Atata időről időre eltöpreng afelett, vajon mennyire jó ez a fene nagy digitalizáció. Már egy rendes fényképünk sincs, amit az ember kézbe vehet, dohog ilyenkor. Az igaz, hogy ezerrel több fotót készítünk, mint régen, de mindet valami nyomorult kütyüben tároljuk, ahol két percig sem érdekesek, mert azonnal jönnek helyettük az újabbak, és a csuda keresi meg őket még egyszer.
Ha netán beüt valami gebasz, amitől az egész világon elmegy az áram, tűnődik el olykor a fater, az utánunk jövők vakargathatják majd a kobakjukat, hogy a huszadik század végétől napjainkig mi minden történhetett a nagyvilágban, nem lesznek megfogható adatok a létezésünkről, merthogy mi helyspórolás miatt mindent csak a huzalokban meg a felhőkben vigyáztunk meg.
Eddig sem rajongott tehát túlságosan a kompjúterekért meg a zokos cuccokért, mostanság meg különösen orrol rájuk!
Történt, hogy az egyik vihar után amama bement a patikába kiváltani a zorvos által felírt gyógyszereket, ám, mit ad isten, ott nem volt áram. És ha nincs áram, nem működnek a zámítógépek, és ilyenkor a patikában hüledezésen kívül nem lehet csinálni semmit, gyógyzereket sem kiadni, pláne, ha az ember azt sem tudja, mi mindent írt fel neki a doki, hiszen már csak elektronikus recept létezik.
A legutóbbi eset pedig totál kikészítette az öreget. Bement a postára felvenni egy csomagot, de kiderült, hogy nem lehet, mert nincs áram! A csomagot még talán megtalálták volna batrilámpával, de hogyan vezetik be a megfelelő rubrikába azt, hogy kézbesítették?! Magyarázta el műszempilláit rebegtetve a fogszabályzós hivatalnok kisasszony.
– Képzeld, Tematild, ha nincs áram, leáll a zélet! – dünnyöge már idehaza atata. – Miért nincs áramfejlesztőjük?! Egy jelentős állami intézményben elillene. A digitális korban erre is gondolni kellene!
– Annyi minden történik ebben a zuborkaszezonban, Tegyula – tudatá az öreglány –, hogy az illetékeseknek nincs idejük most ilyesmivel foglalkozniuk. A Vučko meg a Kormányos Anna extra projektumokat jelentettek be. Hihetetlen terveik vannak a következő négy évre!
– Hallottam, valódi tőkesokkot kapunk! Csak még az nem világos, vajon mennyibe fog mindez nekünk kerülni?! – morgolóda a fater.
– Elkészül a gyorsvasút, megzépül Belegrád – sorolá amama –, felépül a nemzeti stadion, amely a legszebb ilyen létesítmény lesz Európában!
– Ha már ilyen piszok nagy fejlődés várható – szurkálóda az öreg –, remélem, végre elkészülnek majd azok a repülőautók is, amelyeket a Vučko már évekkel ezelőtt bejelentett.
– Lehet, majd egy ilyennel érkezik Zabadkára átvenni a díszpolgári címet – vevé a lapot a muter.
– Jó ötlet – bólogata atata –, mert Zabadkán lassan már csak repülőautóval lehet közlekedni.
– Aztán a viharkárok szanálásával is foglalkozni kell – állapítá meg az öreglány.
– Nálunk ezeknek a zörnyű ítéletidőknek az a legnagyobb hozadéka, hogy mindenfelé csak a biztosítótársaságok reklámjaival találkozni – mondá a fater.
– A jövő héten állítólag már az afrikai Nero fog perzselni bennünket – figyelmeztete amama.
– Elegem van már ezekből az ördöngös elnevezésű hőhullámokból! – fakada ki az öreg.
– Ott van még Zabadka környékén a migránskérdés – folytatá a felvilágosítást a muter –, a bűnbandák tagjainak egymás közti leszámolása lakott településeken. Volt is nagy rendőri akció!
– Az akció bizony nagy volt, akkora, hogy az eredménye eltörpült mellette – élcelőde atata.
– A zellenzék továbbra is osztódással zaporodik – nyugtázá az öreglány –, a néppártos Vuk meg Miki is összerúgták a port. Utóbbi új pártot alapít.
