A zősök esze-kedve a választásokon jár! Ez ezt mondta, az azt mondta. Nagy valami, most mindenki mond mindenkiről mindent! Úgy beleélték magukat a választási kampányba, hogy majdnem még a Mikulásról is megfeledkeztek. Nekem kellett cipősuvickolással emlékeztetnem őket arra, hogy itt az idő készülődni a puttonyos érkezésére. Aki az idén nemigen volt bőkezű, bizonyára a muterhoz hasonlóan ő sem találta a boltokban a Jobb ár jelzésű termékeket, amikkel pedig találkozott, azoknak az ára a legutóbbi érkezése óta meglehetősen megugrott. Vigasztalásul atata azt mondta, amilyen időket élünk, addig örüljek, amíg a Mikulás tesz valamit a csizmámba, és nem a csizmámat teszi a saját tarisznyájába. A faviccek kedvelőinek úgy is fogalmazhatnék, hogy az idei Mikulás olyan volt mint a japánok: a Mikuláson mindig van zsák, a japánok pedig nindzsák.
– Képzeld, Tegyula – újságola az öreglány –, állítólag egyre higgadtabbak vagyunk! Legalábbis ezt mutatják a legújabb kutatások. 150 évvel ezelőtt megállapították, hogy az egészséges ember átlagos testhőmérséklete 37 Celsius-fok, és a mai napig ehhez az értékhez tartjuk magunkat, a friss elemzések azonban azt mutatják, hogy az ember átlaghőmérséklete már csak 36,6 fok!
– Lehet, hogy ez így van, Tematild, de ez ténylegesen mit jelent?! – töprenge a fater. – Mert én a gyakorlatban uopste nem észlelem eme higgadtságot, épp ellenkezőleg, akármerre fordulok, egyre forróbb a hangulat.
– Ez nyilvánvalóan egyrészt a közeledő történelmi választások, másrészt pedig a téli ünnepek előhangulatának a következménye – véleményezé amama.
– Milyen zépen szavakba foglalta, zomzédasszony: előhangulat – méltatá az éppen betoppanó Zacsek. – Nálunk ez az időszak inkább nevezhető őrültek házának. Addigra mire minden karácsonyi dísz a helyére, a szentesti menü pedig az asztalra kerül, jó néhány kisebb frászon vagyunk túl.
– De utána meg minden annyira zép! – fűzé hozzá a zomzéd mögül érkező Zacsekné.
– Ja – dünnyöge a Zacsek –, a sok csingilingi dalocska hatására szinte meghatódunk magunktól.
– Attól tartok – gondola bele az öreg –, hogy a hőmérsékletünk és a hangulatunk kapcsán csak az történt, hogy elszálltak fölöttünk az évek, ezért érezzük azt, hogy a szombat esti láz helyett már csak a szombat esti hőhullámok jelentkeznek.
– Hasonlóan érezhet az egyik barátném is – számola be a muter. – Irodalomtanárnőként dolgozik, és a napokban kávézás közben elpanaszolta, hogy többé nem követel a diákoktól házi olvasmányt, mert úgysem olvassa el egyikük sem.
– Hova vezet ez a totális érdektelenség?! – hüledeze a Zacsekné.
– Hová?! Majd mindjárt elmessélem – mondá a Zacsek. – A minap a városi buszon a fültanúja voltam két középiskolás srác beszélgetésének. Az egyik eldicsekedett, hogy vett neki az apja autót, meg kell ugyan egy kicsit bütykölni, de jó lesz az! Erre a másik azt mondta, hogy neki is tervben van az autóvásárlás, csak előtte még meg kell szereznie a vezetői engedélyt. Az első erre elárulta, hogy abban a suliban, amelybe ő járt, ezt egyáltalán nem volt nehéz. Úgy fogalmazott: ha nem ütsz el valakit, vagy nem mész át a piroson, akkor biztos leteszed a vizsgát!
– Ezek után mekkora bizodalommal kapcsolódhat az ember a forgalomba – zörnyülköde a Zacsekné.
– Azért remélem, hogy az orvosi meg a mérnöki diplomákat még nem lehet karikázós kvízkérdésekkel megszerezni – csóválá a fejét atata.
– Ne mindig csak a fiatalokat bántsuk! – veté föl az öreglány. – Mondd már el, Tegyula a zomzédéknak, micsoda karambolod volt a nyár elején!
