Süket fülekre talált fegyverropogás

Meglehetősen elszabadult a pokol a hétvégén Koszovóban, amikor Banjska településen és közelében valóságos kis háború alakult ki a koszovói rendőrség és az arra előzőleg rátámadó szerbek csoportja között. Egy rendőr és három szerb nemzetiségű személy meghalt a leszámolásban, többen is sérüléseket szenvedtek. Az éjszaka járőröző albán rendőrök arra lettek figyelmesek, hogy két teherautó lezárta a Banjskához vezető hidat, a helyszínre siettek, s ekkor, a hivatalos közlések szerint, több irányból támadásba lendültek ellenük fegyverekkel, kézigránátokkal. A rendőrség válaszolt a támadásra, majd speciális egységek is érkeztek rövid idő leforgása alatt a helyszínre, s hadjáratot indítottak a támadók és a velük kapcsolatban álló személyek ellen, a helyi kolostor bejáratát is feltörték, ahova a szerbek menekülni próbáltak. Nagyjából ennyi ismeretes rövid terjedelembe foglalva a történésekről, amelyek, sajnos, megannyi incidenst követően, most már halálos áldozatokkal is jártak.

Ami az egész esetet követően kissé meglepő volt, az az, hogy a nemzetközi közösség eléggé langyosnak mondható reakciókkal tudott szolgálni, éppen olyanokkal, mint amikor nem sikerül megállapodni valamiben Brüsszelben Belgrád és Pristina képviselőinek, vagy amikor olyan incidens történik, amelyben ráijesztenek valakire, és kisebb sérüléseket szenved. A megszokott kijelentéseket hallhattuk. Persze, reagált az Európai Unió, a nyugati államok nagykövetségei, de ezekben a reakciókban semmi újat nem olvashattunk, csupán azt, hogy a feleknek vissza kell térniük a dialógushoz, s hogy mindent el kell követniük a feszültség csillapítása érdekében. Ezekhez a kijelentésekhez azonban már hozzászokhattunk, s esetleg remélhettük, hogy egy intenzívebb cselekvéssorozat indul most majd el, netán elkészül egy új terv, fokozódik láthatóan a nyomásgyakorlás mindkét félre annak érdekében, hogy a tárgyalóasztal mögött végre bizonyos eredmények is szülessenek, egyelőre azonban ezeknek a jeleit nem tapasztalhatjuk. Ez aggasztó. Arról tanúskodik ugyanis, hogy mind az Egyesült Államok, mind az Európai Unió elveszítette némileg az érdeklődését a térség, s konkrétan annak legproblémásabb régiója, Koszovó iránt, ami egy sor más következtetést és feltevést is eredményezhet. Például azt, hogy mennyire számol az EU komolyan a bővítés felgyorsításával vagy egyáltalán annak realizálásával, ha a bővítés tárgyát képező területen időről időre kisebb helyi utcai csatározások folynak. Arról is lehetne beszélni, hogy miből következik ez a bizonyos szintű érdektelenség, csak az orosz–ukrán háború miatti egyéb kérdések okán, esetleg közrejátszik az is, hogy magának az amerikai adminisztrációnak is megszűnt a fokozott érdeklődése a régió iránt, mely így már nem feltétlenül áll a szövetségesek figyelmének a középpontjában sem. Olyan ez, mintha elkönyvelték volna, van itt egy problémás pont a térképen, kifogytak az ötletekből, amit lehet, megpróbáltak, amíg másokat nem veszélyeztet, nem érdekes annyira, hogy többet foglalkozzanak vele, főleg nem másik, nagyobb méretű konfliktus közepette.

Nyilván egy sor okot lehetne még felsorolni, de igazából annak a ténye az ijesztő, hogy a gyenge reakció és a megoldáskeresés voltaképpeni feladása semmi jót sem hoz majd a következő időszakban, amikor egy ideig még mindig változatlan politikai felállás lesz jelen mind Belgrádban, mind Pristinában, így nehéz elképzelni, hogy forradalmian új változások történnek párbeszédügyben. A helyzet rendezetlensége pedig, mint annyiszor máskor, most is elsősorban nekünk rossz, nem a Nyugatnak vagy a Keletnek, mert rossz üzenetet jelent az itt élőknek, de a potenciális befektetőknek, az ország fejlődésének, az áraknak, a mindennapi életünknek is.