota bekerítését, így ezért is őt terheli a felelősség. Bejelentette a tüntetések folytatását, véleménye szerint a hatalom megtorlásokhoz folyamodik jelenleg. Az alkotmányos rendet nem a tüntetők veszélyeztetik, ahogyan az államfő állítja, hanem azok, akik elcsalták a választásokat – értékelte.

Nyilatkozatában Ivica Dačić, a hatalmi koalíció részét képező Szerbiai Szocialista Párt elnöke abbéli reményének adott hangot, hogy a választásokat nem fogják megismételni. Csak Belgrádról beszélt, szerinte a főváros érdeke, hogy minél előbb befejeződjön a választási folyamat és megalakuljon az új önkormányzat. A mindennapos tüntetések szerinte rossz képet festenek az országról külföldön. Aleksandar Šapić ügyviteli polgármester véleménye szerint elképzelhető, hogy megismétlik a fővárosi választásokat, ha senkinek sem sikerül többséget kialakítani a képviselő-testületben, de mint mondta, nem biztos abban, hogy részt vesz rajtuk az ellenzék.

Az ellenzék nagy vereséget szenvedett december 17-én, s most erőszakkal akar hatalomra kerülni – állapította meg Goran Vesić, a Szerb Haladó Párt elnökségi tagja. Szerinte lassan megszokottá válik, hogy az ellenzék tüntet minden választás után, még 2017-ben is ezt tette, amikor Vučić 40 százalékos előnnyel nyert az államfőválasztáson.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A választási szabálytalanságok miatt tiltakozó egyetemi hallgatók csoportja Belgrádban (Fotó: Beta)