A múlt hétvégén a zősökkel elmentünk a moziba megnézni a Napóleon című történelmi filmet. Nekem irtó tetszettek a lenyűgöző csatajelenetek, csíptem a taktikai manővereket, a szuronyos puskával felszerelt gyalogos bakák elszántságát, a karddal hadonászó lovas katonák bátorságát, arról nem is beszélve, hogy a gyakori ágyúzásoktól dübörgött az egész moziterem. Izgibb volt mint valami menő videojáték! Nem utolsósorban: cuki közös családi programunk volt, amit egyedül az árnyékolt be, hogy atata csalódott a látottakban.
– Mi a bajod a művel, Tegyula? – kérdé az öreglány már idehaza. – Szerinted sem eléggé történelemhű? Már a bemutató előtt sokan kifogásolták a hitelességét.
– Engem uopste nem érdekel a történelmi hűség, Tematild, ez egy műalkotás, és ha engem kérdezel, meglehetősen középszerűre sikeredett műalkotás – mondá ki a zigorú ítéletet a fater, márpedig ő valami filmítészféle, és káo ért hozzá.
– De milyen látványos csatajelenetek vannak benne, a Pisti nagyon élvezte őket – érvele amama.
– A látvány egy dolog, és elismerem, hogy abban erős a mű – legyinte az öreg –, bár sok pénzzel nem nehéz látványos filmet készíteni. De nézd meg például a címhős ábrázolását, Joaquin Phoenix úgy alakítja a francia császárt, mintha még mindig a Joker szerepében lenne, csak átöltözött volna hozzá. A filmből nekem az derült ki, hogy Napóleonnak mindig a kedvesén járt az esze!
– És neked mi a bajod ezzel?! – hörtyene fel a muter. – Ilyen egy érzelmes férfi.
– Hát igen, ha éppen nem a csatatéren röpíti a levegőbe az ellenséget, akkor lepedőcsatákat folytat – nyugtáza atata. – A filmből azt is megtudtuk, fogd be a füled, Tepisti – piríta rám –, hogy ez az érzelmes férfi mindig csak hátulról csinálta azt.
– Van olyan, aki hátulról szereti a dolgokat – jegyzé meg az éppen betoppanó Zacsek –, én például mindig hátulról kezdem olvasni a zújságot, mert ott vannak a legizgibb olvasmányok.
– Szóval neked, nem jött be a régóta várt film – szögezé le az öreglány.
– Olyan mint valami történelmi gyorstalpaló 1789-től 1815-ig rossz diákoknak – összegeze a fater. – Idekap, odakap, ám semmiben sem mélyed el. A címhős kapcsán megvan a zsarnok, de hol a reformer? A legeslegfontosabb mozzanatról, ami miatt egyáltalán érdemes Napóleonra emlékezni, a nevéhez fűződő polgári törvénykönyvről avagy Code civilről, amelyet 1804-ben iktattak be és módosításokkal ma is hatályban van, s amely nagy hatást gyakorolt számos európai és latin-amerikai ország törvényalkotására, a film említést sem tesz! Kiábrándító.
– No de amíg ti idillin moziztatok, mint Rozika a nótából, addig Zerbiában leesett az első hó – számola be a Zacsek –, és úgy meglepte a zilletékeseket, mint a nagy francia hódítót anno a zorosz tél!
– Ne feledje, zomzéd – emlékezteté rá amama –, az első hó felénk minden évben meglepi a zilletéseket.
– Hát, hogy ne lepné meg őket! – világíta rá a lényegre az öreg. – Napokig, hetekig, sőt hónapokig nincs hó, aztán meg egyszer csak lesz!
– A zokos meteorológusok szerint azonban a mostani hideghullám után már a hétvégén jócskán felmelegszik a levegő – közlé a Zacsek.
– Nullától húsz fokig megy, majd vissza – zsörtölőde a muter. – Olyan az időjárás mint a Hully Gully. Zilveszterre már állítólag –15 fokra süllyed a hőmérséklet! A báli estélyiben bizony meg lehet majd fagyni!
– Azért mi majd a dunnás bálban búcsúztatjuk az óévet! – ötletele atata.
– Az időjárási libikóka közben pedig százféle vírus tombol Zerbiában – csóvála a fejét a Zacsek.
