Több mint 200 kilométer per órás sebességű széllökésekkel csapott le és söpört végig az ámerikai Floridán a Milton hurrikán. Az évszázad viharát napokkal korábban tornádók előzték meg, figyelmeztetve a lakosságot a közelgő veszélyre. Atata tátott szájjal követte a jelenséggel kapcsolatos híreket, s szinte önkívületi állapotban sorolta a félelmetes adatokat: négyméteres szökőár, villámáradások és árvizek, millió személyt meghaladó evakuált, több millió áram nélkül maradt háztartás… Közben felvilágosított, hogy a jövőben egyre kíméletlenebb hurrikánokkal kell majd szembenéznie a világnak, mivelhogy a klímaváltozás hatásai miatt tovább melegedhet a tengervíz, ami kedvez az újabb hurrikánok kipattanásához, amejek manapság csitt-csatt képesek úgy megerősödni, hogy az erős szél meg az áradások következtében már a szárazföld belsejében élők számára is veszélyt jelentsenek. Az öreglány sóhajtva tette szóvá, hogy pusztítani ugyan pusztítottak, de a nőnevű trópusi viharok – Katrina, Sandy, Ida, Irma, Wilma – azért mégsem voltak ennyire kegyetlenek.
Floridától messze távol, valahol a zerb parlamentben meg a héten az úgynevezett lítiumvita zolgáltatott okot a kalamajkára, mert hát ott is akkora volt a káosz, mintha csak egy mamutvihar csapott volna le a tisztelt házra. Ment aztán a verbális csihi-puhi ezerrel! Nekem tisztára olyannak tűnt, mintha egy valóságshow-t néznék kissé bepöccent zereplőkkel, azzal a különbséggel, hogy itt sokkal-sokkal fontosabb kérdésről kell dönteni annál, hogy mondjuk valamelyik celeb cicának jól áll vagy sem a frissen rittyentett kacsaszáj. Egyes képviselők őszinteségi rohamukban ojanokat mondtak egymásnak, hogy már szinte öröm volt hallgatni őket, ám nagyon jól tudom, hogy ha netán én mondanék ijet valamelyik osztálytársamra, akkor biztos le lennék cseszve, a zősök a zorromra koppintanának, hogy csigavér, nem illik így viselkedni, és még az sem kizárt, hogy faragatlan tuskónak neveznének. Úgy látszik, kénytelen vagyok korán megtanulni, hogy a kvázi egyenlőség csak egy humbug, az igazság az, hogy az életben van, akinek valamit zabad, és van, akinek meg nem.
– Képzeld, Tematild – újságolá a fater –, az orvosok arra figyelmeztetnek, hogy nem ajánlatos a Google segítségével felállítani magunknak a diagnózist. Bármilyen panaszunk is van, el kell menni a dokihoz, és zép sorjában elmondani neki minden tünetet. Még véletlenül sem zabad őt átverni valaminek az elhallgatásával! A zösszes fontos kérdést fel kell neki tenni, amiket előre le kell írni egy papírra, nehogy valamit elfelejtsünk megkérdezni.
– Ez a médiában csúcszuperul hangzik, Tegyula – legyinte amama –, sajnos a valóságban a legtöbb esetben lehetetlen küldetésnek számít: már sorra kerülni is nagy teljesítmény, ami pedig a kérdéseket illeti, hiába készítek én el egy füzetnyi listát, a doktornőm már a második kérdés után úgy néz rám, mintha elcsakliztam volna előle az uccsó leárazott bőrtáskát a sarki butikban!
– Ha már az egészségügynél tartunk – folytatá a tájékoztatást az öreg –, az Egészségügyi Világszervezet kutatása alapján kiderült, hogy internet- és videojáték-függőség terén Zerbia a világ élvonalába tartozik. A honi kölkök napi hét meg akár több órát is a gép előtt töltenek, a legfiatalabb függő pedig mindössze négyéves!
– Borzasztó! – ájuldoza a muter. – Ez a jelenség sokszor viselkedészavarokhoz vezet. Az érintett, ha megvonják tőle a gépet, nem ritkán annyira begurul, hogy még a züleivel szemben is agresszív magatartást fejt ki. Pistinek is mondtam már, hogy kevesebbet nyomkodja azt a nyavalyás kütyüt, inkább olvasson, ijen célból a múltkor a kezébe adtam a Toldit.
