Hollywood manapság futószalagon ontja magából a régi nagy sikerű alkotások folytatásait és újrafeldolgozásait, mintha az álomgyárban híján lennének az új ötleteknek. De lehet, közelebb járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a producerek talán azért ódzkodnak a még nem látott történetektől, az ismeretlen filmcímektől, mert tőlük sokkal kevésbé lehet biztos profitot remélni, mint a nézők számára már jól ismert franchise-októl. Christopher Nolan filmjei azonban jelenkorunk filmgyártásának ritka és üdítő kivételeit képezik. Az angol filmrendező és producer legtöbbször saját ötleteiből merítve írja meg filmjeinek forgatókönyveit. Egyik legnagyobb sikerének, az álmok világában játszódó, négy Oscar-díjjal jutalmazott Eredet című sci-fi-akciófilmjének ötlete is saját fejéből pattant ki, amelyet saját elmondása szerint 16 éves kora óta szeretett volna megvalósítani. De említhetnénk a Csillagok között című űrhajós eposzát vagy a két bűvész őrületbe hajló versengését bemutató Tökéletes trükk című filmdrámáját is. Persze Nolan is nyúlt már olyan sokszor feldolgozott témához, mint a képregényhős Batman története. A Sötét lovag-trilógiában látott realisztikus megközelítéssel is tudott azonban újat mutatni, sőt a műfajon belül olyan forradalmat indított el, amelynek a máig tartó képregényfilm-dömpinget köszönhetjük. Említhetnénk továbbá a II. világháború témáját is. Nolan a Dunkirk című filmmel itt is kipróbálta magát, és kijelenthető, hogy a különböző nézőpontokkal és idősíkokkal variálva sikerült egy egyedi alkotással vászonra vinnie az angol seregek evakuálásának históriáját. Nagy szerencse, hogy Nolan törekvését, hogy szembe mer menni a rongyosra járatott filmes trendekkel, a filmrajongók elképesztő bevételekkel jutalmazzák. Ennek is köszönhető, hogy nemrégiben Nolan újabb filmmel, az Oppenheimerrel örvendeztethette meg rajongóit.
A film J. Robert Oppenheimer (Cillian Murphy), az atombomba atyjaként emlegetett elméleti fizikus életét mutatja be. A főhős sorsát 1926-tól, Cambridge-i egyetemi éveitől ismerhetjük meg. Később a fizikus az Egyesült Államokba kerül, ahol nem kisebb feladat vár rá, mint hogy megalapozza az ott akkor még gyerekcipőben járó kvantumfizika alapjait. Eközben aktívan bekapcsolódik a politikába is, főleg a kommunistákhoz köthető aktivistákkal kerül kapcsolatba. E kötődéseit a hatalom nem nézi jó szemmel, azonban az Egyesült Államok hadseregének nagy szüksége lesz Oppenheimer tudására. Leslie Groves tábornok (Matt Damon) felkéri, vegyen részt a Manhattan tervben, vagyis segítsen az atombomba kifejlesztésében, ugyanis a náci tudósok már közel járnak ahhoz, hogy megalkossák a maguk atombombáját. Ezzel beindulnak azok a folyamatok, amelyek elvezetnek egy olyan fegyver megszületéséhez, amely akár az egész emberiséget is elpusztíthatja.
