HETI KÖRKÉRDÉSÜNK
Olvas-e mesét gyermekeinek?
Igen, a mesék nélkülözhetetlenek a kisgyermekek fejlődése számára. 84%
Csak magyar népmeséket. 2%
Nem, elavultnak és bugyutának tartom őket. 4%
Nem érek rá olvasni gyermekeimnek. 6%
A rajzfimeket jobban szeretik a gyerekeim. 4%
Ha felidézem gyermekkorom legmeghatározóbb emlékképeit, azonnal élénken elém vetül a kép, ahogyan a nappaliban ülök a lemezjátszó előtt, és sorban hallgatom a kedvenc meséimet. Amikor nem akadt pajtásom, vagy bármilyen okból egyedül kellett otthon maradnom, akár órákon át repültem a mesék szárnyán. A mai napig fel tudom idézni Fábián Ágostonné hangját, az ízes székely tájszólást, ahogy kissé remegő, máskor mosolygós hangon mesélte a bukovinai székely népmeséket. Lázár Ervin meséit bársonyos hangú színésznő örökítette meg, Alice-el pedig én is azonnal Csodaországban teremhettem a jól kidolgozott hangjátéknak köszönhetően. Süsü kalandjaival is meselemezt hallgatva ismerkedtem meg először, a televíziós bábjátékot sok évvel később láttam. Addigra Bodrogi Gyula bácsi recsegő hangja örökre beleégett az agyamba, és ezt a hangot nem is tudom más karakterhez társítani, csakis a kedves, lepkeimádó egyfejűhöz. Az is élénken él bennem, ahogyan az ágyban fekve olvasom Benedek Elek több tíz oldalas meséit, és gyorsan átlapozom a festett oldalakat, mert csak a mese legvégén szeretném kideríteni, hogy az én képzeletem szülte királykisasszony hasonlít-e valamennyire az illusztrátor által megrajzoltra. Jól emlékszem édesanyám hatalmas, aranyozott szálakkal átszőtt kendőire is, amelyeket időnként a derekamra vagy az arcom elé kötöztem, mert megpróbáltam eljátszani Seherezádét, a keleti nagyvezír lányát, aki ezeregy éjszakán át puhította varázslatos meséivel Sahrijár szultán kőkemény szívét. A gyermekkorban belém ivódott mesevilágot később is gyakran hívtam segítségül, s megharcolva a belső világomban garázdálkodó, sokfejű sárkányokkal, valahogy mindig sikerült kilábalnom a legnehezebb pillanatokból is. Több mint tíz éve már a valóságban is hősnője lehetek legkedvesebb gyermekkori meséimnek, kétszemélyes bábszínházunk oszlopos tagjaként rengeteg csodálatos pillanatot élhetek meg kicsi közönségünk társaságában.
Annak is tizenegy éve, hogy a világ legfontosabb szerepét osztotta rám az élet, s két gyermekem születése óta főhősnő helyett inkább a griffmadár, a táltosló vagy Holle anyó szerepkörébe helyeztem magam életem meséjében. Anyaként sokszor találom magam zsákutcában egy-egy rossz döntést követően, s rengeteg esetben vagyok kénytelen saját magam által meghozott szabályokkal teljesen ellentétesen cselekedni, s mindezeket nem kudarcként megélni. Van szerencsére néhány olyan fő csapásvonal az életünkben, amelyekről a párommal szülőkként nem fogunk letérni, és ezekhez mindig visszatalálunk, ha a rohanó mindennapok hullámai ellentétes irányokba lökdösnek is minket. A fő csapásvonalak legfőbbike az esti rutin, ami nem múlhat el mese nélkül. Míg csecsemőkorban énekszóval kísért fürdetések és altatások voltak jellemzők, ezek helyét fokozatosan a mesék vették át. Apró, fejből mondott történetek, amelyek valamilyen formában felidézték az elmúlt napot, és felkészítettek minket a másnapi teendőkre. Már nem tudom, hány évesek is lehettek a gyerekeim, amikor könyvből kezdtünk olvasni nekik elalvás előtt, inkább arra emlékszem, hogyan jöttek sorban a legkedvesebbek: Bogyó és Babóca, Boribon, a lányomnál Szél Jankó, míg fiamnál inkább a Szekrénylakók kalandjai. Mindeközben előbb a rövidebb, majd a hosszabb népmesék, amelyekből soha nem elég csak egyet elolvasni. Az is tény, hogy az elalvás előtti időhúzás csakis a meseolvasáskor működik, ez az a tevékenység, amire soha, de soha nem mondunk nemet, nem sajnáljuk, nem sajnálhatjuk az időt, s a mai napig csak nyomós okból maradhat el.
A szakértők véleménye és olvasóink körkérdésünkre adott válasza összhangban van, tehát a mesék nélkülözhetetlenek a gyermek fejlődése szempontjából. Rengeteg platformon olvashatunk erről, mint ahogyan arról is, hogy milyen kardinális különbség van az olvasott, hallgatott, illetve a képernyőről befogadott mese között. Valószínűleg minden gyakorló szülő találkozik ezekkel az információkkal, ha előbb nem, akkor az óvodában biztosan, hisz a rendszeres meseolvasásnak a pedagógusok is nagy élharcosai. Nem szeretném idézni most a szakértők szavait, inkább az édesanya büszkeségével erősíteném meg az előbbi gondolatokat. A szeptember óta iskolás fiam anélkül, hogy erre bárki külön biztatta volna, már első héten felkereste az iskola könyvtárát, lelkesen és büszkén hordozza haza a szép meséskönyveket, amelyeket örömmel lapozunk fel esténként. Alig várja már azt az időt is, hogy a nénjéhez hasonlóan ő is önállóan olvasva csalogassa szemére az álommanókat. Ha erről a csapásvonalról már ők sem fognak letérni, úgy gondolom, legalább ezt az egyet jól csináltuk!
Nyitókép: Pixabay
