Szabad és tisztességes választásokat, gazdasági reformokat, meg minden szépet és jót ígért Brice Oligui Nguema tábornok a népnek, amikor augusztus 30-án kinevezték Gabon ideiglenes elnökévé. A közép-afrikai ország élére az aznapi katonai puccs után került.
A hadsereg a néhány nappal korábban ismertetett elnökválasztás szabálytalanságaira hivatkozva vette át a hatalmat. Ali Bongo Odimba újraválasztott államfő emiatt nem maradhatott tisztségében, hanem ki kellett költöznie palotájából. Nagy szomorúan, hiszen zsinórban harmadszor nyert azóta, hogy 2009-ben átvette az uralmat apjától, aki 1967 óta állt az ország élén. Ráadásul súlyos beteg is. Ennek ellenére házi őrizetbe került, bár engedélyezték számára, hogy családjával együtt külföldre távozzon.
Teljesen mindegy azonban, hogy megy, vagy marad, a Bongo-család 56 éves uralmának véget vetett az államcsíny.
Nem tett ilyen gáláns ajánlatot Nigerben a hadsereg a megbuktatott elnöknek, Mohamed Bazoumnak, akit hatalmától történt megfosztása óta fogva tartanak, és nem is szándékoznak elengedni. A demokratikusan megválasztott elnök ellen július 26-án a saját testőrsége lázadt fel, a hadsereg és a titkosszolgálatok támogatásával.
Az ország élére a junta vezetője, Abdrahmane Tchiani tábornok került, aki szembefordult a korábbi szövetségesek egy részével, köztük a kulcsfontosságúnak tartott Franciaországgal és az Egyesült Államokkal. Az utóbbiak, több másik országhoz, nemzetközi szervezethez hasonlóan elítélték a puccsot, és nem ismerik el a katonai hatalmat.
Az új rezsim már távozásra szólította fel az 1500 fegyverest számláló francia katonai kontingenst is, amely évek óta Nigerben állomásozik az iszlamista terrorszervezetek és a dzsihadisták elleni küzdelem támogatására. A Niger, Burkina Faso és Mali közötti hármas határ térsége ugyanis ezeknek a szervezeteknek a menedékhelye. A fanatikusok ellen eddig nemzetközi összefogással küzdöttek a nigeri erők, amelyek katonai támogatásban és egyéb segítségben részesültek az USA, az EU, Franciaország és mások részéről.
A junta a minap felrótta Párizsnak, hogy katonailag be akar avatkozni Nigerben a megbuktatott Bazoum visszahelyezése érdekében. A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségét (ECOWAS) pedig azzal vádolta meg, hogy az egykori gyarmattartó Franciaország zsoldjába szegődött. Az ECOWAS egyébként súlyos szankciókat rótt ki Nigerre az államcsíny után, s azzal fenyegette meg a rezsimet, hogy fegyveres erővel avatkozik be az országba az alkotmányos rend helyreállítása érdekében.
A nigeri junta sem tétlenkedik: vezetője rendeleteket írt alá, amelyekben engedélyezi, hogy a Burkina Faso-i és mali biztonsági erők agresszió esetén beavatkozzanak Niger területén. A két országban szintén katonák kezében a hatalom. Ez talán nem meglepő annak az adatnak az ismeretében, amely szerint Közép- és Nyugat-Afrikában nyolc államcsínyt hajtottak végre három év alatt.
Nem tudni, hogy folytatódik-e a tendencia. De sok jel utal arra, hogy a láncreakció nem szakad meg, s akár újabb katonai puccsok következhetnek néhány másik, politikailag instabil afrikai államban.
Talán épp a Száhel-övezetben, amelyhez Niger és sok másik ország is tartozik. A térségben a puccsjárvány már évekkel korábban felütötte a fejét, és az utóbbi időben tovább erősödött.
