Amint kissé felmelegedett az idő, atatának az az ötlete támadt, milyen jó lenne focizni egy nagyot! Kicsit kiszellőztetni az agyát a háborús hírektől, a két évig hallgatott Covid-adatoktól és a rémesebbnél rémesebb jóslatoktól. Elő is vette a szekrényből a régen használt focis tornacipőjét, és nekiállt megtisztítani, amikor betoppant az öreglány.
– Eszedbe ne jusson, Tegyula! – piríta rá a faterra a muter. – Emlékezz csak vissza, hogy jártál, amikor legutóbb kergetted azt a fránya labdát! Úgy megsérült a térded, hogy még a mosdóba is úgy kellett vezetni. A sürgősségin kötöttél ki, aztán meg hónapokig jártál a zortopédhoz, még mágneses rezonanciára is elküldtek! Ha nem üt be ez a nyavalyás koronamizéria, már megműtötték volna a meniszkuszodat!
– De most úgy érzem, hogy bírnám, Tematild – érvele az öreg.
– Akkor is úgy érezted, és mekkora baj adódott a dologból – erősköde továbbra is amama. – Olvastam a zegyik zújságban, hogy a te korodban a kisfoci már életveszélyes! A szerző azt írja, hogy orvos haverjai messélték neki, hogy rendszeresen érkeznek hozzájuk negyven pluszos páciensek mindenféle izom- és csontsérülésekkel a focipályáról. Sőt! Nem ritkán még a legzörnyűbb is bekövetkezik, mert, ahogy az egyik doki mondja, elég annyi, hogy a zillető összevitázzon a főnökkel, jól felhúzza magát, bedobjon egy burekot, ráigyon egy sört, majd elmenjen focizni, és már meg is van a baj!
– Ugyan már, ne drámázz! – legyinte atata.
– Ha már sportolni szeretnél, miért nem választasz valami kevésbé veszélyeset?! – dünnyöge az öreglány. – Miért nem mész például konditerembe súlyzózni?
– Dehogy megyek! – tiltakoza a fater. – Untig elég nekem minden ősszel és tavasszal ki-be hurcolni a virágjaidat! A sok-sok ádámot, évát, fikuszt meg óriáskaktuszt! Jó, hogy nem emelgetek még tök feleslegesen valami súlyokat, vagy futkosok egyhelyben, mint aki egy kicsit szalajt! Különben is, én nem sportolni akarok, hanem focizni!
Mire azonban eldöntötte volna, hogy megy-e rúgni a bőrt vagy sem, újra elszontyolodott az idő, egy kicsit még szemerkélt is az eső. Vicces az idei március, hol fagy, hol esik, hol kisüt a nap, ahogy a zősök mondanák: olyan az időjárás, mint a hullámvasút! És ha már a vasútnál tartunk: a nagy csinnadrattával beharangozott Belegrád–Noviszád gyorsvonat, amelynek kedden kellett volna megindulnia, valami oknál fogva mégsem indult meg aznap, ha minden igaz, akkor állítólag majd a hétvégén fog.
– Micsoda ómen! El sem indult, és már késik! – epéskede az öreg.
– No de ha egyszer beindul a Sólyom névre keresztelt járat, hasít majd, mint a villám – bólogata a muter –, ahogy abban a borzasztó turbófolk-számban énekelik: 200 ná szát! Állítólag fél óra alatt megteszi a két város közötti távot.
– Hallod, Tematild – csipkelőde tovább atata –, gyorsabb lesz majd Noviszádról eljutni a belegrádi vasútállomásra, mint utóbbiról a Kalemegdánra!
– Bizony, Tegyula – vevé a lapot az öreglány –, de ez még nem minden! Azt mondják, utaskísérők is lesznek a járaton, akiktől piát-kaját is lehet majd vásárolni.
– Bëzvëzë – fintoroga a fater. – Nem bírják ki étel-ital nélkül azt a fél órát?! Ennyi erővel a Becskerek–Szabadka járaton vagon-étterem is működhetne: Eleméren rendelsz egy adag marhapörköltet túrós csuszával, Felsőhegyen felszolgálják, s Bikovóig beburkolod!
