A hangsúly a hangsúlyon

Októberben ingyenes kínai nyelvtanfolyam indult Zentán az újvidéki Konfuciusz Intézet szervezésében, én pedig voltam annyira kíváncsi, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve jelentkezzek is rá. Mit veszíthetek, legfeljebb ha nem tetszik, abbahagyom – gondoltam, s mint hamar kiderült, a mintegy nyolcvan jelentkező jelentős része is ugyanezt gondolta, csakhogy ők velem ellentétben be is váltották ezt a saját maguk felé megfogalmazott ultimátumukat. Pár hét elteltével így két csoportra osztva összesen mintegy tízen maradtunk felnőtt „diákok”, és a másik oktatóval dolgozó középiskolások sem lehettek többen. Újságíróként hirtelen egy exkluzív klub beépített emberének éreztem magam, és mivel tényleg érdekesnek találtam, amit megtudtam erről a rejtélyes nyelvről, elég korán megfogalmazódott bennem, hogy ez bizony megér majd egy cikket!

A kínai nyelv könnyű! – állt öles betűkkel az első órán kivetített prezentáció legelső oldalának tetején a mondat, amit biztos, hogy első hallásra az európai emberek nagy többsége legalábbis erős fenntartásokkal fogad. De egy sor egészen meggyőző érv következett: ebben a nyelvben ugyanis nincs igeragozás, nincs főnévi ragozás, nincsenek esetek, igeidők, nemek szerinti eltérések sem, ezek valamelyikéről pedig biztosan mindenkinek vannak rémképei a szerb, az angol vagy a német nyelv tanulása kapcsán. A kínaiban továbbá a többes számmal sem nagyon vacakolnak, valamint a múlt meg a jövő idő fogalmát is egészen máshogy kezelik és egyetlen beékelt időhatározóval elintézik anélkül, hogy a szavak sorrendjéhez vagy az alakjához hozzá kellene nyúlni. Szemléltetésnek ott volt egy ábra arról, hogy a „menni” igének a franciában – de ha már itt tartunk, a magyarban meg végképp – kismillió különböző írásmódját kell alkalmazni attól függően, hogy éppen ki, mikor és milyen relációban halad, míg a kínaiban bármi is történjen, mindig azt kell írni és mondani, hogy qù (ejtsd: tyü). Mindezek alapján tényleg annyira egyszerűnek tűnik az egész, hogy következő kérdésnek már-már az merül fel, hogyan lehetséges ezen a nyelven egyértelműen kifejezni bármit is.

A válasz a kínai nyelv és írás a miénktől teljesen eltérő logikájában rejlik. A szavakat jelölő kínai írásjelből ugyan többezernyi van, viszont mindegyikük egyedi és megváltoztathatatlan, így nem is kínálja fel a lehetőséget, hogy bármilyen toldalékkal kiegészítsük. Bár nem vagyok benne biztos, hogy a nyelvet ismerve és tudatosan csinálják, de tökéletesen átadja a kínai beszéd milyenségét, ahogy a hollywoodi filmekben az ázsiai turisták angol megszólalását magyarul szinkronizálják: „Én jönni Amerika, enni hamburger.” Primitívnek tűnhet, de ha egy nyelv így fejlődött ki és a népcsoport tagjai ezzel is tökéletesen árnyalni tudják a mondanivalójukat egymás felé, akkor onnan nézve az indoeurópai és az uráli nyelvcsalád képviselői azok, amelyek szükségtelenül túlbonyolítottak. És ennek is lehet látni az igazságát.

Mi a tanfolyamon a legelső, A1-es szinten tanultuk a nyelvet tizenöt darab kilencven perces tanóra során, így a kínai legnagyobb kihívását, a karakterek írásmódját még nem is kellett elsajátítanunk. Akkor hogyan értettünk meg egyáltalán valamit? Hát úgy, hogy minden írásjelnek létezik latin betűs átirata, ez az úgynevezett pinjin, a más írásrendszerben gondolkodók ennek segítségével kezdhetnek el ismerkedni a kínai nyelvvel. Bár Szu tanár úr mindent felírt a táblára kínaiul is, hogy legalább az alapvető jeleket szokja a szemünk, a latin betűs átiratból tudtuk, hogyan kell kiejteni az adott szót.

És igen, az írásjelek mellett a kiejtés a másik dolog, ami egészen ismeretlen vizekre vezeti a nyelvvel barátkozókat. Minden általunk ismert szót egy-egy szótag vagy azok kombinációja jelöl, és mivel szótagból nincs olyan sok, hogy azzal le lehessen írni a minket körülvevő világot, azok hangsúlyozása rendkívüli fontossággal bír. Egy-egy kínai szó hangsúlyát a magánhangzókra felkerülő ékezetek jelzik, ezek pedig teljesen eltérő jelentést adnak a számunkra nagyon hasonlóan kinéző betűkombinációknak. Az egyenletes, az emelkedő, az ereszkedő és a hullámzó hangsúly iskolapéldája a következő: mā (jelentése: anya), má (tompa), mà (leszidni), mă (ló). Tehát nagyon nem mindegy, hogyan kanyarítjuk a magyarban csak egyféleképpen létező á hangot, hogy ne adjunk alapot a félreértésre. Könnyítés viszont, hogy sok mindenre nincs külön szavuk, hanem két szótag egymás mellé helyezésével jön létre egy harmadik. Amikor egy kínai azt mondja, hogy elektromos agy, akkor a számítógépre gondol, az elektromos beszéd telefont, az elektromos nézés televíziót, az elektromos létra pedig liftet jelent. Hasonló pofonegyszerűséggel nevezték el a hét napjait (hét egy – hétfő, hét kettő – kedd stb.), valamint a hónapokat is (hónap egy – január, hónap kettő – február stb.).

Attól, hogy nyelvtan szinte nem létezik, a kiejtési szabályok, valamint egy olyan szókincs, amelynél semmilyen korábbi tudáshoz és logikához nem tudunk visszanyúlni, így is rendkívüli kihívássá teszik a kínai nyelv elsajátítását egy más kultúrából érkező számára. Az alapszintű tanfolyam elvégzése után (amelynek meglétét egy Újvidéken történő vizsgával hivatalossá is lehet tenni) sem állíthatom, hogy értek kínaiul, de nem is ez volt a cél. Ez a rövid kurzus megismertette velünk a legalapvetőbb társalgási formákat, a számokat, az idő és a dátum leolvasását, egyes helyhatározókat, és egyáltalán bemutatta, hogyan is működik ez a tőlünk annyira távoli nyelvszerkezet és a használóinak gondolkodása. Megszokás, hogy a kínai nyelvre oda sem figyelünk, hiszen esélytelen, hogy bármit is megértsünk belőle, most viszont már fülelek, amikor két anyanyelvi beszélő mellett megyek el az utcán, és megörülök, ha a hadarásukból kihallottam az evésre utaló szót. A magyarkanizsai kínai üzlet dolgozójának is okoztam már kellemes meglepetést, amikor az ő nyelvén köszöntem meg a vásárolt portékát, mert ilyenre aligha számíthat egy helyi lakostól. Nem állítom, hogy leomlott volna a fal köztem és egy eddig teljesen idegen nyelv között, de legalábbis az egyik tégla sarkából jól láthatóan kipattant egy darab. És már ez is mindeddig elképzelhetetlen közelségbe hozott hozzám egy milliárdos lélekszámú kultúrát.