A zősök hetek óta azon izgultak, vajon mikor írják ki az újabb előrehozott választásokat, s mivel ez a héten megtörtént, most már lassan készülődhetnek is a voksolásra. Töredelmesen bevallom, pójmá nëmám, hogy a nagyok miért vannak annyira oda ezekért a megmérettetésekért, tuti azonban, hogy ilyenkor elkapja őket a zurkolói hév, mint a Zacsekpetit és engem focinézés közben, bár ez nyilván sokkal fontosabb, hiszen mindig elhangzik, hogy az előttünk álló választás sorsdöntő. Valakinek nyilván az! És megértem azoknak a felnőtteknek a lelkesedését a választások iránt, akiknek ebben a kampányos időszakban nem kell rendesen dolgozniuk, mert mindent rá tudnak kenni arra, hogy most nem lehet, mert közelednek a választások. Bár halkan megjegyzem, nálunk ez a kampányféleség nagyjából mindig tart, csak máskor másképpen hívják.
– No akkor izgin kezdődött a november – nyugtázá atata –, a Vučko kiírta az előrehozott parlamenti választásokat.
– Biztos azért időzítette erre a napra, hogy a mindenszentek és a halottak napja alkalmából a temetőben sétáló ismerősök ne a záram- és a gázdrágulásról váltsanak szót egymás közt – dünnyöge az öreglány –, hanem a különféle politikai opciók választási esélyeit latolgassák.
– Azért néha nem árt, hogy ilyen hiperaktív a zállamfőnk – mondá az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Az embercsempész bandák között történt legutóbbi horgosi fegyveres leszámolás után megjegyezte, hogy ha a rendőrség nem képes megküzdeni a kihívással, akkor majd utasítani fogja a hadsereget, hogy oldja meg a problémát az adott térségben, mire a rendőrök kapcsoltak, hogy dolgozni kéne.
– Szó mi szó – bólogata a fater –, amíg a Vučko nem tette szóvá a dolgot, a fakabátok nemigen mozgatták a fülük botját se, aztán meg csitt-csatt mekkora migránsbegyűjtést csaptak!
– Ha így folytatják – gondola bele amama –, lehet, hogy a december 17-i választásokig rend lesz az észak-bácskai erdőkben.
– Ha meg zerencsénk lesz, Tematild – egészíté ki az öreg –, akkor utána is!
– Annyi ellenzéki lista készül a decemberi szavazásra, Tegyula – ismerteté a muter –, hogy semmilyen téren sem bocsátkoznék semmiféle találgatásokba a választások utáni időszakkal kapcsolatban.
– A listaállítás egy dolog, az eredményelérés pedig egy másik – bölcselkede a Zacsek. – Mindenesetre a Vučko hosszú távra tervez, a napokban nyilatkozta, hogy 2027-ig 1400 euró lesz az országban az átlagfizetés, Belegrádban pedig az 1700-at is eléri majd!
– No de honnan tudhatja ő azt előre?! – értetlenkede atata. – Amilyen felbolydult és dinamikus világban élünk, én még abban sem vagyok egészen biztos, hogy 2027-ig megmarad az euró. És egyáltalán lesz még világ! Még egy-két a zorosz–ukrán csihi-puhihoz és a közel-keleti háborús konfliktushoz hasonló gebasz, és esett minden a levesbe.
– Bizony, megbolondult a világ – helyesele az öreglány. – Az Izrael és a Hamász közti összecsapás kapcsán Nyugaton is elszaporodtak az indulatok. Az olykor erőszakba torkolló zimpátiatüntetések az egyik vagy a másik oldal mellett totál megosztják a társadalmat.
– Még a lényeges politikai tényezők sem tudnak minden kérdésben közös nevezőre jutni – állapítá meg a Zacsek. – Teljes a káosz a nyugati világban!
– Azt láttátok, micsoda alagutai vannak a Hamásznak?! – veté fel a kérdést a fater. – Állítólag még a humanitárius segélyek egy részét is ennek az 500 kilométer hosszúságú alagútrendszernek a kiépítésére fordították!
– Ott aztán biztos nagyokat lehet bújócskázni – jegyzé meg amama.
Amiről a Zacseknak a következő vicc jutott az eszébe.
Osztálytalálkozón a menő politikus megkérdezi volt osztálytársaitól.
