Külföldön is rezsimellenes tüntetéseket tartottak iráni ellenzékiek és szimpatizánsaik. A hét végén világszerte több mint hetven városban szerveztek tiltakozó akciókat, szolidaritást vállalva azokkal, akik Iránban vonulnak utcára már bő két hete.
A külföldi megmozdulásokon sok nő vett részt, ami nem meglepő, hiszen az iráni tüntetéshullámot egy vidéki lány, Mahsza Amini halála indította el szeptember 16-án. A tragédia előtt három nappal még vidáman utazott Teheránba a rokonokhoz családja több tagjával.
A kurdok lakta nyugati országrészben fekvő Szakkezből érkeztek a fővárosba, ahol a hírhedt és rettegett erkölcsrendészet járőreinek szemet szúrt Amini kendőjének szabálytalan viselete. A hidzsábnak nevezett fejfedő alól ugyanis kikandikált néhány hajtincse, ami (súlyos) vétségnek minősül a Korán és a hadiszok (Mohamed próféta közlései) alapján összeállított szigorú helyi öltözködési szabályzat szerint. Az ilyen törvénysértésekért pedig büntetés jár. Kilencéves kor felett ugyanis kötelező a – hajat, nyakat és a vállat teljesen elfedni hivatott – kendő viselete a nők számára Iránban. A szóbeli regula 1979 óta érvényes, vagyis azóta, hogy az országban a radikális iszlám főpapság vette át a hatalmat (az Amerika-barát vezetés ellen fellázított diákság és a lakosság egy részének erőszakos akciói segítségével). Azóta a vallási tanok és egyéb jogi előírások sokasága határozza meg az állampolgárok életvitelét, illetve a társadalom működésének számtalan területét. A 86 millió lakosú ország legfontosabb és legbefolyásosabb politikai vezetője (Ali Hamenei) is egy vallási főméltóság (ajatollah), akinek a szava dönt minden lényeges kérdésben, jelentősebb ügyben.
A hidzsáb viselésére vonatkozó íratlan szabályok, majd 1983-tól törvénybe foglalt utasítások többször változtak, illetve szigorodtak. Legutóbb épp a nyáron. Az újítás értelmében azokat a nőket, akik hidzsáb nélkül teszik közzé fényképeiket az interneten, hat hónaptól egy évig megfosztanak bizonyos szociális jogoktól. Ám ennél sokkal keményebb büntetéseket is kilátásba helyez a törvény, így akár 74 korbácsütést azokra a hölgyekre, akik nyilvános helyen nem takarják el a hajukat, amiért (1995 óta) akár hatvan napig terjedő börtönbüntetés is kiszabható. (A jogszabály betartatása az erkölcsrendészet feladata.)
A múltban gyakran megszegték az előírásokat, főleg a nagyvárosokban, sőt többször tiltakoztak is ellenük. Válaszként a hatalom még jobban megszigorította a paragrafusokat, ellenállást váltva ki az érintettek körében. Az utóbbi hónapokban új mozgalom indult, amely a hidzsáb elhagyását tanácsolja.
A kurd származású Amini nem tiltakozott semmi ellen, sőt Teherán utcáin is kendőben jelent meg. Állítólag nem az előírásoknak megfelelően. Az erkölcsrendészet ezért elhurcolta, fogdába zárta, ahol – a hivatalos magyarázat szerint – váratlanul összeesett, amikor éppen a hidzsáb kötelező viselésére vonatkozó törvényi normákról tájékoztatták.
Rosszulléte miatt egy teheráni kórházba vitték, de három nappal később elhunyt. Az illetékesek összevissza hazudoztak a haláláról, amelynek valódi oka az lehet, hogy súlyosan bántalmazták, agyba-főbe verték. Az ország lakosságát ez aligha lepte meg, hiszen mindenki tudja, hogy a bűnüldöző szervezetként működő erkölcsrendészet (férfi) tagjai botokkal felszerelkezve teljesítenek szolgálatot, illetve végeznek ellenőrzéseket. Sokan ezért azt gyanítják, némelyek pedig biztosra veszik, hogy Aminit lényegében meggyilkolták az állam emberei, akik azért voltak vele olyan kegyetlenek, mert a lány kurd származású. A perzsa hatóságokról ugyanis az a hír járja, hogy eleve nem bánnak kesztyűs kézzel a kurdok lakta (észak)nyugati régiók lakosságával.
Iránban sok kurd él, majdnem annyian, mint a 80 millió lakosú Törökországban. Itt található a legnagyobb közösségük, amelynek létét Ankara hivatalosan sokáig el sem ismerte. Pedig legalább 12–14 millió kurdról van szó. Létszámuk Szíriában „csak” 2,5 millió, Irakban 5,526 millió, Iránban meg 8–10 millió lehet. Másutt is élnek, de sokkal kevesebben.
A kurdok lassan már száz éve küzdenek azért, hogy különálló államuk legyen. Célkitűzésüket mindeddig nem sikerült megvalósítaniuk. Talán Irakban jutottak a legmesszebbre ezen a téren, hiszen az ország északi és északkeleti részében (az iráni kurd vidékek tőszomszédságában) 1992 óta hivatalosan működő kormányuk működik, sőt a területen 2003-ban kikiáltották a Kurd Autonóm Régiójukat is, amely saját parlamentet és hadsereget működtet. A függetlenségtől azonban még nagyon messze vannak.