– Ezek szerint többen lesznek a zellenzéki tömörülésben – vakará a fejét a fater. – Amennyiben eredményt szeretnének elérni a legközelebbi választásokon, jobban teszik, ha összefognak.
– A napokban a leginkább mégiscsak az borzolta a kedélyeket – ismerteté amama –, hogy a zegészségügyis Danica bejelentette, elég volt a szimulálásból, a kezelőorvos ezentúl 60 helyett mindössze csak 15 nap betegszabadságot írhat ki annak, akinek betegség miatt tovább kell kimaradnia a munkából, komisszió elé kell állnia!
– Lett is ebből felháborodás a javából – fűzé hozzá az éppen betoppanó Zacsek –, még a Vučko is foglalkozott vele! Azt mondta, olyan sok a visszaélés, hogy még beszélni is szégyell róla, igazat adott a zigorú Danicának, de megjegyezte, hogy azért 30 napra írhatnak majd ki a kezelőorvosok.
– Lehet, hogy ez is volt a terv, zomzéd – találgata az öreg –, csak kellett hozzá ez a néhány napos színjáték, hogy a zállamfő tetszeleghessen egy kicsit a jófej szerepében.
– Nekem az a bajom ezzel – méltatlankoda a muter –, hogy már megint valami adminisztratív nyavalyával foglalkoznak, ahelyett, hogy a gyógyítás és az egészségügyi ellátás szintjén igyekeznének javítani! Az orvos már így is többet bámul a monitorra, mint amennyit a pácienssel foglalkozik!
– Na de mi a garancia arra, hogy magasabb szinten, a komisszió előtt, nem lesz visszaélés?! – spekulála a Zacsek.
– Attól tartok, hogy azok, akik sumákoltak, továbbra is megtalálják majd a módját, a szigorítás pedig a tényleg beteg dolgozókat fogja sújtani, azoknak nehezíti meg az életét, akik eddig is csak akkor mentek el boloványéra, amikor képtelenek voltak bemenni a munkahelyükre – zsörtölőde atata. – Különben meg, ha akarták volna, eddig is megakadályozhatták volna a visszaéléseket!
– A csalók miatt mindig a lelkiismeretesek szívják meg – bölcselkede a Zacsek.
– Biztos azt gondolják – heccelőde az öreglány –, hogy ezek a fránya szimulánsok őrzik az unokákat, meszelnek vagy duncolnak, a zegény munkaadó meg dolgozóhiányban szenved!
– Láttam nemrég egy filmet, amelyben pont ilyesvalami történik! – döbbene le a felismeréstől a Zacsek. – Egy tajkúnféle kerek-perec megmondja a politikusoknak, hogy azért a pénzért cserébe, amit a kampányukra költ, hozzanak neki kedvező törvényeket!
– Azzal vajon foglalkoznak-e a zokosok – morfondíroza a fater –, hogy hányan nem mennek el betegszabira, mert pár kihagyott nap miatt is sokkal kisebb fizetést kapnának, s ezért betegen is dolgoznak. Vajon emiatt szégyelli magát valaki?!
– Azt is olvastam – tájékoztata tovább amama –, azért szigorítanak, hogy a dolgozók ne írassák ki magukat boloványéra, hogy elmehessenek napszámban kukoricát, almát vagy málnát szedni!
– Még hogy ilyenre kényszerülnének a dolgozók?! Az aranykorban?! – csipkelőde az öreg. – Vagy valakinek nem annyira aranyos az a kor, mint amilyennek azt egyesek láttatni szeretnék?!
– Egy újságíró a minap megmagyarázta, miért jó az, hogy nálunk kissé drágább az élelmiszer – messéle a Zacsek. – Szerinte így legalább nem vásárolnak fel mindent előlünk a zomzédos országok állampolgárai, és nem alakul ki hiány!
– Nehogy már a zomzédok megegyék! – sóhajta a muter. – Inkább majd mi is nézzük a kirakatból!
– Ez az elmés firkászi megnyilvánulás ékes bizonyítéka annak, hogy mi a Monty Python és az Alan Ford abszurditásában élünk – kuncoga atata. – Mindig, amikor szembesülök a zerb életszínvonallal, ugyanolyan fülzúgást érzek, mint a repülőgépen!
– Biztos azért, mert annyira magasan van! – szögezé le a Zacsek.
Pistike, áramhiányos aranykorba tévedt repülőautós
