Változó vízi világ

Amikor az ezredforduló táján húsz év után újra ellátogatott a Ludasi-tóra a Kiskunsági Nemzeti Park akkori igazgatója, a látottak alapján keserűen jegyezte meg, hogy két évtized alatt kétszáz évet öregedett a tó. E megfogalmazás tömör összegzése mindazoknak a felgyorsult negatív változásoknak, amelyek nyomán vészes gyorsasággal átalakul, és sajnos romlik a vizes élőhelyek minősége, csökken a biológiai sokféleségük. A tavak feltöltődése, elmocsarasodása természetes folyamat, a sokféle emberi tevékenység nyomán azonban ez az egyébként lassú folyamat igencsak felgyorsult.

A természetvédő szervezetek már korábban felfigyeltek az emberi civilizáció vizekre gyakorolt negatív hatására. 1971-ben február 2-án az iráni Ramsarban 150 ország képviselője közös megállapodást, egyezményt írt alá a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelméről, a dokumentum a Ramsari Egyezmény néven vált ismerté. Ettől kezdve február 2-a a vizes élőhelyek világnapja.

Az egyezmény létrejöttét követően Szerbiában kilenc rezervátum került fel a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek gyarapodó listájára: a Ludasi-tó, a Sóskopó, a Felső-Duna, az Obedska bara, az Óbega-Császártó, a Kovilj-Péterváradi-rét, a Labudovo okno, a Zasavica és a Pešteri fennsík Speciális Természeti Rezervátum, valamint a Vlaszinai Különleges Természeti Értékű Táj.

A vizes területek nemcsak a honos növény és állatvilág szempontjából jelentősek, hanem a vonuló madarak számára is igen fontos pihenő-, táplálkozó- és búvóhelyül szolgálnak. A természetes vizeink élővilágára a mezőgazdaság jelenti a legnagyobb veszélyt. A művelésbe fogott területekről a csapadék útján vegyszer- és műtrágyamaradékok mosódnak be, megbolygatva ezzel a vízi ökoszisztéma egyensúlyát. A környezeti terhelések között meg kell említeni a növekvő turizmust, a vízutánpótlás hiányát, a szennyvízterhelést stb.

TALAJVÍZ

Amikor vizes élőhelyről van szó, az emberek többségének a folyók, tavak, vagy éppen a tengerek jutnak az eszükbe, de ide soroljuk többek között a nedves réteket is. A témához kapcsolódva meg kell említeni egy igen súlyos problémát, nevezetesen a talajvíz szintjének vészes csökkenését. A talajvízszint mérését közel száz éve végzik a Duna és a Tisza közötti térségben. A hetvenes évekig nem is volt számottevő csökkenés, azóta azonban jelentős vízszintcsökkenés figyelhető meg. Szabadka környékén például az elmúlt 50–60 évben helyenként 5–7 méterrel is csökkent a talajvíz szintje, ami számos problémával jár. A Szabadka–Horgosi-homokvidéken vannak olyan területek, amelyek a nyilvántartás szerint még vízjárta területek, és esős években vízimadarak költöttek azokon a részeken. Mára azonban teljesen kiszáradtak, víz nélkül szegényessé vált az élővilág. A talajvíz szintjének csökkenése a mezőgazdaságot is sújtja, ma már gyakorlatilag lehetetlen öntözés nélkül termelni, legyen az zöldségféle, gyümölcs vagy gabona.

A LUDASI-TÓ

A gyorsan öregedő, mocsarasodó Ludasi-tó körül az idők folyamán több település, Palics, Hajdújárás, Ludas, Nosza és Királyhalom létesült, amelyek lakói nagyban függtek a vízi világ adta lehetőségektől. Az itt élő emberek ügyesen használták fel a gyékényt és a nádat. A halászat és a vadászat volt a lételemük. A nádas élelmet, tüzelőt, építőanyagot és vészhelyzetben menedéket nyújtott. A téli nádvágást a jelentősége miatt téli aratásnak is nevezték. Az ember együtt élt a természettel és nem szennyezte a vizet. Ez az ideális állapot azonban már a régmúlté.

A tó és környéke az észak-déli madárvonulási útvonal egyik jelentős pihenőállomása, a nádi énekesmadarak és a vízimadarak fontos gyülekező, táplálkozó és éjszakázó helye is egyben. A tavaszi belvizes, nedves rétek a parti madaraknak, cankóknak kínálnak táplálkozó- és pihenőhelyet. A nyári ökológiai kutatótáborok keretében 1987-óta folyik szervezett madárgyűrűzés.

A múlt század közepéig a tó egységes mocsárvidéket alkotott a Körös-ér kiterjedt árterével. Az ér tiszta vize táplálta a tó északi részének gazdag élővilágot rejtő nádasát. A Körös vízgyűjtő területének lecsapolásával csökkent a terület vízutánpótlása. Napjainkban a Palicsi-tó jelenti a fő vízutánpótlását, ami nem más, mint Szabadka nagyrészt tisztított szennyvize. Ehhez társul Palics kommunális szennyvize. Ez utóbbi településen nemrégiben kiépült a szennyvízelvezető-csatorna.

BURJÁNZÓ NÁDAS

A fokozott szervesanyag-terheléstől a tó nádasa burjánzik, benőtte a ritka növények élőhelyének számító keleti magas partot és déli irányban terjed. A vízi életközösség fajgazdagsága megcsappant. A magas keleti löszpart sztyeppei növényzete a terjeszkedő nád, a bodza és akác miatt visszaszorult. Eltűnt a szártalan csüdfű és a fekete kökörcsin.

A halállomány összetétele is megváltozott, a XIX. század végéig az őshonos kárász dominált, mára azonban teljesen kiszorította az ezüstkárász, amely oxigénszegény vízben is jól szaporodik. A vadvizek jellegzetes hala volt a réti csík, de a tó szennyezettsége miatt már csak a Körös-érben fordul elő.

A Ludasi-tó fontos szerepet játszik a vidraállomány megőrzésében. Elvétve találkozhatunk a vízhez kötődő hermelinnel is. A rezervátum területén mintegy 250 madárfaj fordul elő, közülük száz faj rendszeresen vagy időszakosan költ a tavon és környékén. Az elmúlt két évtizedben örvendetesen megszaporodott a hófehér tollruhás nagykócsagok és a nyáriludak költőállománya. Az öreg, avas nádasokban megfogyatkozva bár, de még költ a barkóscinege, amelyet Magyarországon a 2023-as év madarának választottak.

A Ludasi-tó part menti, nedves, mocsaras területeinek újjáélesztésében az aktív természetvédelmi intézkedésekkel egyre nagyobb sikereket ér el a Palics–Ludas Közvállalat. A vízi bivalyok és a szürkemarha „bevetése” eredményesnek bizonyult, a burjánzó nádat hatékonyan „kezelik” a négylábú kérődzők. Újra megjelentek a területen a parti madarak, a cankófélék, és költ a gólyatöcs.