A munkaerőhiány Európa- és világszerte az egyik olyan tényező, amelyik akadályozza a gazdaságok optimális növekedését. Az Európai Szakszervezeti Intézet tanulmányának értelmében a munkaerőhiány jelenleg rekordmagasságú a kontinensen, ezzel összefüggésben a közelmúltban napvilágot látott a kimutatás, miszerint az EU tagállamaiban működő vállalatok több mint negyede jegyez termelési problémákat – egy 2022-es felmérés szerint a német gazdaság előző évben 86 milliárd eurós veszteséget jegyzett a munkaerőhiány miatt. A világ ismét eljutott addig a pontig, amikor talán sokan utánaolvasnak, hogy honnan és melyik korból származik az emberi erőforrás kifejezés, azaz rádöbbennek, hogy nem túlzó azt állítani: az ember erőforrás, ezáltal pedig érték. A jelenség Szerbiát sem kerülte el, az utóbbi egy-két évben egyre több olyan ágazatról ad hírt a sajtó, amelyikben külföldi, gyakran távoli ázsiai országokból érkező munkavállalókat kénytelenek alkalmazni a hazai munkaadók – tavaly egész évben 35 ezer munkavállalási engedélyt állítottak ki az országban, míg idén július végéig 30 ezret.
A globális trend következtében számos országban társadalmi párbeszéd kezdődött arról, hogy miként lehet megtartani az alkalmazottakat, hiszen a vendégmunkásokkal való hiánypótlás nem minden esetben maradéktalanul célravezető, de demográfiai szempontból is számos kérdést helyez az elemzések középpontjába. A méltóságos életet biztosító, méltányos bérezés jelentősége vitathatatlan, mindenekelőtt az egyébként is rosszul fizetett szakmákban, ugyanakkor vannak olyan ágazatok, illetve bizonyos fizetéskategóriákkal párosítható szakterületek, amelyekben nem kizárólag a pénztől függ, hogy az adott foglalkoztatott az adott munkaadónál marad-e. Ezzel összefüggésben ismét csak a külföldre vándorolt szerbiai orvosok sajtónyilatkozataira érdemes emlékeztetni: nem elsősorban a fizetés miatt döntöttek a vendégmunkás-életmód mellett, hanem az alkalmazottakhoz való viszonyulás, továbbá a lelki, ezáltal pedig a testi egészségre káros munkahelyi légkör okán.
(Fotó: Ótos András)
Azt szokás mondani, hogy mindenki pótolható, és valóban, egy távozó embernek a helyére egy másik ember helyezhető az adott munkakörben – no meg a cég nyilvántartásában –, mindazonáltal még a munkaerőhiánytól függetlenül is rendkívül nehéz egy kiemelkedő kompetenciákkal rendelkező munkavállaló helyett éppen ugyanolyan hozzáértéssel rendelkezőt alkalmazni. Ha az újságírást vesszük példaként, feltehetőleg minden írástudó ember képes mondatokat csokorba fogva megírni egy-egy sajtótartalmat, ám egyáltalán nem mindegy, hogy a mondatokat miként fogják csokorba, a mondatoknak van-e értelmük, míg bizonyos esetekben az is mérvadó szempont, hogy ki milyen gyorsan és milyen terjedelemben képes tartalmat produkálni, számos műfaj esetében pedig különösen fontos a zsurnalisztikai képzésen, vagy tapasztalaton túlmutató szakértelem, alapműveltség, és az emberi erények megléte. Az említett szempontok mellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy-egy új munkavállalónak a felkutatása és betanítása olykor sok pénzbe kerülhet, de talán arról a megállapításról sem, hogy a túlcsorduló elégedetlenség következtében az esetek többségében éppen a legjobb teljesítményű, így a haszon- és tekintély-orientált cégek számára értéket képviselő alkalmazottak mondanak fel.
Azokban az országokban, amelyekben a vállalatok többsége szakított a munkavállalókkal szemben alkalmazott ostorpolitika gyakorlatával, egyre többet foglalkoznak a boldogság megtartó, és tőkét kovácsoló erejével. Ha másért nem, akkor azért, mert a képzeletbeli mérleg nyereség-tálcája jóval súlyosabb annak befektetés-tálcájánál. A brit The University of Warwick kutatása szerint a boldog munkavállalók 12 százalékos növekedést hoztak a vizsgált vállalatok számára, míg a boldogtalanok 10 százalékos csökkenést – ehhez bizonyára az is hozzájárul, hogy más felmérések értelmében a boldog munkavállalók keményebben dolgoznak. Egy másik kutatás – The Social Market Foundation – szerint a boldog munkavállaló produktivitása 20 százalékkal nagyobb a boldogtalan munkavállalóénál. Mindemellett arra ugyancsak érdemes rámutatni, hogy a kutatások értelmében a boldog munkavállalók ritkábban betegszenek meg.
Az említettekben és számos más kutatásban egyaránt arra a megállapításra jutottak, hogy a bér csupán egy feltétele az alkalmazott elégedettségének, azaz egy-egy fizetésemelés csak rövidtávon teszi boldoggá az egyént. Azzal kapcsolatban, hogy pontosan mire van szükségük a munkavállalóknak ahhoz, hogy boldogok legyenek munkahelyükön, a kutatások a következő elvárásokat emelik ki: a munka és a magánélet közötti egyensúly – amit többek között rugalmas munkaidővel, illetve a munkavégzés helyéhez való flexibilis hozzáállással lehet biztosítani –, a munkavállaló egyéniségének és szűkebb érdeklődési körének a figyelembe vétele a munkahelyi feladatok kiosztásakor, a teljesítmény- és munkaminőség-függő előrejutási lehetőség, több szabadnap, továbbképzési lehetőség, a munkavállaló véleményének meghallgatása, visszajelzés, megfelelő munkahelyi légkör, korszerű munkafelszerelés és annak a tudatnak az erősítése, hogy az alkalmazott munkájának értelme van.
Szerbiában már vannak olyan cégek, amelyek elfogadták a tudományosság kritériumainak megfelelő kutatásokat, így különböző programokkal igyekeznek boldoggá, vagy legalábbis elégedetté tenni alkalmazottaikat, némelyik pszichológusok, vagy mentálhigiénés szakemberek szolgáltatását is igénybe veszi – az ilyeneket gyakran new age cégként „becézik” a sajtóban. Ugyanakkor a hazai szakértők szerint továbbra is többségben vannak azok a vállalatok, amelyek képtelenek haladni a korral, illetve idejétmúlt, és saját optimális növekedésüket akadályozó módszereket alkalmazva viszonyulnak alkalmazottaikhoz, gyakran tárgyként kezelve előbbieket, feltételezve, hogy ha eltörnek, helyükre bármikor újat vásárolhatnak.
