Ötven éve jelent meg minden idők talán legvitatottabb, legmegosztóbb, legmerészebb, ugyanakkor legstílusosabb és legkülönlegesebb filmalkotása, a Mechanikus narancs. A hatását nézve nem vitás, hogy erről a filmről csak legekben lehet beszélni, ha tetszik valakinek, ha nem.
A kiindulópontja egy regény volt. Idén lesz hatvan éve annak, hogy megjelent Anthony Burgess Gépnarancs című könyve. (A címbéli különbség csupán a magyar nyelv leleményessége, angolul mind a regény, mind a film is Clockwork Orange, szerbül pedig Paklena pomorandža.) Az író állítólagos elmondása szerint történetét az ihlette meg, hogy a feleségét a második világháborúban amerikai katonák bántalmazták, aminek szomorú következményeként elvetélt a nő. A könyv jó fogadtatásra lelt, helyet kapott az iskolai könyvtárak polcain is (később viszont lekerült onnan). Habár az első megfilmesítésének az 1965-ös experimentális Vinyl számít, amelyet Andy Warhol és barátai készítettek el, mégis Stanley Kubricknak köszönhető leginkább az, hogy a mai napig sem merült feledésbe. A rendezésében készült Mechanikus narancs 1971 decemberében jelent meg, a mozik szélesebb körben 1972 januárjában-februárjában kezdték el vetíteni. Aránylag kis költségvetésű filmnek számított, amit gyorsan megtérített a bevétele. Elég jó kritikákat kapott, négy kategóriában Oscar-díjra is jelölték, de lekörözte a Francia kapcsolat.
Közben egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy olyan bummról van szó, amelynek lesznek utórezgései. Angliában megnövekedett azon bűnözések száma, amelyeket a filmnek tudtak be. Stanley Kubrickra ezért nagy nyomás nehezedett, miután pedig a családját halálos fenyegetések érték, személyesen tiltatta be a filmet és a haláláig nem is vetíthették. Más országokban is csak mindenféle figyelmeztetések és cenzúrák mentén mutatták be.
Kubrick egy interjúban arról beszélt, hogy a készítése során nem konzultált az íróval, feleslegesnek vélte, mert a könyv szerinte annyira zseniális, hogy Burgess mindent elmondott vele. Rendezőként meglehetősen tartotta is magát hozzá. Egyesek szerint az író kicsit másképp vélekedett, magasztalta a filmet, de hiányolta a végét. Ezért viszont nem a rendezőt okolta. A könyvnek két verziója látott napvilágot, az amerikaiból hiányzott az optimistább végkifejlet, Kubrick pedig véletlenül vagy „véletlenül” pont csak azt olvasta.
A Mechanikus narancs sok műfajt és témát érint, a szatírát, a disztópiát és még sorolhatnánk. Egy fiatalemberről, Alex DeLarge-ról szól (magyarán Nagy Sándorról, vagy inkább Sándor a Nagy-ról, a DeLarge szójáték arra, hogy „nagy”), a fő motívuma pedig az erőszak, ahogyan azt a filmben nevezik: az ultraerőszak. Szól arról is, hogy ki jogosult ezt kezelni és megoldást jelenthet-e valamiféle szélsőséges reflexterápia. Ami viszont ezt a filmet kiemeli a hasonló témájúak közül, az egyebek közt a teátrális, mégis magasan művészi fokú esztétikája. Kubrick nem sokkal azelőtt készítette el a 2001: Űrodüsszeiát, amelyet szintén négy kategóriában jelöltek Oscar-díjra, de végül csak a vizuális effektusokért járót kapta meg, a többiben az Olivér előzte meg. A Mechanikus narancs látványvilága, díszlete szintén maradandó élményt nyújtott. Itt, az ex-jugoszláv térségben pedig már csak a regényből átvett fergeteges nyelvezete miatt is siker lett, ez pedig olyan angol nyelv, amelybe becsempésződik az orosz is. Ezért hívják drúgoknak Alex társait.
