Szeptember másodikán minket, a kis elsősöket a tanító néni elvitt a kanizsai könyvtárba. Látni kellett volna, milyen boldogan vittük haza az első, önállóan kiválasztott, kikölcsönzött képeskönyvet (hisz olvasni még nem tudtunk)! A négy év során tanító nénink gyakran kérdezgetett bennünket kötetlen beszélgetések során olvasmányélményeinkről, könyvekről mesélt, úgyhogy észrevétlenül olvasóvá nevelt bennünket. Már egyetemista koromban együtt utaztam Újvidékre egyik volt osztálytársammal, aki hároméves középiskolát végzett, a buszban dzsekije zsebéből előkerült Déry Képzelt riportja, amelyet előző nap kölcsönzött ki a könyvtárból. Földrajztanárnőnk még ötödikben feladatul szabta, hogy vasárnap a déli órákban hallgassuk az Újvidéki Rádió mezőgazdasági műsorát – elvégre mezőgazdasági vidéken élünk, nem árt a tájékozottság. Ebéd, mosogatás közben a család nemcsak a terménybörze híreit, a riportokat, hanem Herceg János Ereszalji észrevételeit is mindig meghallgatta, sőt, később, középiskolás éveimben is hozzátartozott a vasárnaphoz, amikor ez már nem volt elvárás. Biológia tanárnőnk nem egy alkalommal kivitt bennünket a Tisza-parti töltésre, a Népkertbe, ahol „élőben” megismertük vidékünk jellegzetes növényeit, ma is teljes bizonyossággal ismerem fel az angol- és franciaperjét és társaikat. Kalendáriumot is íratott velünk, amelybe az időjárással kapcsolatos napi adatokat, megfigyeléseinket jegyeztük fel, például: kinyílt a hóvirág, virágzik a gesztenyefa, a szomszédban kiskutyák születtek. Hozzátartozott a napi rutinunkhoz a kalendárium írása, amelyet a tanárnő alaposan átolvasott, kiszúrta a kamuzást. Tizedik osztály után, a pedagógiai középiskolában be kellett magolni a növények garmadának latin nevét, mindegyik jellegzetes tulajdonságait (egyszikű vagy kétszikű, fürtös virágzatú stb.). A számunkra teljesen értelmetlennek tűnő felmérő írása elől kétszer szökött el az osztály, majd a tanárnő megértette velünk, vannak kásahegyek is, amelyeken át kell rágni magunkat, edzenünk kell a memóriánkat, és egyébként is, tudomásul kell vennünk, a tanterv ezt megköveteli. Viszont e tanárnőtől tanultam meg a módszert, amit később tanárként alkalmaztam: hogyan kell villámkérdésekkel leellenőrizni, megértették-e a diákok az adott tananyagot. A pedagógiai középiskolában szerb szakos tanárnőnk beszélt rá bennünket, vezessünk füzetet, amelybe másoljuk be olvasmányainkból a kedvenc részeket, a verseket, dalszövegeket, amelyek tetszettek. Senkit sem zavart, hogy szerb nyelvből túlnyomórészt magyar irodalmi idézetekért – meg Bijelo dugme dalszövegekért – került ötös a naplóba, mert ezzel hosszú távon sokkal többet kaptunk, mint a partizántörténetekből, vagy a XIX. századi, archaikus nyelven írt alkotásokból.
Nem nosztalgiázásból írtam le mindezt, hanem azért, mert a pedagógusok mindezzel – a plusz feladatokkal is –, az életre készítettek fel, módszerességre, kötelességtudatra igyekeztek nevelni bennünket, és a szüleink partnerek voltak ebben.
Korántsem volt akkoriban minden ideális – sorolhatnánk hosszan a negatívumokat is, kezdve attól, hogy nemzeti történelmünkről szó sem eshetett az iskolában –, akkor is voltak jó és rossz tanárok, de vártuk a szeptember elsejét, és egyáltalán nem éltük meg tragédiaként, hogy ismét tanulnunk kell. Nem éreztük úgy, hogy túlterheltek lennénk.
(Fotó: Ótos András archív felvétele)
Később, már újságíróként végigkövethettem a változásokat, találkoztam olyan drasztikus példákkal, hogy a gimnázium első osztályában a diákoknak fizikából olyan képlettel kellett megoldani a példát, amelyet matematikából csak negyedikben tanultak. Egy-másfél évtizede az egyik tanítónő egy éven át jegyezte, hány órát tölt a diákjaival, hányat az adminisztrációval, óravázlat írásával, egyéb felkészüléssel. Ez utóbbi „javára” billent a mérleg nyelve, a diákokkal töltött idő kevesebb volt. És az évtizedek során mind több panaszt hallottam diákoktól, szülőktől, akik egyre nagyobb teherként élték, élik meg az iskolai kötelezettségeket.
