Kettestársak és koronatanúk

Szimbolikus jelentőségű gesztust gyakorolt február 20-án Joe Biden amerikai elnök. Az Ukrajna ellen Oroszország által indított háború kezdetének első évfordulója előtt néhány nappal Kijevbe utazott. Ezzel is jelezve, hogy a megtámadott ország a továbbiakban is számíthat az Egyesült Államok és a NATO támogatására, segítségére, szolidaritására.

Hogy meddig tart a háború, nem tudni. Az inváziót elrendelő Vlagyimir Putyin orosz elnök talán kivétel. És lehet, hogy Hszi Csin-ping kínai államfő is, aki hétfőn érkezett Moszkvába (ahol uralkodónak kijáró pompával fogadták) és többször is tárgyalt Putyinnal.

Az Ukrajna elleni támadás kezdete előtt húsz nappal pedig Pekingben egyezkedtek. Minden szépet, s jót elmondtak nyilvánosan országuk szoros kapcsolatáról, együttműködéséről, barátságukról, progresszív fejlődésükről és stratégiai partnerségükről. Vége-hossza nem volt a médiának, illetve a nyilvánosságnak szánt sablonos üzeneteiknek. Arról egy szót sem ejtettek, hogy Ukrajnában mi várható hamarosan, holott az ország határán már felsorakoztak az invázióra kijelölt orosz csapatok.

Az újraválasztására készülő Hszi is sejthette, mire készül jóbarát szomszédja. Alighanem rá is kérdezett, hiszen Kína már szép összegeket fektetett be Ukrajnában. Elképzelhető, hogy őszinte választ kapott vendégétől.

Ha így történt, Putyin valamit kérhetett cserébe a későbbiekben várható (háborús) politikájáért. Akár azt, hogy Peking ne ítélje el az agressziót, követésre sarkallva így más országokat. Köztük olyanokat, amelyek nem szimpatizálnak az USA vezette Nyugattal és a NATO-val.

Az egyre instabilabb világban ezek egy része inkább a Peking–Moszkva tengelyhez, a keleti tömbhöz közeledik, vagy kötődik. Azt remélve, hogy ott jobb lesz nekik, mint a nyugatiban, amelyről sokan azt szajkózzák, hogy az utolsókat rúgja. Sőt fél lábbal a sírban van.

Addig is amíg kimúlik, Peking és Moszkva tovább szeretné erősíteni kapcsolatait, tervezni a jövőt, amelyben főszerephez jutnának. Hszi talán ezt is szem előtt tartva viszonozta orosz hivatali partnere tavalyi pekingi vizitjét.

Alig néhány nappal azután érkezett Moszkvába, hogy a hágai székhelyű, de globális joghatósággal rendelkező Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen. Az ICC azt állítja, hogy az orosz elnök háborús bűncselekményekért lehet felelős. A Kreml tagad, a döntést pedig felháborítónak, elfogadhatatlannak tartja. Mindazonáltal az a 123 állam, amely elismeri a bíróság joghatóságát, köteles letartóztatni Putyint, ha felbukkanna a területükön.

A kínai elnököt nem zavarta ez a fejlemény, sőt moszkvai látogatásával inkább azt demonstrálta, hogy kiáll a háborúja miatt nyugati szankciókkal sújtott, elszigetelt Oroszország és immár nemzetközileg körözött vendéglátója, politikai partnere mellett. A külföldi bíróságokkal országának is meggyűlt már a baja. (A hágai székhelyű Állandó Választottbíróság 2016-ban elmarasztalta abban az ügyben, amelyben a Dél-kínai-tenger jelentős részére önkényesen kiterjesztett fennhatóságát kérdőjelezte meg egyik szomszédja. Csakhogy Peking elutasította a bíróság illetékességét, az ítélettel együtt.)

És a haldokló Nyugattal is rossz a viszony. Érdekellentétek és egyéb okok (például területi viták, vagy az ujgur és tibeti kisebbségek emberi jogait ért durva sérelmek) miatt Kína kapcsolatai feszültek mind az USA-val, mind az EU-val, sőt több szomszédjával is.

Hszi háromnapos moszkvai látogatására egy látványos – nemzetközi jelentőségű – kínai siker után került sor. Azt követően, hogy Peking kibékítette egymással (egészen pontosan: rávette a diplomáciai kapcsolatok felújítására) az ősellenség Iránt és Szaúd-Arábiát. Az utóbbi, nem mellesleg, tavaly nyáron igencsak szerény fogadtatásban részesítette az odalátogató Bident, ellentétben Hszivel, akit decemberben úgy köszöntöttek Rijadban, mint egy királyt.