– És tetszett neki?! – kíváncsiskoda atata.
– Az első két szakaszig jutott – számola be nagy olvasásomról az öreglány –, és visszaadta a könyvet. Azt mondta, neki ez olyan, mintha mongolul lenne: az olyan szavakat és kifejezéseket, mint a „szík sarja”, a „tors”, a „gém”, a „kémel” meg a „válu” nem is érti.
– Ők nem nagyon értik már a régi letűnt világot, mi pedig már egyre kevésbé értjük ezt az újat, ami most van, és ami még majd eztán jön – nyugtázá rezignáltan a fater.
– Nem tudom, hogy a kettőnek van-e bármi köze egymáshoz, de képzeld – hüledeze amama –, olyan kimutatásról szóló hírrel találkoztam a héten, miszerint a zerbiai legénykéknek közel a fele aszexuális! A mai manusokat jobban érdekli, mekkora a bicepszük, mint a csajok!
– Abban a korban, annak idején mi bezzeg totál másmijenek voltunk – jegyzé meg az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Az volt a mottó, hogy a madarat is röptiben!
– Ez elgondolkodtató fenomén, de hogy őszinte legyek, én megértem a mai fiatalembereket – mondá az öreg. – A napokban véletlenül a kezembe került egy divatmagazin. Amit abban láttam, totál lesokkolt! Az ott zereplő lányok többsége kiköpött úgy fest, mint a millió nyelven beszélő C-3PO névre hallgató sárga robot a Csillagok háborújából, csak még valami rusnya ruhanemű is van rajta. Annyi nőiesség sincs bennük, mint egy kancsóban!
– A nők nevében azért kikérem magamnak ezt az észrevételt, Tegyula! – tiltakoza a muter.
– Kikérheted, Tematild, de nem a zösszes nőre gondoltam – magyarázá atata –, a hosszú körmű, műzempillájú, dundiszájú, két számmal nagyobb, szabdalt farmerben feszítő és többemeletes fadarabokon tipegő, ultravékony lánykákról pedig ez a véleményem.
– És azt a hírt hallották-e, miszerint egy talján zsibárus 1962-ben egy pince takarítása közben talált egy Picasso-festményt?! – válta témát a Zacsek. – Az illető hazavitte a felgöngyölt vásznat, ahol évtizedeken át lógott egy olcsó keretben a nappalija falán, a felesége majdnem kidobatta vele, mert szerinte zörnyen néz ki, végül a fia kezdeményezésére a család szakértőkhöz fordult. Becslések szerint a festmény értéke hatmillió euró körül mozog!
– Szétnézhetnél te is a padláson, Tegyula – ötletele az öreglány –, ki tudja, mi minden lapul ott.
– Attól tartok, Tematild – közlé higgadtan a fater –, hogy nálunk, ami a padlásra került, nyugodtan mehetett volna azonnal a lomtalanításba, úgyhogy aligha kerül onnan elő egy méregdrága festmény.
– Ugyanez a helyzet felénk is – erősíté meg a Zacsek. – Mindig úgy voltunk vele, jó lesz még valamire! Emlékszem, amikor gyerekkoromban a rozoga falétrán felcipeltük az egyik sezlonyt, mert ki tudja, mikor lesz még rá szükség. Aztán ott rothadt meg fent a padláson. Huszonpár évvel később darabokban dobáltam le.
– Pedig abból az összegből megoldhatnánk jónéhány anyagi jellegű problémát – keserege amama.
– Néha a pénz sem old meg mindent – bölcselkede a Zacsek. – Musk, a világ leggazdagabb embere a napokban kijelentette, hogy ha az általa is támogatott Trampli nem nyer az amcsi elnökválasztáson, akkor ő bizony börtönbe kerül. Azt ugyan nem árulta el, hogy miért is. És még azt is kifejtette, hogy a politika világa irtó szórakoztató a számára.
– Biztos kötött valami ígéretes megállapodást a Tramplival – csipkelőde az öreg –, emellett pedig még jómódjában egy kicsit fontoskodik és szórakozik a gazdag csávó!
– A Trampli meg úgy tett – fűzé hozzá a muter –, hogy ha ő nyer, a mandátuma végéig eljutunk a Marsra.
– Felőlem azonnal el is indulhat az összes haverjával együtt! – szögezé le atata.
Pistike, a felnőttek világát csodálattal kémelő hurrikánvadász