Nem tudom, holnap mekkora várakozással, kíváncsisággal, örömmel térnek vissza a diákok az osztálytermekbe. A múlt tanév a májusi tragikus, véres iskolai történések miatt kurtább lett, félbeszakadt, Branko Ružić, az akkori oktatási miniszter pedig lemondott.
Most Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter bejelentette: az új tanév első napja arra szolgál majd, hogy elbeszélgessenek a tanulókkal.
Nemcsak a tananyagról, hanem elsősorban arról, hogy hogyan érzik magukat, mit tekintenek prioritásnak, mit jelentenek számukra az osztálytársakkal, a felnőttekkel való kapcsolatok, a másik ember tisztelete, a szolidaritás.
S ahogyan a miniszter asszony jelezte, a tanév első két hete némileg másmilyen lesz, mint korábban. Az első héten sok szó esik majd az értékekről, az empátiáról, az együttműködésről. A második héten az egyes tantárgyakból – osztályzás nélkül – felmérik a diákok ismeretanyagát, hogy meg tudják tervezni az idei oktató-nevelő munkát.
Bőven lesznek újdonságok, például az Erények és értékek elnevezésű, életvezetési tantárgy.
A tantárgy révén a diákok azzal kapcsolatban szereznek majd ismereteket, hogy melyek is azok az erények és melyek azok az értékek, amelyeket követnünk kell az élet során. Az illetékesek magyarázata szerint ez a tantárgy egyfajta iránytűt jelent az élethez. Választható tantárgyról van szó, amelyet szeptember elsejétől vezetnek be az iskolákba, és olyan témákat tárgyalnak, amelyek minden ember számára fontosak, mint például a család, az egészség, az oktatás, a béke. Az új tantárgyat az ötödiktől a nyolcadik osztályig választhatják a diákok. Az oktatók pedagógusok és pszichológusok lehetnek.
Kísérleti jelleggel 120 általános- és középiskolában vezetik be a plusz tornaórát. Erre azért van szükség, mert a szerbiai diákok leggyakoribb egészségügyi problémái közé tartozik a rossz testtartás, a gerincferdülés és az elhízás, a gyerekek keveset mozognak, egészségtelen ételeket fogyasztanak, a szabadidejük java részét pedig a képernyők előtt töltik.
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a következő tanévtől minden iskolában beüzemelik azt az információs rendszert, ami figyelemmel kíséri a tanulók testi és motorikus képességeinek fejlődését. A tanárok letesztelik a tanulókat, beviszik az adatokat a szoftverbe, a kapott eredmények alapján pedig javaslatot tesznek arra, hogy a tanulók milyen gyakorlatokat végezzenek el az iskolában, illetve otthon.
A diákok, iskolai alkalmazottak biztonsága előtérbe került az egész országot sokkoló iskolai események következtében, úgyhogy rendőrök lesznek minden iskolában, tanítás előtt, alatt és után is. Szigorúbban kezelik a fegyelmi vétségeket, a magaviseleti osztályzat már második osztálytól az átlagosztályzat részét képezi.
A honvédelem alapjai nevű fakultatív tantárgy már öt éve szerepel a középiskolák végzősei számára, most a minisztérium közzétette, négy osztályfőnöki órán mit kell ezzel kapcsolatban tanítani. Szinte naponta értesülünk valamilyen újdonságról, a miniszter asszony kedden jelentette be, a pedagógusokat felkészítik arra, hogy észrevegyék a diákoknál, ha valamilyen lelki válsággal, súlyos gonddal küzdenek.
Rengeteg újdonság, intézkedés. Természetesen a közvélekedés – mint mindig – most is megoszlik: van, aki üdvözli azt, hogy az oktatási minisztérium végre minden eszközzel igyekszik orvosolni mindazt, ami az elmúlt néhány évtizedben elromlott, nem kapott figyelmet, a feje tetejére fordult. Mások szerint ez kapkodás fűhöz-fához, mindössze az lesz az eredménye, hogy a diákok, tanárok is túlterheltek lesznek, lényegében azonban nem változik semmi.
Biztos, hogy nem megy zökkenők nélkül majd mindaz megvalósulása, amit a minisztériumban elképzeltek. Esélyt kell azonban adni a változásoknak, hinni abban, hogy ami nem válik be, azt nem erőltetik majd az illetékesek.