– Itt nem a logikán van a hangsúly, hanem azon, hogy ez egy fancy-járat lesz – magyaráza amama. – Ha majd arra kerül a sor, biztos ezzel a vonattal jön majd Belegrádból Noviszádra a tartományi székváros legismertebb díszpolgára is.
– Kire gondolsz, Tematild? – kérdé értetlenkedve az öreg.
– Ejnye már, Tegyula, hogy nem tudod?! – hüledeze a muter. – Hát a legnagyobb orosz bratyó, a Putyin Vlagyimir!
– Miért is díszpolgára ő Noviszádnak? – köté a zebet a karóhoz atata. – Ugyan mit tett ő a városért?!
– Mittudomén! Ebbe most ne menjünk bele! – háríta az öreglány. – Lehet, azért, mert ott van a NIS csilivili üveg-márvány székháza. Ami biztos: több kávézóban is ki van téve a képe!
– Érdekes, hogy Európa jelenlegi kulturális fővárosának éppen a Putyin a díszpolgára – élcelőde a fater. – Ha mostanában ideutazna, legalább meglátogathatná valamelyik gyűjtőpontot, ahol az ukrajnai menekülteknek gyűjtenek, néhány aprósággal segíthetné is a lelkes aktivisták munkáját. Akár még menekültekkel is találkozhatna, ahogy hallom, lassan már hozzánk is érkeznek.
– Kétlem, hogy most az utazáson járna az esze – mondá az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – El lehet foglalva a különleges katonai művelettel Ukrajnában!
– Attól tartok, hogy különleges katonai műveletének az egyszerű polgárok isszák meg a levét – zsörtölőde amama. – A háború felbolygatta a világgazdaságot. Valódi drágulási hullám csapta meg egész Európát! Az üzemanyag és az élelmiszer ára rekordokat döntöget, nálunk a szén és a tűzifa is megdrágult, globális étolajhiány fenyeget, a gabonadeficitről nem is beszélve! Attól tartok, hogy az idén húsból is kevesebb kerül majd a bevásárlókosárba!
– A Vučko mindenkit megnyugtatott, hogy nem kell elcsüggedni – vigasztala a Zacsek bennünket –, mert egyrészt, számunkra lesz elegendő ennivaló, másrészt pedig annak érdekében, hogy megőrizze a zociális békét, az állam átvállalta a költségek egy részét, aminek köszönhetően az energiahordozókat és az alapélelmiszereket nem piaci áron vesztegetik.
– Ez szép – csóvála a fejét az öreg. – Kérdés azonban, hogy ez a nemes gyakorlat az állambácsi részéről vajon a választások utáni időszakban is megmarad-e majd.
– Még két hétig minden a választások jegyében telik – hüledeze a muter. – Mindent a potenciális szavazatok megszerzésének a tükrében kommunikálnak le a voksokra ácsingózó politikusok: a zorosz-ukrán háborút, a zenergiaválságot, a lehetséges élelmiszerhiányt, a fenyegető inflációt, a koronavírus-járványt…
– Ezek közül legalább a koronán már túl vagyunk – szóla közbe a Zacsek.
– Dehogy vagyunk túl, zomzéd! – jegyzé meg atata. – Olvasom, hogy több országban is ismét emelkedett az újonnan fertőzöttek száma. A zakemberek szerint is csak egy kis szünet áll be, és őszre újra támad majd a galád Covid!
– Addig azért legalább egy hétre elmehetnénk a tengerre, Tegyula – sóvároga az öreglány.
– Ha lesz mivel, Tematild – vakará a fejét a fater. – Mert ha a nagyokosok a zösszes létező üzemanyagot beleöntözgetik a tankokba, akkor aligha utazunk: sem az Adriára, sem máshova!
Amiről a Zacseknek egy régi vicc jutott az eszébe.
A Szaratov hűtőgépgyár sztahanovistája nyugdíjba megy és ebből az alkalomból a TASSZ újságírója interjút készít vele.
– Mondja, elvtárs, van magának hűtőszekrénye?
– Nekem nincs.
– De hiszen harminc évig egy hűtőgépgyárban dolgozott, nem próbált meg ennyi idő alatt egyet darabokban hazavinni?
– Hazavittem én hármat is, de akárhogy raktam össze, mindig tank jött ki belőle!
Pistike, focilabdát kergető és tengerről álmodó egyszerű polgár