A Száhel-övezet egy óriási kiterjedésű félsivatagos terület, amely a nyugat-afrikai Szenegáltól a Keleten fekvő Szudánig húzódik, a Szahara sivatag déli peremén. Az iszlamista fanatikus (terror)csoportok már évek óta gondot okoznak az övezetben, így Burkina Fasóban, Csádban, Guineában, Mauritániában, Nigerben, Szenegálban és Szudánban, sőt a közeli Közép-afrikai Köztársaságban, Nigériában és Szomáliában is.
A Száhel-övezet az elmúlt bő tíz évben az iszlamista, dzsihadista erőszak, s terrorcselekmények központjává vált a kontinensen, sőt a világon is. A terrorcsoportok ellen afrikai és nyugati kormányok fogtak össze.
A régió országainak egy részében a hadsereget és a rendőrséget is nyugati hatalmak támogatják, vagy segítették. Hivatalosan a terrorizmus elleni harcban, a valóságban viszont azért, hogy megvédjék a természeti kincsekben és erőforrásokban, nyersanyagokban gazdag területeken az érdekeltségeiket, amelyekre a rivális hatalmak, mindenekelőtt Kína és Oroszország is szemet vetett. A száheli térség emiatt keleti és a nyugati érdekek összecsapásának terepévé vált.
Hírek szerint valamelyik keleti nagyhatalom állhat a Száhel-övezetben az utóbbi két-három évben végrehajtott puccsok mögött is, vagy legalábbis a bátorításával, támogatásával szabadult meg egy-két ország az addigi francia partnereitől. A napokban Niger, korábban viszont már Mali, a Közép-afrikai Köztársaság és Burkina Faso is ajtót mutatott a franciáknak.
Több országban a hírhedt Wagner orosz zsoldossereg fegyvereseinek segítségével tartják fenn hatalmukat a helyi rezsimek, katonai junták. A Wagner több mint egy éve már legalább ezer katonát állomásoztat Maliban. A Közép-afrikai Köztársaság elnökének, Faustin-Archange Touadérának a testőrei kerültek ki a wagnerosok köréből. Néhol a hadsereg kiképzését is ők biztosítják. Burkina Faso tagadja, hogy Wagner-zsoldosokat alkalmazna, de katonai vezetése, élén Ibrahim Traoré századossal, aki 2022 őszén ragadta magához a hatalmat, elvárja, hogy orosz oktatók jöjjenek kiképezni a katonáit a Moszkvától vásárolt harci eszközök használatára.
A Száhel-övezetben történt „átrendeződés” egyre jobban nyugtalanítja a térségben egykor gyarmattartó, de továbbra is fontos szerepre törekvő Franciaországot és az EU-t is. Sérülnek az Egyesült Államok érdekei is.
A kívülállók számára úgy tűnik, hogy a térségben történt hatalomváltásokkal „valakik” meg akarják keseríteni az EU és az USA életét. Akár úgy is, hogy a zűrzavar és a bizonytalanság fokozásával menekülésre kényszerítik a lakosság egy részét. A migránsok pedig vélhetően Észak felé veszik az irányt, és Európa lehet a végcéljuk.
Az afrikai puccsok és zűrzavar beleillik abba a nagy globális átalakulási folyamatba, amely a korábban kialakult, jelentős részben amerikai szabályokra épült nemzetközi rendszerek megingása nyomán már felforgatta a Közel- és Közép-Keletet. Ott már tíz éve nyilvánvalóvá vált a Nyugat dominanciájának meggyengülése, s ezt az ellenérdekelt erők ki is használják. (Lásd: orosz segítség Szíriának, kínai békéltetés Irán és Szaúd-Arábia között.) Ezúttal alighanem Afrikára vetették tekintetüket, mert úgy ítélik meg, hogy az USA és az egykori gyarmattartók, elsősorban Franciaország és az Egyesült Királyság, mással van elfoglalva.
Peking és Moszkva talán nem tudja (még) rákényszeríteni az akaratát ezekre a megroppant afrikai államokra, ám annyira már futja az erejükből, hogy nekik tetsző rezsimeket segítenek hatalomra. Olyanokat, amelyek minél távolabb akarják tartani magukat a Nyugattól.