– Nem csoda, hogy teli vannak a zorvosi rendelők – fűzé hozzá az öreglány. – És mintha nem lenne elég, hogy a fél ország gyógyszereket szed, nap mint nap újabbnál újabb nyavalyákkal ijesztgetnek bennünket.
– Amit nem annyira nehéz, mivelhogy szeretünk riadozni – csipkelőde a fater. – Akárcsak nyavalyogni. Minden zavar bennünket. Miért van ennyire hideg? Vagy ilyentájt miért nincs hidegebb? Miért nem esik már a hó? Ha havazni kezd: miért esik a hó? Ha már leesett: miért olvad el? Sose jó!
– Reméljük azért hamarosan sokan felderülnek – így a Zacsek. – A nyugdíjasoknak érkezik a húsz-húsz piros pénz, a középiskolásoknak jut fejenként tízezer dinár, a zociálisan veszélyeztetettek kapnak tízezer dináros egyzeri segélyt, sőt még az egyetemi hallgatóknak is csurran az egyetemista kártyára egy-egy piros.
– Érdekes ez a zociális politika: osztani a pénzt az államkasszából: annak is, aki rászorul, és annak is, aki nem – állapítá meg amama. – És minő véletlen, közvetlenül a legújabb történelmi választások előtt történik mindez.
– A választások kapcsán – taglala a Zacsek –, megvannak a listák, a kladionicákban lehet fogadni, ki hogy fog szerepelni, s közben ezerrel dübörög a kampány.
– A Vučko nemrég még palacsintát, a hétvégén pedig már töpörtyűt sütött. A választási kampány végéig még ki tudja, mi mindent fog kisütni – morfondíroza az öreg.
– A gyerekkorunkban még azt tanították – töprenge a muter –, a zerénység erény, és mindenki úgy is viselkedett, mára viszont az efféle hozzáállás az élethez totál bëzvëzënek számít, mindenki gátlás nélkül, teli szájjal mondja, ahogy csak a torkán kifér: én ezt csináltam, én azt intéztem, én…
– A zanyósom szokta messélni – ismerteté a Zacsek –, hogy ha valaki a nyugdíjasklubban elkezd dicsekedni a múltjával, és már kissé túlzásba viszi, a többiek diszkréten rászólnak: oszd el kettővel!
– Be szokott válni? – érdeklőde atata.
– Általában igen – felele a Zacsek –, bár az is megesik, hogy az illető megsértődik, és lehurrogja a többieket, hogy szenilisek, nem jól emlékeznek meg irigyek rá.
– Az ilyennek Gandhit kellene idézni – spekulála az öreglány. – „Csak akkor szólalj meg, ha biztos vagy benne, hogy amit mondani akarsz, értelmesebb, mint a csend.”
– Tudok jobbat – kuncoga a fater. – Azt kell neki mondani, hogy „egy japán legenda szerint, ha befogod a pofád, kevésbé leszel idegesítő”.
– Én ezt sok személynek nagy előszeretettel tudnám javasolni – gondola bele a Zacsek.
– Visszatérve a kedves anyósához, tudja-e már, mire költi a zállami támogatást? – kíváncsiskoda amama.
– Mindenáron azt szeretné, vigyük el Bécsbe a Winterfestre – zörnyülköde a Zacsek –, hogy szétnézzen, megigyon egy csésze forralt bort, esetleg vegyen valami zép göncöt magának. Mondtam neki, ahhoz több pénz kéne, jó lesz nekünk a zabadkai téli vásár is, mire azzal vágott vissza, szükség esetén majd én kipótolom! Megpróbáltam a lelkére beszélni. Mondtam neki, nem kell annyi ruhanemű, klímaváltozás van, egy átlagos európai évente tizenegy kiló gúnyát dob el, és ilyen tekintetben mi sem maradunk el!
– Mi meg aztán semmit sem dobunk el! – árulá el az öreg. – De attól még folyamatosan vásárolunk! És gyűjtünk. Nálunk minden dugig telített a rengeteg rucival és cipellővel!
– Meg a tengernyi porfogó könyvvel! – fakada ki sértődötten a muter.
Megpróbálva menteni a hangulatot, a Zacsek gyorsan elmessélt egy viccet.
– Jóska bácsi, árulja már el: mi a hosszú házasság titka?
– Hát az, hogy sose dicsérd meg az asszony bajuszát!
Pistike, az állami pénzosztásból kimaradó Napóleon-szakértő
