Aligha létezik a kortárs filmművészetben még egy alkotó, aki állandó stílusjegyei alapján könnyebben felismerhető lenne Aki Käurismakinál. Az idén hatvanéves finn rendező eddig készült mintegy húsz játékfilmjét elsősorban a szociális egyenlőtlenség és az elesettek sorsának ábrázolása jellemzi: értelmetlen erőszak áldozatai, utcán vergődő nincstelenek, gyári dolgozók, zenei karrierépítés céljából Amerikába vándorló zenészek, kiközösítettek, munka nélkül maradt szerencsétlenek, a szebb élet reményében Afrikából és Ázsiából Európába érkező menekültek lakják be a Käurismaki kreálta filmes univerzumot, amelynek legismertebb darabjai az Árnyak a paradicsomban, A gyufagyári lány, a Leningrad Cowboys menni Amerika, A múlt nélküli ember, a Külvárosi fények és a Kikötői történet. A tartalmi rokonság mellett a Käurismaki-művekben számos formanyelvi hasonlóság és visszatérő motívum fedezhető fel, ami egyedi hangulatot kölcsönöz ezeknek az alkotásoknak. A rendező filmjeiben rendre feltűnnek a szürke, kietlen városképek, a puritán berendezésű otthonok, a többnyire különleges egyénekkel benépesült szórakozóhelyek, a helyi zenészek és zenekarok, az abszurd humor, a kurta párbeszédek, a fapofa-hősök, akik kínos helyzetben és boldog perceikben is egyaránt képtelenek kimutatni érzelmeiket, legfeljebb apró gesztusokkal utalnak rájuk, és ami talán a legfontosabb: a műveket mindvégig egy titokzatos reménysugár lengi át, amely azt sugallja, a hétköznapi nehézségek ellenére nincs veszve semmi.
Az elmondottak Aki Käurismaki legutóbbi alkotására, a szabad fordításban A remény másik oldala (The Other Side of Hope) című műre is vonatkoznak. Az idei Berlini Filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve díjban részesült film egy finn kereskedelmi ügynök és egy szíriai menekült különleges kapcsolatát dolgozza fel. Az idősödő Wikström egy nap otthagyja egyre jobban italozó feleségét, és úgy dönt, új életet kezd. Eladja a raktárában lévő néhány ezer inget, az így szerzett pénzt sajátos módon megsokszorosítja, majd egy bezárás előtt álló éttermet vásárol, és három különleges beosztottja segítségével megpróbál a vendéglátóiparban jeleskedni. Khaled a húgával hagyta el Aleppót, miután egy házukat ért bombatalálat révén összes hozzátartozójuk odaveszett. A két testvér a szerb–magyar határon kialakult tumultusban veszíti el szem elől egymást, és a fiatalember kalandok sorát követően egy hajó gyomrában potyautasként érkezik Finnországba. Két célja van: menekültstátuszt szerezni és megtalálni a húgát. Mint gyorsan kiderül, ezt egyáltalán nem lesz könnyű, az újonnan érkezettnek számos nehézségekkel kell szembenéznie: a jogszabályokhoz ragaszkodó adminisztráció részvétlen hozzáállásától kezdve az idegengyűlölők terrorjáig. Amikor már minden kilátástalannak tűnik, a véletlen folytán az elkeseredett Khaled útja keresztezi a rezzenéstelen arcú Wikström vendéglős útját.
A filmben feltűnő hősök jellemábrázolása a végletekig leegyszerűsített: a menekültek, és általában az elesettek igyekeznek egymás támasza lenni, a munkájukba belefásult hivatalnokok érzéketlenek mások gondjai iránt, a csövesek szolidaritást éreznek az elveszett bevándorlóval szemben és megvédik az ostoba bőrfejűektől, a kisemberek zöme kicsinyes módon önös érdekeit tartja szem előtt, de ha a helyzet úgy alakul, nagylelkű is tud lenni – és ebben a különleges élethelyzeteket produkáló műben a helyzet sokszor éppen úgy alakul, hogy valaki segítőkészségén múlik másvalaki boldogulása. Mindezt a finn mester egy olyan stilizált világba helyezi, hogy nem kérjük rajta számon az elrajzolt karaktereket, a nem egyszer a véletlenek furcsa összjátéka által alakított cselekményt és a felfújt sztereotípiákat, mert itt nem a valóság hű ábrázolása a cél, hanem a valóságot alakító társadalmi tényezők felnagyítása, ami nem ritkán az adott jelenség abszurditásának következtében egyben annak bírálatát, illetve kigúnyolását is jelenti. Aki Käurismaki nem törekszik a migránsválság kérdéskörének komplex megvilágítására, ő egyetlen szemszögből közelíti meg a problémát: az emberiesség szemszögéből, ami azt diktálja, hogy mindenkinek kötelessége empátiával és megértéssel viszonyulni a másikhoz, és lehetősége szerint segíteni a bajbajutottakon. Csakis ily módon juthat előbbre a világ. Ez a legfőbb üzenete Aki Käurismaki eddigi életművének, egyben legutóbbi alkotásának is.
