Október 5-e a pedagógusjogok világnapja. Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1996-ban e napon fogadta el a pedagógusok jogairól szóló, 150 pontból álló határozatot, amely egyebek mellett tartalmazza a pedagógusok megbecsülésének szükségességét, előírja az ingyenes továbbképzést, s kimondja, hogy a pedagógusok jövedelmezése nem maradhat el az egyenértékű képesítést követelő más foglalkozásúak bérezésétől.
Van-e tekintélye ma a pedagógusnak? Eszembe jut egy ötvenéves történet: osztálytársam órán papírgalacsinokat dobált az előtte ülő osztálytársnőnk hajába, és a tanár jól megrángatta a füle tövénél a delikvens haját. Délután, amikor a konyhájukban matekoztunk, szóba került az eset. A fiú édesanyja, aki hallotta, miről beszélünk, a tanárnak adott igazat: – Megérdemelted! Máskor majd nem csinálsz ilyet órán! – és nem is foglalkozott többet a történtekkel.
Ma már ez elképzelhetetlen: szerencsére tilos a diák megalázása, bántalmazása, és valószínűleg hasonló esetben az anyuka dühösen rohant volna be az iskolába – joggal – magyarázatot, elégtételt követelve.
A fenti eset után néhány évvel, már a középiskolában, egyik osztálytársnőnk anyja a folyosón, a hangját jól kieresztve kérte számon német szakos tanárnőnktől, miért kapott a lánya kettest. A tizenévesek igazságérzetével nem a lustácska, lógós osztálytársnőnk pártjára álltunk.
Azóta nagyot változott a világ: 2019-ben Sremska Mitrovicán egy nyolcadikos órán indulatában rátámadt az igazgatónőre, aki sérüléseket szenvedett. Borban 2020-ban a tornatanár szenvedett könnyebb sérüléseket, amikor a felbőszült diák lelökte a lépcsőn. Smederevska Palankán egy általános iskolás diáklány késsel okozott sérüléseket a matematika szakos tanárnőnek. Mindezekről az esetekről újsághírekből értesülhetett a közvélemény, sőt a mitrovicai támadást az osztálytársak mobiltelefonjukkal meg is örökítették. Gyakran kötnek ki a TikTokon, a Facebookon a tanárt nevetségessé tevő felvételek. Az ma már mindennapos jelenség, hogy a diákok órán gátlás nélkül beszólnak a szerintük unalmas, igazságtalan, sokat követelő tanárnak. És persze sok szülő is eleve ellenségesen viszonyul a tanárhoz. Az, ami a hetvenes években – az említett német szakos tanárnővel történt – még egyedi, kirívó eset volt, ma már mind gyakoribb: az anyuka, apuka bemegy az iskolába botrányt csinálni egy-egy gyenge osztályzat miatt, azzal fenyegetőzve, hogy másik iskolába íratja át a gyerekét, ami a fogyatkozó diáklétszám miatt eléggé „nyomós érvnek” hat.
Sajnos a pedagógusok megbecsülése, tekintélye az utóbbi évtizedekben igen alacsony szinten van. Holott az, aki soha nem tartott órát például délutáni váltásban este 7 óra tájban 20–25 fáradt, a kicsöngetést váró kamasznak, az nem tudja, hogy milyen nehéz hivatás ez.
Persze, a jogok érvényesítéséről lehetne a szülők, diákok szemszögéből is írni – ám jelen esetben a pedagógusjogokról van szó, a világnap kapcsán –, de annyi bizonyos, hogy ha szorosabb, egészségesebb, a kölcsönös bizalmon alapuló lenne a szülő–iskola–társadalom közötti kapcsolat, az szolgálná a diák, tanár érdekét, jogainak érvényesülését egyaránt. Azt, amit egyébként az oktatási alaptörvény is tartalmaz. Ám ehhez mindenekelőtt az évtizedek során lassan, de biztosan felborult értékrendet kellene ismét talpra állítani. És ez nem könnyű munka, nem megy egyik napról a másikra.