– Áruljatok már el valamit: milyen voltam gyerekként?
– Hallod, amikor bújócskáztunk, sosem kerestünk.
– Mi még bizony bújócskáztunk, klikkereztünk és kiütőcskéztünk – nosztalgiáza az öreg –, de ahogy a sajtóban olvasom, a mai kölkök teljesen másképpen szórakoznak: leeresztik az autógumikat, bicikliket lopnak, késsel hadonásznak és hasonló módon randalíroznak.
– Biztosan példát vesznek az otthon és a társadalomban tapasztaltakról – mérgelőde a muter.
– Elképesztő az az agresszivitás, ami manapság jellemzi a fiatalokat, sőt már a gyerekeket is – fűzé hozzá a Zacsek. – A pszichológus szerint aggasztó, hogy a gyerekek nincsenek tudatában erőszakos magatartásuk következményeinek. Ami leginkább annak tudható be, hogy a szülők manapság minden mással foglalkoznak, csak épp a gyerekneveléssel nem.
Itt egy kissé berezeltem, hogy majd a zősök netán magukra veszik a megjegyzést, és amint egymás közt maradunk, rám szállnak az uncsi kérdéseikkel. Szerencsére vagy nem ismertek magukra, vagy elengedték a fülük mellett a zomzéd megállapítását.
– Már most totális zűrzavar uralja a világot, elnézve a folyamatokat, nemigen tudok derűlátó lenni – csóválá a fejét atata. – Nemrég találkoztam a hírrel, hogy a Z generáció tagjai falnak mennek a munkától, irtó stresszesek és csitt-csatt kiégnek.
– Nem is csodálom, munkába állásuk előtt a legtöbbüknek semmi feladata nem volt odahaza – kötözköde az öreglány. – Nem kellett neki sem takarítania, sem mosogatnia, pláne kerti munkát végeznie, és általában mindig a tetthelyre fuvarozták. Most meg folyamatosan egy helyben kellene dolgoznia napi nyolc órán keresztül. Persze, hogy pillanatok alatt kiég!
– Aztán, amikor a munkaadó megkérdi tőlük, milyen munkatapasztalattal rendelkeznek – csipkelőde a fater –, kénytelenek azt válaszolni, hogy évek óta rendszeresen részt vesznek különféle állásinterjúkon.
Amiről a Zacseknak egy másik vicc jutott az eszébe.
– Elég magas fizetést kér ahhoz képest, hogy nincs semmi szakmai gyakorlata – mondja a főnök a jelentkezőnek.
– Azért, uram, mert sokkal nehezebb úgy elvégezni a munkát, ha még azt sem tudom, mit kell csinálni.
– Sajnos ez nem csak vicc! – sóhajta amama. – Alig lehet már találni mesterembereket, akik tisztességesen el tudják végezni a rájuk bízott feladatot. Vagy ha rá is akad az ember egyre, hónapokig vagy még tovább kell várni arra, hogy sorra kerüljön, legyen szó vízvezeték-szerelőről, szobafestőről vagy asztalosról!
– Ahogy mondod – erősíté meg az öreg. – A napokban olvastam, hogy lassan nem lesz, aki javítsa a gépjárműveket. Az autómechanikus és az autóbádogos a két legkeresettebb hiányszakma Európában!
– Hallottad, Tepisti! – fordula felém a muter. – Ha nincs kedved hozzájuk, nem kell elolvasnod a házi olvasmányokat meg bemagolnod a tengernyi felesleges információt, autószerelő is lehetsz.
– Nekem azért kissé fura ez a mesterhiányos jelenség – töprenge a Zacsek. – Vajon miből élnek a zemberek? Mindenki téntanyaló meg valamiféle káder?!
– Azokból is van zép számban, zomzéd – felele atata –, sokan pedig a fogadóirodákban keresik a kenyerüket. És most nem az ottani takarítónőkre gondoltam elsősorban.
– Így is lehet fogalmazni – fanyaloga az öreglány. – Ilyen értelemben vannak a kladionicákban keményen dolgozók is, akik uopste nem félnek a munkahelyi stressztől, merthogy már több mint ezer potenciális zerencsejáték-függő szenvedélybeteget tartanak nyilván az országban.
– Fogadni mernék, hogy ennél sokkal többen vannak – szögezé le a Zacsek.
Pistike, kampányelemző kisfőnök
