A sorban álldogálok, a házbérszámlát szeretném befizetni. Előttem egy olyan nyolcvanéves korú asszony erre-arra forog, nézi, hányan vagyunk, és hogy csak két hivatalnok dolgozik. Javasolom, üljön le valamelyik székre, s majd szólok, amikor sorra kerül. Nem akar leülni, és továbbra sem leli a helyét. „Nézze, milyen gyorsan dolgoznak ezek a fiatal hivatalnokok! – mondom. – Nincs okunk a türelmetlenségre.” „Igaza van – válaszolja –, de hát megszoktam, ilyen türelmetlen vagyok.”
Máskor, például a bevásárlóközpont pénztáránál látom, egyre több nyugdíjas türelmetlenkedik, mintha „nem lenne idejük sorban állni”. Pedig valamikor éppen a nagyszülő korú emberekben csodáltam azt a türelmet, nyugalmat, ami sok szülőből, fiatalból hiányzott. Manapság viszont mintha az ideges világ behálózta volna a fiatalokat is, időseket is. Türelemre senki sem nevel. Az egy-kétéves gyerek, bármit kér, a szülők pattannak, hogy teljesítsék, nehogy nyafogjon, s később is, azonnal abbahagyják, amit csinálnak, csakhogy a kedvébe járjanak. Néhány év alatt azonban kifogynak a türelemből, a béketűrésből. Aztán meg kiabálnak, idegesek…
A sietség az ördög ajándéka, a türelem pedig az Istené – hallottam valahol. A norvég nép élettapasztalata szerint a türelem a sziklát is átlyukasztja.
Az ószövetségi Szentírásban az emberi türelem az okosság jele (Péld 14,29; 19,11), gyakran szelídséggel párosul, és föltétele a békés együttélésnek(15,18). Elsősorban a megpróbáltatások idején kell türelmesnek bizonyulni (Sir 2,4–5). Az Ószövetségből ismerjük a türelmes, Istenhez szenvedéseiben is kitartóan hűséges Jób élettörténetét.
Az Újszövetségben türelemre buzdítja Pál apostol a tanítványait/munkatársait (Tit 2,2), a keresztényeket. A türelem nélkül elképzelhetetlen ma is az egyház belső egysége. Az új ember azonban a Szentlélek egyik gyümölcseként birtokolja a türelmet (Gal 5,22). A szeretet türelmes – mondja Pál apostol a szeretethimnuszban (1Kor 12,30–13,13).
Csak a nagylelkű, szelíd és alázatos ember tudja elviselni a másik embert. „Teljes alázatban, szelídségben és türelemben… Viseljétek el egymást szeretettel” (Ef 4,2). A Rómaiknak írt levélben (5,3–4) olvassuk, hogy a „szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység”. Ha e szerint élünk, nem veszítjük el egykönnyen a békességünket.
A kortársak beszámolnak arról, hogy Soubirous Bernadett a 18 lourdes-i Mária-jelenés (1858) után sokat szenvedett. Sokan hazugsággal vádolták a látnokot, csapdákat állítottak, vallatták. Ő azonban nem veszítette el a türelmét, hanem egyszerűen, őszintén válaszolgatott nekik akkor is, ha amiatt sokszor napjában meg kellett szakítania a munkáját.
Manapság mennyire vagyunk türelmesek? Mekkora a tűrésküszöbünk? Kiderül abból, hogy mit vagyunk képesek elviselni. Mennyire engedjük, hogy az emberek viselkedése, a történések kihozzanak a béketűrésünkből. Vagy türelmesek tudunk lenni minden ellenére: jóságból, szeretetből, megbocsátásból, elfogadásból, hitből, megértésből, bölcsességből? Manapság a túlzottan siker- és teljesítményorientált, fogyasztói társadalom azt sulykolja belénk, hogy ne késlekedjünk megvalósítani életünkben azt, amit elképzeltünk, mert „jogunk van” az élvezetekre és a sikerre. Ezért például nehezen várja ki a szülő, hogy a serdülő gyerekéből a sok vadhajtás mellett kivirágozzon az a lelki érték, amit neveléssel „elültetett”, illetve hogy elfogadja a személyeket és az eseményeket olyanoknak, amilyenek.
Hányszor tapasztaltuk, hogy semmit nem oldottunk meg, ha konfliktushelyzetben, túlhajszoltságban, nagy felelősség és döntéskényszer miatt, vagy megpróbáltatás idején kiborultunk, keseregtünk, sajnáltuk magunkat, vitatkoztunk gyermekünkkel, szüleinkkel, házastársunkkal, kollégánkkal. Ha viszont jóságból, szeretetből, megbocsátásból, alázatból, megértésből, bölcsességből és nem utolsósorban hitből kivártuk a dolgokat türelemmel, tudva, hogy Istennél, aki irántunk végtelenül türelmes, és aki a javunkat akarja, nincsenek véletlenek, akkor tapasztaltuk az életünkben, amit a magyar úgy fogalmaz, hogy a türelem rózsát terem. Mert „az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hanem türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson” (vö. 2Pt 3,9).
