MagyarZó Pistike messéi

A zősök a héten azon tanakodtak, hogy miközben egyes hazai sajtótermékek már egy ideje abban versengenek, ki ír bombasztikusabb cikket a Nyugat hanyatlásáról, a hazalátogató gastarbeiterektől azt hallani, hogy ez nem egészen így van.

– A zújságok Németország teljes csődjéről és totális bukásáról regélnek – zörnyülköde amama –, kvázi elemzők meg a tévében azt analizálják, hogy a sváboknak micsoda sötét jövővel kell zembesülniük. Ehhez mérten mi még cudar jól tartjuk magunkat!

– A napokban összefutottam egy volt kollégával, aki kint él – messéle a fater –, ő mondta, hogy majd hanyitt esett az itteni árak láttán! A poén az egészben, hogy a káo zuperválsággal sújtott németek fizetése nem csak hogy átlagosan ötször magasabb a miénknél, hanem náluk még egyes alapszükségleti cikkek is kevesebbe kerülnek, mint itt! Olcsóbb náluk a cukor, a vaj, a takarítási és tisztálkodási szerek teljes spektruma, sőt sok esetben még a ruhanemű is!

– Nem is nehéz olcsóbbnak lenniük – dünnyöge az öreglány –, amikor a zorosz–ukrán csihipuhi kitörése óta nálunk csak a tejföl száz százalékban megdrágult! Mondjuk a tejnek és a joghurtnak is vagy ötven százalékkal felment az ára, a vajról nem is beszélve!

– Azt olvastam a minap, hogy14 százalékos az évközi infláció! – tájékoztata atata.

– Hát én uopste nem tudom, hogyan számolnak a zokosok, és hogyan jutottak ehhez a zösszeghez – méltatlankoda a muter –, de azok az árucikkek, amiket én vásárolok, mind sokkal jobban megdrágultak: a hús, a tejtermék, a pékáru, a zöldségféle, a gyümölcs stb.

– Lehet, hogy a ciroksöprű, a rajszög meg a hegesztőpálca ára maradt a régi, és így jön ki nekik a 14 százalék – okoskoda az öreg.

– Engem a töpörtő ára döbbentett le – borzolá még jobban a kedélyeket az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Képzeljék: 2200–2400 dinárt is elkérnek kilójáért!

– Hova jutottunk?! – hüledeze amama. – Valamikor ott avasodott meg a kamrában, disznótor után néhány héttel már senkinek sem kellett, mert bolti zalámit akartunk enni, most meg az ócska parizert szeleteltetve csorgatjuk a nyálunkat a töpörtős dobozt bámulva.

– Régen a zalonnához hasonlóan a zegények eledelének számított a saját zsírjában kisült zsírkocka, ma viszont már aranyárban mért delikátesz! – merenge a fater. – Lassan majd darabszámra vegyük, mint a kilencvenes években a banánt meg a kivit.

– A ruhaneműt pedig kilóra a turkálóban – sóhajta a Zacsek. – Minden a feje tetejére állt!

– Úgy járunk már a boltba, mint a múzeumba meg a képtárba – zsörtölőde az öreglány –, messziről nézegetjük a kiállított dolgokat, és csak akkor érünk hozzájuk, ha nem látja senki.

– No de legyünk bizakodóak, és merjünk nagyot álmodni! – trollkoda atata. – Lehet, hogy majd minden jóra fordul, miután megalakul a ki tudja hányadik Anna-kormány. A Vučko és az Ivica, fiaik társaságában, megbeszélték, hogy folytatják az idillikus együttműködést.

– Azt rebesgetik, hogy huszonöt tagja lesz az újabb haladó-zoci kormánynak – ismerteté a Zacsek. – Nem tűnik túl gazdaságos megoldásnak. Tőlünk, polgároktól, bezzeg elvárják a takarékos magatartást! Egy szerényebb gépezettel vajon mennyit meg lehetne spórolni?!

– Nem ért maga hozzá! – csipkelőde a muter. – Arra a sok okos káderre feltétlen szükség van, egyesek olykor a magánéletüket is beáldozva küzdenek azért, hogy nekünk jobb legyen.

– No, én ezennel kijelentem – így az öreg –, hogy miattam egyiküknek sem kell áldozatot hoznia, nehogy aztán még majd engem hibáztasson azért, mert zátonyra futott a házassága!

– Meglátjuk, hogy ez a nagy csapat vajon képes lesz-e lényegbevágó döntéseket hozni – csóválá a fejét a Zacsek –, a fél éve megbízott státusban lévő zerb vezetés képtelen volt dönteni arról, hogy vezessen-e be a zország zankciókat a ruszkiknak vagy sem.

– Nem olyan egyzerű ez a döntés – magyaráza amama –, az EU-ból jön a sok zsozsó meg beruházás, a zoroszoktól meg a gáz és a lélekemelő pánszláv testvéri zeretet, nincs vásár Putykó-pólós stand nélkül, a zorosz batyának nagyobb a kultusza Zerbiában, mint Zibériában!

– Ez csakis azért lehetséges, mert a Putykó az a típusú ember – vakará a zakállát a fater –, akit annál könnyebb szeretni, minél távolabb van tőled.

– A hanyatló Nyugaton, ahová mindenki vágyik – ecsetelé a Zacsek –, azon töprengenek a zokosok, hogy azok után, hogy a kegyetlenségéről híres Armageddon tábornokot tette meg az orosz erők parancsnokává Ukrajnában, a Putykó bevállalna-e egy nukleáris Armageddont.

– Engem az érdekelne inkább, vajon hogyan állnak ehhez a történethez maguk a zoroszok – töprenge az öreglány. – Azok, akik idejönnek, nem sok jót mondanak a hazájukról.

– Látszik, hogy nem olvasod a ruszofil lapokat, Tematild – mondá kioktatóan atata. – Ellenben tisztában lennél azzal, hogy az idetévedtek nem is igazi oroszok, hanem hazaárulók! Nyugati bérencek! Ahelyett, hogy harcolnának érte, elhagyták Oroszország Anyácskát!

– No de mégis, mi lehet a véleményük a történésekről az otthon maradt ruszkiknak?! – köté továbbra is a zebet a karóhoz a muter.

– Ki tudja?! – morfondíroza a Zacsek. – Egy aforizma szerint a zoroszok fele azt sem tudja, hogy Sztálin meghalt vagy sem, a másik fele pedig biztos abban, hogy még él.

– Egyelőre az a zerencsénk, hogy még nem kell teljes gőzzel fűtenünk – állapítá meg bölcsen az öreg –, kitart még a vénasszonyok nyara vagy az indián nyár, kinek hogyan tetszik.

– Akárhogy is mondod, Tegyula, politikailag inkorrekt vagy – jegyzé meg amama.

– Na ezt jól megkapta, zomzéd – kuncoga a Zacsek. – Vigyázni kell, mit mond az ember.

 – Nekem irtó elegem van ebből a rengeteg korlátból! – duzzoga a fater. – Régen az ember feszültségcsökkentés gyanánt káromkodott egyet, és máris jobban volt, most meg mindent elfojtunk magunkban, hétszer meggondoljuk, mit hogyan mondunk, innen ez a sok frusztráció.