Az Amerikai Könyvtárak Szövetségének (ALA), valamint a Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetségének (IFLA) kezdeményezésére 2011 óta április 14-e hivatalosan is a könyvtárosok világnapja. Célja nem más, mint felhívni a figyelmet a könyvtárak és dolgozóik fontosságára, az általuk nyújtott értékekre, az olvasás népszerűsítésére. A könyvtáros munkája a külső szemlélő számára talán unalmasnak és egyhangúnak tűnhet, ám a tévhittel ellentétben a hivatás jóval több, mint olvasással töltött végeláthatatlan órák száma. A feladat igen sokrétű, a modern kor kihívásainak megfelelve magába foglalja az olvasókkal való kommunikáció, az adatbázis-használat, az információkeresés, az archiválás, a rendezvényszervezés és nem mellesleg a kultúramegőrzés szükségességét is.
Aki azt hiszi, eme hivatás jelentéktelen, vagy mindennapi, az nyilván nincs tisztában azon híres emberek sorával, akik nem mellesleg könyvtárosként is tevékenykedtek. Az Amerikai Egyesült Államok alapítói közül Benjamin Franklin munkássága az egyik legismertebb. Az 1706 januárjában született polihisztor nem csak kiváló író, politikus, feltaláló, filozófus, nyomdász és zenész volt, hanem könyvtáros is. A 18. század közepén megalapította az első pennsylvaniai tűzoltó-egyesületet, biztosítótársaságot, egyetemet és kórházat, majd létrehozott egy művelődési kört, amiből később kialakult az első amerikai kölcsönkönyvtár is. Giacomo Casanova ugyan kalandorként vált ismertté, ám kicsapongásai végeztével 60 évesen megállapodott, és 13 évvel később bekövetkezett haláláig Waldstein gróf csehországi kastélyában könyvtárosként, visszavonultan csak az irodalomnak élt, és annak segítségével igyekezett feldolgozni eseménydús múltját. A könyvtárosból lett hírességek sorát John Edgar Hoover is gyarapítja, a Szövetségi Nyomozóiroda, azaz az FBI alapítóját és leghosszabb ideig hivatalban lévő igazgatóját legelőször 18 évesen, a Kongresszusi Könyvtárban alkalmazták.
Hoover egy 1951-ben írt levelében úgy fogalmazott, ez a munka „megtanította az anyaggyűjtés értékére, és kiváló alapot adott az FBI-nál végzett munkájához, ahol ugyancsak sok minden az információk és a bizonyítékok összegyűjtésére épült”. A felsorolást napestig folytathatnánk, érdemes azonban megjegyezni, hogy Weöres Sándor, Hamvas Béla, Antall József egykori miniszterelnök, vagy Sólyom László volt köztársasági elnök is felkerülne a listára.
A könyvtár a gyermek olvasóvá nevelésének egyik alappillére, mely korán, még az oktatási intézmények előtt megszólíthatja és jó értelemben beszippanthatja a kisgyermeket és szüleit.
Manapság már a babák és a kisgyermekek is szívesen látott vendégek. Ahhoz, hogy a digitalizáció térhódításával a könyvtárak az igényeknek megfelelően átalakuljanak, formálódjanak, s ne váljanak elavult intézményekké, elengedhetetlen a találékony, a modernizáció kihívásaira válaszkész könyvtáros.
Szerencsére belőlük manapság sincs hiány. Ma már nem ördögtől való néha Harry Potter varázslóiskolává, vagy más interaktív, több területet felölelő program helyszínévé alakítani a polcok hosszú sorait, és az sem probléma, ha időnként az utánpótlás zsivaja tölti be a teret. Igaz, a lurkók manapság már épp a helyszín korábban meghatározó alakjait, a friss lapokat a reggeli napsugarak mellett olvasgató nyugdíjasokat nem zavarják – az évtizedeken át hű látogatók igencsak kikoptak. A könyvtár a csendes olvasás helyszíne helyett mára már igazi kulturális közösségi térré alakult, természetesen eredeti funkcióját továbbra is ellátva. Igaz, a digitalizációval a szolgáltatás is módosult. Kimutatások szerint a fizikai könyvkölcsönzés az elmúlt években csökkent ugyan, ám az online felületeken elektronikusan is elérhető kiadványoknak hála az olvasókedv töretlen maradt. Érdekes, de a könyvtárlátogatás – épp a műsorpaletta bővítésének köszönhetően – maga mögé utasítja a többi kulturális létesítményéét, lekörözi például a mozilátogatást is! Manapság a könyvtárak kínálatából nem hiányozhat az író-olvasó találkozó, könyvbemutató, kiállítás, felolvasóest, de a könyvtár más kulturális eseménynek, sőt gyerekprogramnak is kiváló helyszíne lehet.
A metamorfózis nem csak az intézményekre, de a dolgozókra is jellemző. A korábban egy-egy hangosabb szóra szúrós tekintettel reagáló, két lábon járó adatbázisnak, esetenként lexikonnak tekintett könyvtárosok ma már nem zárkóznak el az új szerepkörtől – a kiadványok morcos védelmezői helyett partnerré váltak, s örömmel mutatják be a könyvek és a könyvtár csodálatos világát az érdeklődőknek. Végső soron ők azok, akik új életet adnak a helynek, általuk válik a könyvtár igazán szerethetővé. Közel harminc éve történt már, bennem viszont még élénken él a Zentai Városi Könyvtár emeleti dolgozóinak kedves mosolya, és fáradhatatlan segítőkészsége, ami egy életre rányomta bélyegét a könyvek és az olvasás (majd az írás) iránti viszonyulásomra. Darvasi László Karácsonykor a könyvtárosokról című alkotásában tökéletesen megfogalmazza a lényeget: „Sokan kérdezik, hogy miért maradnak fent a könyvtárak, miért marad fent a könyv. A könyvtár csodájáért leginkább a könyvtáros kisasszonyok a felelősek, e csodához a legközelebb is ők egzisztálnak, milyen lenyűgöző és szomorú, hogy minden reggel a csoda szívébe indulnak dolgozni!” Magyarán, a könyvtárosok adják meg a hely sava-borsát, ők a könyvtár lelkei, akiket bizony érdemes ünnepelni, és a digitalizációtól, okoskütyüktől túlzsúfolt világunkban sem szabad cserben hagyni.
Nyitókép: Pixabay