Kubrickra egyre inkább ráragadt a bevállalós, kompromisszum nélküli, excentrikus jelző, aki egyszerre zseni és őrült. Sokan vizionárius rendezőnek tartották, de ez esetben ő nem érezte magát annak. Állítólag amikor a főszereplő a filmről kérdezte, azt felelte, nem tudja mit akar, csak azt, hogy mit nem. Amit pedig elsősorban nem akart – ezt egy interjúban mondta –, hogy rigolyás, beképzelt, nagy sztárokkal dolgozzon. Úgy tudni a film főszerepére eleinte Mick Jagger is esélyes volt – igaz, akkor Ken Russell rendezte volna –, Stanley Kubrick mégis a jóval kevésbé ismert Malcolm McDowellt választotta, miután látta a Ha... című filmben és úgy érezte sugárzik belőle az intellektus. A színész pedig tényleg hozzájárult a filmhez. Amikor a drúgok külalakjára kérdezett rá, Kubrick azt felelte, fogalma sincs, és visszakérdezett, van-e valamilyen ruházata a kocsijában. Ott épp a színész krikett-felszerelése volt, ami megtetszett Kubricknak, és hozzátette, hogy a szuszpenzor legyen kívül. Ezzel létre is jött a drúgok felismerhető viselete. Amikor pedig a film egyik legmeghatározóbb mozzanatát, az erőszakolós jelenetet vették fel, szintén a színész adott ötletet. Kubrick sehogy sem volt elégedett a felvétellel, azt kérte McDowelltől, táncoljon, ő pedig elkezdte közben énekelni az Ének az esőben-t. Kubrick odáig volt (úgy tudni, Gene Kelly, az azonos című musical rendezője és főszereplője, enyhén szólva, nem volt elragadtatva).
Malcolm McDowellnek sok mindent ki kellett állnia a forgatáson, Kubrick pedig állítólag nem jutalmazta meg érdemben. Egyik ismert sztori az, hogy két hétig vették fel a narrációs részt, ebből egyet dolgoztak effektíven, egyet pedig pingpongozással töltöttek, ezzel próbálta Kubrick lelkesíteni a színészt. Amikor pedig kifizetésre került sor, csak egy hét munkát díjazott, azt mondta, a másikon úgyis csak pingpongoztak. Állítólag a film bevételének a részesedésétől is megfosztotta McDowellt, aki ezért dühös volt rá, de később megenyhült, mert rájött, hogy cserébe sokkal többet kapott. Ahogy a Mechanikus narancs kultikus filmmé vált, úgy ő is a mozitörténet része lett. Sokan el se tudnák mással képzelni az alkotást.
A Mechanikus narancs felbecsülhetetlen hatást tett a popkultúrára, a szubkultúrára. Nem is kell messze menni, a rövid ideig létező, a térségünkben mégis mély nyomot hagyó Pekinška patka újvidéki punkrock együttes Stop, stop (neću više disko) zeneszámának a videója is a filmet idézi. Akárcsak a Blur The Universal és Rob Zombie Never Gonna Stop klipje. A Moloko és a Heaven 17 zenekarok pedig a nevüket merítették a filmből, pontosabban a regényből. A Mechanikus narancs más filmekben is érezteti a hatását, ilyen a Kutyaszorítóban és a Trainspotting. Animációs alkotásokban is gyakran jelent meg, a Simpson családból többször is visszaköszönt. Előadások is készültek a könyv és a film ihletésével, sztárok öltöztek be Alexnek, a mai napig is menő partikon, jelmezbálokon drúgoknak öltözködni.
A film a lázadás, a provokálás szimbóluma is lett, de a művészetek békésebb kedvelői ugyanúgy megtalálták benne az értéket. A Mechanikus narancs felülmúlhatatlanságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy ötven év elteltével sem mert hozzányúlni senki sem. Még nem merült fel, hogy valaki feldolgozná, vagy elkészítené a folytatását. Ez a film akkoriban is bátor volt, de bizonyosra vehető, hogy a mai hálózatos-egybeolvadós időkben aligha jöhetne létre. A „korrektség-cenzorok” gyökerében megtorpedóznák.