– Ne is emlékeztess rá, Tematild! – sóhajta a fater. – Az történt, hogy jött velem szemben a kerékpárúton egy nyugdíjas korú bácsi ezen a csudajárműn, a villanybiciklin. És hasított ám! Ami még nem lenne baj. Hanem még előzött is! Ám még ez sem volt neki elég! A túloldalon zajló munkálatokat bámulta nagy beleéléssel! És ami a legborzasztóbb: egyenesen nekem tartott. Amennyire csak lehetett, a bicikliút szélére húzódtam, jobban már nem tudtam, mert akkor az autók közé gurulok. Nem volt más megoldás, hát felkiáltottam: Vigyázzon!!! Annyit használt, hogy az öreg kissé arrébb rántotta a kormányát, de a két kormány így is összeütközött, zerencsétlenségemre úgy, hogy az övé eltalálta a kézfejemet. Egy kicsit meghökkent a bácsi, annyit mondott, Bocs!, és tovább repesztett. Nekem meg már hat hónapja fáj a kisujjam, merthogy kisebb törés érte a tenyerem.
– Szerintem ezeket a villanymeghajtású kétkerekűeket ki kellene száműzni a nagyútra, ne a biciklisek között száguldozzanak hangtalanul! – morgolóda a Zacsek. – Mindig megriadok, amikor a hátam mögül érkezve elsuhan mellettem egy.
– A sógor is, amikor éppen nem kocsikázik, ilyennel süvít – közlé a Zacsekné. – Majd emlékeztess – fordula a férje felé –, hogy vegyünk karácsonyra alkoholmentes sört a részére.
– Jaj, zomzédasszony – ájuldoza amama –, legyenek óvatosak ezzel az itókával! Nemrég olvastam, hogy ámerikai tudósok felfedezték, hogy az alkoholmentes sör jó táptalaj lehet az olyan baktériumok számára, mint amilyenek az escherichia vagy a szalmonella.
– Na tessék! – így az öreg. – Zépen mondtam én mindig, nem zabad játszadozni a jól bevált dolgokkal. Nincs benne alkohol, ergo megteremhet benne a baktérium, ez teljesen logikus!
Amiről a Zacseknak az alábbi vicc jutott az eszébe.
A törzsvendég a kocsmában minden nap kitesz maga elé egy fényképet, és azt nézegetve sörözik. A pincérnek annyira fúrja az oldalát ez a szertartásosság miértje, hogy az első adódó alkalommal beszélgetést kezdeményez az ipsével.
– Ha nem titok, árulja már el, ki látható azon a képen!
– A fotográfia a nejemet ábrázolja.
– No de miért nézegeti mindig sörözés közben?
– Hogy tudjam, mikor kell abbahagynom az ivást. Ha kezd megtetszeni, biztos lehetek benne, hogy elég volt a sörből!
– Ugye, tudod, hogy ezért a viccért otthon számolni fogunk! – jegyzé meg a férjének a Zacsekné.
– Remélem, a sörösüvegeket akarja számolni, zomzédasszony – kuncoga a muter.
– Szerintem majd inkább kiszámoljuk, hány évesek a konyhaeszközeink – ötletele a Zacsekné. – Mert, ugye, nemcsak az alkoholmentes sör lehet a baktériumok melegágya, hanem a néhány éves fakanál, a zilikonlapát, a műanyag vágódeszka meg az összes többi is.
– Közeleg a karácsony, zomzéd – csipkelőde atata –, a zomzédasszony úgy tűnik tippeket akar adni.
– Biztos a kedves anyósom a vasárnap délutáni teadélutánon a nők klubjában hallotta ezt a zokosságot a konyhai eszközök lecserélésének a szükségességéről – élcelőde a Zacsek.
– Képzelem milyen traccspartik folynak arról, aki éppen távol maradt – spekulála az öreglány.
– Rájöttem, nekik a pletyka egyféle szelep – magyarázá a Zacsekné –, amíg máson köszörülik a nyelvüket, addig sem gondolnak a saját bajukra.
– Ez csak addig lehet lelki táplálék, amíg nem lépünk túl egy határt – bölcselkede a fater. – A pletyka végeredményben mindig rossz, mert mások kibeszélése mögött rendszerint saját frusztráltságunk, elégedetlenségünk, boldogtalanságunk húzódik meg.
– Zerencsére a kedves anyósom semmi ilyet nem vesz a szívére – legyinte a Zacsek. – Azt mondja nekem a múltkor: Ugyan kit érdekel, mit gondol rólam ez vagy az. Ha ő tudná, hogy én mit gondolok róla, itt-ott szedné össze magát!
Pistike, biciklin suhanó Mikulás-nindzsa