A film tartalmának ismertetőjéből, ahogy a film címéből is arra lehet következtetni, hogy az Oppenheimer egy tipikus életrajzi film. Nolant azonban, mint már megannyi filmjében bizonyította, a műfaji megkötöttségek nem érdeklik. Sőt ezen alkotása inkább egy feszült politikai thriller és egy megrázó karakterdráma egyvelege inkább, mintsem biográfia. Ez nem kis teljesítmény, hiszen egy olyan történetről van szó, amelynek végkifejlete a néző számára ismert. Mindenki pontosan tudja, hogy a nehézségek ellenére az atombomba sikeresen elkészül, és az is közismert, hogy Oppenheimert a II. világháború után meghurcolták. Nolan azonban bemutat egy lángelmét, aki teljesen másképpen látja a világot, mint az átlagemberek. Több jelenetben is láthatjuk, hogy Oppenheimer miként képzeli el az univerzumot működtető atomok világát. Ez az elképesztő látásmód kárhoztatja arra a fizikust, hogy megalkosson egy tömegpusztító fegyvert. A tudós nem teheti meg, hogy nem vállal szerepet ebben a kétes munkában, hiszen ha kimarad belőle, további milliók halhatnak meg a háborúban. A lángelme azonban meglátja azt is, hogy milyen lesz az atombomba megalkotása utáni világ. Nagyhatalmak versengenek abban, hogy ki tud több atombombát gyártani, miközben ez a fegyverarzenál már olyan potenciális pusztítást hordoz magában, amelynek nem lehet győztese. Oppenheimer megpróbál tenni e jövő ellen, de tudóstársai megvetik, a katonák és politikusok vagy nem értik meg őt, vagy éppen ettől függetlenül a bukásán munkálkodnak. Így pedig a tudós kudarcra van ítélve, sőt még meg is hurcolják, pedig az ország atomhatalmi státuszát és világháborús győzelmét köszönhetik nekik. Ezek az ellentétek teszik egy drámaian feszült filmmé az Oppenheimert, amely a maga három órájával is végig leköti a néző figyelmét. Tegyük hozzá, hogy Nolan ügyesen, ismét csak az idővel játszva, nem egy lineáris történetvezetéssel meséli el Oppenheimer történetét. A néző váltakozva láthatja az atombomba megalkotása felé vezető utat a II. világháború alatt és az Oppenheimer ellen folyó politikai indíttatású vizsgálatokat a Mccarthy-korszak legsötétebb időszakában. Az elénk táruló képsorok alapján pedig arról is el lehet gondolkodni, hogy mit tesz a politika azokkal az egyénekkel, akik kívülállóként próbálják meg befolyásolni a közéletet, még akkor is, ha netán egy terület elismert szakembereiként jobban értenek az adott kérdéshez, mint a kinevezett döntéshozók.
A film fent vázolt erényei nagyban köszönhetőek a parádés szereposztásnak. Elsősorban Cillian Murphyt illeti a dicséret, aki amellett, hogy külsőleg is hasonlít Oppenheimerre, teljes egészében azonosult a címszereppel. Tegyük hozzá, hogy Cillian Murphy nem először szerepel Nolan filmjében. Kisebb-nagyobb szerepekben láthattuk már az Eredetben, a Sötét lovag-trilógiában és a Dunkirkben is. Most végre főszerepben bizonyíthatta be, hogy méltó a rendező bizalmára. Mellette olyan színészeket is láthatunk még mint amilyenek a már említett Matt Damon, Robert Downey Jr., Emily Blun, Florence Pugh vagy a Truman szerepében felbukkanó Gary Oldman. Emellett a magyar nézők számára külön érdekes lehet, hogy az amerikai rendező és színész Benjamin Safdie Teller Edeként, a hidrogénbomba atyjaként nyújt figyelemre méltó alakítást. Továbbá Haumman Péter fia, Haumman Máté egy rövid jelenet erejéig Szilárd Leóként bukkan fel a filmben. A színészek játékát, a feszült jelenetsorokat Ludwig Göransson filmzenéi teszik még emlékezetesebbé.
Végezetül felmerül a kérdés: vajon ez az alkotás-e Christopher Nolan legjobb filmje? Kétségkívül nem ez a rendező legmozgalmasabb és leglátványosabb darabja, hiszen jobbára tantermekben, vizsgálóbizottságok előtt és laboratóriumokban játszódik, amellett, hogy a nézőtől behatóbb történelmi ismereteket követel a látottak megértése. Az a tény azonban, hogy épp akkor került a mozikba, amikor egy atomhatalom vív háborút, s amikor a világ vezetői ismét atomcsapás lehetőségéről beszélnek élő egyenes adásban, ha nem is a legjobb, de Nolan egyik legfontosabb filmjévé teszik az Oppenheimert. Ezt a filmet látni kell, megtekinteni azt, hogy milyen körülmények között született a „világok pusztítója”, és szembesülni azzal, hogy már akkor sokan tisztában voltak azzal milyen világ köszönt az emberiségre az atombomba felrobbantását követően.
