A valódi szabadságot akkor tapasztaljuk meg, amikor szabaddá tesszük magunkat életünk legfontosabb dolgára, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Jézus, aki mindennél jobban akarta megtapasztalni a mennyei Atya szeretetét, és azt megosztani másokkal, tanítványaival a Jeruzsálemi Templomba és a zsinagógába ment, ezenkívül gyakran magányos helyekre, hegyre, kertbe vonult, mivel szükségét érezte töltekezni az egyéni imában.
A mennyei Atya a legjobb hallgató. Nem kell felemelnünk a hangunkat, nem kell hangosan sírnunk, ő meghallja szívünk leghalkabb sóhaját. Mindig velünk van, és látja, hallja, olvassa minden gondolatunkat. Örömét leli azonban abban, amikor megköszönjük neki sikereinket, amikor vele beszéljük meg a gondjainkat, vagy tőle kérünk tanácsot.
Ha szavak nélkül, gondolatban beszélgetünk Istennel, ha ismert szöveget fejből megtanulunk, ha saját szavainkkal imádkozunk, ha egyedül imádkozunk, ha másokkal együtt tesszük, csak akkor van értelme és gyümölcse, ha minden szavunk, gondolatunk, fohászunk őszintén, a szívünkből tör elő. Most böjti időben elsősorban azt kérjük, hogy a világon több szeretet, igazságosság, béke legyen, hogy valóra váljon, eljöjjön Isten szeretetének országa. Külön kívánságainkat, szükségleteinket is természetesen mindig bizalommal tárjuk Isten elé. Tapasztaltuk már, hogy amit jónak véltünk, kértünk, a mi kárunkra vagy mások kárára lett volna, nem is teljesült, a „rosszból” pedig, amitől félünk, áldás származott.
Amikor rendíthetetlenül bízunk Isten segítségében, és akaratára bízzuk magunkat, megtapasztaljuk a bizalomteljes és ráhagyatkozó imádság áldásos hatását. Békesség tölt el bennünket, mert az imádság nem módszer, hanem életstílus.
Jézus tanítványai később már sejteni kezdték, hogy az imádkozás és a Mester személyéből kisugárzó erő között valamilyen összefüggésnek kell lennie. Ezért idővel ők is szerettek volna megtanulni úgy imádkozni, mint Jézus. Ekkor tanította meg őket a Miatyánkra, majd példabeszédekkel mutatott rá arra, hogy Isten kész meghallgatni minket, és kész válaszolni kérdéseinkre. Olyan, mint az apa, aki szívesen ad ajándékot gyermekeinek.
Mivel Jézusban az emberi természet is teljes mértékben jelen volt, őt is, mint valamennyiünket, egyes helyzetekben szorongás, csalódás és keserűség fogta el, de soha nem engedte, hogy elégedetlenség vagy harag irányítsa cselekedeteit. Negatív érzelmeit azonnal a mennyei Atya elé tárta, és az imádságban feloldódott a feszültsége.
A mai rohanó világunkban tapasztaljuk, mit jelent számunkra, amikor naponta rövid időre el tudunk csendesedni és meg tudjuk nyitni „belső szobánkat” az Istennel való őszinte beszélgetésre. Jó megpihenni az élet zajától, és befogadni az isteni szeretetet, amely képessé tesz bennünket arra, hogy ne fogyjon ki a mi szeretetünk azok iránt, akiket kedvelünk, sőt azokért is szeretettel tudjunk imádkozni és tenni, akiket nem igen kedvelünk.
Beszélgetés közben érezzük, megszabadulunk a feszültségtől, új erőt önt a szívünkbe. Amikor másokért imádkozunk, azonosulunk embertársaink problémáival, szenvedéseivel. „Legyetek derűsek. Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért” (1Tesz 5,16– 18) – olvassuk a Szentírásban. S amikor ezt tesszük, megszűnik a szorongásunk, eloszlik a félelmünk, és bátran, Istenre hagyatkozva vállaljuk azokat a feladatokat is, amelyek egy-egy helyzetben látszólag fölülmúlják az erőnket, s utólag felismerjük, hogy éppen fejlődésünk, munkánk, családi életünk vagy baráti kapcsolataink szempontjából váltak a javunkra.
Mit ér az ima?! – háborgott nemrég valaki, aki ritkán fordul Istenhez, s akkor is csak kéréssel, és bizony kiábrándult, mert nem kapott pozitív választ, nem teljesült rögtön a kívánsága. Isten háromféleképpen válaszol a kérő imánkra: igennel, nemmel, vagy úgy, hogy értésünkre adja, hogy van valami jobb a te számodra. Néha az, hogy ne váljon valóra, amit kértél.
Regőczi István atya Az Isten vándora életrajzi könyvében ezt úgy fogalmazta meg, hogy az isteni Gondviselés soha nem késik, legfeljebb egy negyedórát, hogy hitünket próbára téve még jobban jutalmazzon bennünket.