Már akkor sejteni lehetett, hogy valami nagyon megváltozott arrafelé, ahol Szaúd-Arábia az Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségese (volt), egyszersmind a térség regionális hatalma. A Moszkva-barát Irán viszont a Közép-Kelet megkerülhetetlen tényezője, hatalmas haderővel, rengeteg kőolajjal. Vitatott atomprogramja miatt fájdalmas nyugati szankciók sújtják, mégis jelentős a befolyása a Közel-Keleten. Elsősorban Libanonban, Szíriában, Jemenben és Irakban.

Hszi felbukkanása Moszkvában akár azt a benyomást keltheti, hogy a közel-keleti siker után immár nemzetközileg kiemelkedő, problémamegoldó államférfiként képes lehet megteremteni az ukrajnai békét. Ehhez már terv is készült Pekingben, ráadásul a háború egyéves évfordulójának napjára (február 24-re), és 12 pontot tartalmaz. A dokumentum egyebek mellett megállapítja, hogy minden ország szuverenitását tiszteletben kell tartani (így Ukrajnáét is), de mindenki (köztük Oroszország) jogos biztonsági aggályait is figyelembe kell venni. Az ukrajnai válságot pedig békés úton kell megoldani, közvetlen párbeszéddel és tárgyalással. Ennek érdekében abba kell hagyni a harcokat, (teljes) tűzszünetet kell elrendelni és meg kell akadályozni, hogy a háború tovább súlyosbodjon.

Még nem tudni, hogy a dokumentum az ukrajnai háború lezárásának alapja lehet-e, miként azt Putyin az orosz–kínai csúcs után kedden kifejtette, vagy másra szolgál. Esetleg arra, hogy – miként azt nyugati elemzők feltételezik – elfogadása esetén az oroszok időt nyerjenek csapataik átcsoportosításához és pozíciójuk megszilárdításához a megszállt területeken.

Kijev egyik legfontosabb partnereként, az USA már jelezte, hogy az államok területi sérthetetlenségét is követelményként megfogalmazó kínai béketerv értelmében az orosz haderőt el kell távolítani Ukrajnából. A saját, tízpontos béketervvel rendelkező Kijevhez hasonlóan Washington is elutasítja az „orosz hódítást”. (A tavaly novemberben Volodimir Zelenszkij által bemutatott ukrán „békeképlet” egyebek mellett követeli az orosz erők kivonását Ukrajna megszállt területeiről. Moszkva erről eddig hallani sem akart.)

Nem tudható, hogy Hszi mire jutott Putyinnal ebben a fontos kérdésben. De lehet, hogy már valamilyen időkeretet is kijelöltek a harcok befejezésére. Ám az is lehet, hogy csak abban állapodtak meg, hogy Peking megpróbál közvetíteni Oroszország és Ukrajna között.

Az viszont biztosan tudható, hogy Peking akkortájt tette közzé az ukrajnai békére vonatkozó tervét, amikor közreműködésével fordulat állt be Irán és Szaúd-Arábia kapcsolatában. Ez alátámasztja azt a gyanút, hogy diplomáciai ügyeskedéseivel – a folyamatosan Tajvanra is figyelő – Kína tovább akarja erősíteni a Nyugat elleni szövetségi rendszerét, ami Putyinnak ugyanúgy célja. Haragjuk és ellenállásuk, illetve összefogásuk tehát közös az USA-val, mint globális főhatalommal és partnereivel szemben.

Törekvéseiben Moszkva jelenleg jobban rá van szorulva Peking támogatására, mint bármikor. A világvezető szerepére pályázó Kínát pedig nem kell biztatni. Főleg most nem, amikor az Oroszországot sanyargató szankciók miatt akciósan kapja az – ismét gyorsuló gazdasága számára nélkülözhetetlen – ottani kőolajat és földgázt, a maga diktálta feltételek szerint.

A kínai elnök moszkvai vizitje egyértelmű jele annak, hogy továbbra is Putyin mellett áll. Ebben a válságos időszakban is, amikor Oroszországra egyre nagyobb nyugati nyomás nehezedik. Moszkvának pedig nagy szüksége van arra, hogy Kína (gazdasági és pénzügyi) segítségével ellenálljon ennek.

Az ukrajnai háború miatt kiéleződött kelet-nyugati feszültségek közepette Peking eddig vonakodott fegyvereket adni Moszkvának. Ám az Ukrajnát támogató Egyesült Államok azt állítja, hogy Kína éppen ezt fontolgatja. Peking cáfol, s kezdettől fogva igyekszik semlegességét, elfogulatlanságát és békés szándékait hangsúlyozni az ukrajnai háborúban. Ez eddig olyan jól sikerült neki, hogy Moszkva agresszióját egyszer sem ítélte el, csak az Oroszország elleni szankciókat. Kína képviselői az Ukrajna elleni agresszió kezdete óta majdnem harmincszor tárgyaltak orosz partnereikkel (olykor a legmagasabb szinten), ám az ukrán elnökkel még egyszer sem beszéltek. Ennek ellenére Putyin alighanem azt akarja, hogy Peking legyen a békeközvetítő az ukrajnai konfliktusban.