Az iráni kurdok helyzete sokkal rosszabb, mint iraki társaiké. A teheráni központi hatalom az utóbbi két évtizedben egyre szigorúbb velük, jóllehet 1979-ben a kurdok is részt vettek az Amerika-barát iráni rezsim megbuktatásában és a vallási fanatikusok hatalomra juttatásában.
A minapi fejkendős „eset” azonban nemcsak a Moszkvával jó kapcsolatokat ápoló Teherán és a kurdok viszályának újabb drámai fejezete, hanem annál sokkal több. Amini tragédiája széleskörű társadalmi elégedetlenségi hullámokat korbácsolt az amerikai szankciókkal, gazdasági nehézségekkel, társadalmi feszültségekkel és egyéb fojtogató problémákkal küszködő országban, amelynek lakossága egyre nehezebben viseli el a folyamatosan romló életkörülményeket.
Már halálhírének megjelenése napján tüntetni kezdtek több városban, így Teheránban is. Temetése óta pedig fokozódott az elégedetlenség országszerte. A széleskörű felháborodás hatására tízezrek vonultak utcára több tucat településen, követelve az erkölcsrendészet felszámolását, a tragédia körülményeinek pártatlan kivizsgálását, az erről szóló jelentés közzétételét és a gyilkosok felelősségre vonását. A felvonulók nemcsak Amini erőszakos halála ellen tiltakoztak, hanem a hölgyekre vonatkozó szigorú öltözködési előírások, illetve az őket ért bántalmazások ellen is. Követelték egyúttal a női ruhaviseletre vonatkozó szabályok azonnali megszüntetését.
Öltözködésükért korábban már sok nőt bántalmaztak a hatóságok Iránban. A tiltakozás jeleként ezúttal több hölgy levágta a haját, vagy levette és elégette a fejkendőjét. Ezek a jelenetek a külföldi szolidaritási menetekben sokfelé megismétlődtek.
Az iráni tömegmegmozdulások résztvevői azonban nem elégedtek meg ennyivel: a rezsim elnyomó politikáját is bírálni, ostorozni kezdték. Sokan tiltakoznak a másként gondolkodók elleni egyre keményebb hatósági fellépés ellen is. A feldühödött tömeg jó néhány helyen a diktátor halálát követelte, vagyis a népharag immár az állam tényleges vezetőjére, a 83 éves Hamenei ajatollahra is kivetült.
A tüntetők több településen összecsaptak a rendőrökkel, akik néhol a tömegbe lőttek, másutt „csak” aránytalanul erőszakosan léptek fel. A megmozdulásokon legalább 76-an meghaltak, sokan megsebesültek; több mint 1400 résztvevő pedig fogdába került. A „lázadók felbujtása miatt” letartóztatták Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani exelnök lányát is.
Az országban (a költségvetési bevételek szempontjából) kulcsfontosságúnak számító kőolajipari ágazat dolgozói kilátásba helyezték, hogy beszüntetik a munkát, ha a hatóság továbbra is erőszakosan lép fel a tiltakozókkal szemben. Szakértők szerint a sztrájk még kedvezőtlenebb helyzetbe sodorná a sok nehézséggel bajlódó országot, amely az utóbbi időben ismét kihívta maga ellen az 1979 óta (Izraellel együtt) főellenségként kezelt Egyesült Államok haragját.
Főként azért, mert titokban fegyvereket (elsősorban drónokat) szállított az Ukrajnát megtámadó Oroszországnak, amely a szerzeményeket az USA és szövetségesei által támogatott kijevi kormányerők ellen vetheti be. Washington azért is megorrolt Teheránra, mert vonakodik visszalépni az atomprogramját korlátozó nemzetközi megállapodásba, amelyből azt követően farolt ki, hogy Donald Trump előző amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan felrúgta az egyezséget, és súlyos szankciókkal sújtotta Iránt.
Az amerikai büntetésekből ezúttal is kijutott, de nem az egész országnak, csak az erkölcsrendészet több tagjának. Teherán még nem vádolta meg az Egyesült Államokat a tüntetések szervezésével és szításával, ám azt már szétkürtölte, hogy a zűrzavart külföldi ármánykodók, ellenforradalmárok, ellenséges erők, összeesküvők idézték elő, iráni kurd fegyveresek és ellenállók segítségével, akik Irakban tartanak fenn támaszpontokat. (Ott, ahol vélhetően segítséget kapnak az amerikaiak által támogatott helyi nemzettársaiktól.) A teheráni kormányerők ezért a múlt héten rakétákkal és drónokkal csapást mértek Észak-Iraknak arra a részére, ahol a vétkesnek tartott iráni kurd ellenzéki csoportok és gerillamozgalom bázisai működnek. A civil halálos áldozatokkal és sebesülésekkel is járó támadás államközi feszültséget okozott.
Miközben a teheráni kormány a tüntetők és (száműzetésben működő) támogatóik lejáratására törekszik, a rendőrség „szerencsétlen incidens”-ként próbálja beállítani a 22 éves Amini halálát. Magyarázkodik a keményvonalas Ebrahim Raiszi államfő is. Fölöslegesen, hiszen már egy 2020-as független tanulmány is kimutatta, hogy az irániak csaknem 72 százaléka ellenzi a hidzsáb kötelező viselését. Ráadásul a rezsimet is elutasítja a lakosság jó része, csakhogy a hatalom (propagandagépezete) ezt nem veri nagydobra.
