Jövő héten lesz a vizsgám, de rá sem merek gondolni, mennyi tananyag vár rám. Holnaptól valóban elkezdek tanulni. Éjfél után hullafáradtan bújok az ágyba, majd reggel imádkozom – mondom magamnak. Ugye, ismerős?
A pokolba vezető út, egy szláv közmondás szerint, jó szándékkal van kikövezve. Amikor elfog a kísértés, eszembe jut a tanulságos történet a három kis ördögről, akik a bukott angyalhoz, Luciferhez iratkoztak be tanfolyamra. S az, amikor lejöttek a földre, megkérdezte, hogyan gondolják bűnre csábítani az embereket.
– Azt mondom majd nekik, hogy Isten nem létezik – válaszolta az egyik.
– Így csak nagyon kevés embert tudsz megkaparintani – jegyezte meg Lucifer –, mert az emberek szívük mélyén érzik, Istennek léteznie kell.
– Megpróbálom velük elhitetni, hogy pokol nem létezik – szólt a másik.
– Neked sem lesz sok sikered – oktatta ki Lucifer. – Mert az emberek helyesen érzik, eljön a nap, amikor felelniük kell a bűneikért.
A harmadik kis ördögfi akkor huncutul azt mondta:
– Én majd odasúgom nekik, hogy ne siessenek.
Erre az ördögfőnök elégedetten dörzsölte a kezét.
– Remek vagy, fiam! Így milliókat toborzol majd a seregedbe.
Csak nyugi, nyugi! Ráérünk megtenni a jó dolgokat. Majd nyugdíjban imádkozunk, templomba járunk. A számunkra kellemes feladatokkal foglalkozunk, a kellemetleneket másokra hagyjuk. Lustaságunknak kedvez az, ami könnyebb, a nehézhez nem fűlik a fogunk, halogatjuk, amíg csak lehet, és nem vesszük jó néven, ha más mondja meg, mit kell tennünk, azt hisszük, mi tudjuk, hogy mi felel meg legjobban nekünk.
Halasztgatjuk a kisebb-nagyobb döntéseket, mert kételkedünk abban, hogy helyesen döntünk, s nem akarjuk/merjük vállalni a következményeket, vagy úgy érezzük, még nem készültünk fel elég jól a feladatra, és félünk a kudarctól. Egyesek meg vannak győződve, hogy nekik úgysem sikerül semmi, kár bármibe kezdeni. A Példabeszédek könyvéből tudjuk, hogy „Az emberektől való félelem tőrbe ejt, aki pedig az Úrban bízik, oltalmat nyer” (Péld 29,25). A Jakab levél (5,1–8) arra biztatja a bölcsességben szűkölködőt, hogy kérje a bölcsességet Istentől, de ne kételkedve kérje, mert akkor nem kap az Úrtól.
Azok, akik a perfekcionizmusra törekszenek, halasztgatják feladataik befejezését, mert sokáig rágódnak azon, amivel foglalkoznak, mások meg hozzá se fognak, azzal mentegetőznek: nem érdemes, mert nem lehet vagy tudnak remekművet alkotni.
„Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra” – tartja a közmondás. Ha az üzletember például negyed órával előbb befejezi a tervezett munkáját, s te éppen akkor hívod fel, hajlandó téged azonnal interjúra fogadni. S ha te nem jelensz meg nála, akkor megtörténhet, hogy elszalasztod életed legjobb munkalehetőségét.
A „ráérünk még” életfilozófiával magunk alatt vágjuk a fát. Az elvesztegetett időt, perceket, órákat, napokat és éveket nem tudjuk visszavarázsolni. A ki nem mondott, bátorító szó, a tervezett, szép találkozás, az ígért törődés, a jó munkalehetőség ugyanolyan formában nem fog megjelenni, és mimiattunk nem fog megvalósulni. A halogatásnak, a lustaságnak – amit jóra való restség néven ismernek a keresztények, és az egyik főbűn – a következményeit ki-ki megérzi. „Ha a tél beköszönt, a tohonya nem szánt, aratáskor keres, de nem talál semmit” (Péld 20,4). A lustaságra való jog, jog a szegénységre. Amit az ember akar, azt meg tudja csinálni, amit meg nem akar, arra talál kifogást.
A halasztgatás, lustaság nevű betegség oka munkával gyógyítható. A szakemberek írásos napi, havi, évi menetrend összeállítását javasolják a teendők szigorú határidejével. Személyes motiváció, nemes cél, komoly elkötelezettség, szorgalmas, kitartó munka és égi segítség nélkül azonban minden tervünk füstbe ment terv lesz, mert az ördögfi oda súgja, ma még ne imádkozzunk, ma még ne tanuljunk komolyan, ma még ne hallgassuk meg azt, aki kéri, ma még ne segítsünk annak, aki igényli. Majd holnap…
Pedig a mai nap a legfontosabb. A „majd” helyett a „most teszem!” a fegyverem a kényelem, a lustaság ellen. Ma teszem a legjobban, ami rám van bízva, és hiszem, Isten megáldja, megsokszorosítja minden munkámat. És nem holnap, hanem már ma adok figyelmet, törődést, szeretetet annak, aki igényli. Mert lehet, hogy én vagy ő már a holnapot nem érjük meg, és kettőnk közül valakinek lelkiismeret-furdalása lesz, hogy elmulasztotta a jót megtenni.
Semmi ne essen a nehezünkre. Krisztus és az emberek iránti szeretetből munkálkodjunk Istenre emelt tekintettel, az ő segítségével. Pál apostol mondja a Rómaiaknak írt levelében (5,5), a remény nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által.
