Egy teljesen kitalált dilemma hozza lázba egyre gyakrabban az utóbbi időben a szerbiai polgárokat, legfőképpen azokat, akik eddig sem támogatták az állam uniós közeledését, meg persze azokat is, akik közben ábrándultak ki az EU-ból, elsősorban az integráció lassúsága miatt: vajon az Európai Unióba vagy a BRICS-be kell-e haladnia államunknak? Azok is a BRICS mellé állnak, akik sohasem voltak pártfogói az EU-nak, meg azok is, akik azt szűrték le az elmúlt, nagyjából két évtized alatt, hogy sohanapján történik majd meg Szerbia integrációja. A legutóbbi közvélemény-kutatások már azt mutatják, hogy nagyjából egyforma a támogatottsága a két blokknak, azzal, hogy időről időre valamelyik kiemelkedik kicsit az aktuális politikai történéseknek megfelelően, a másik pedig lejjebb csúszik, de a negyven százalékos támogatottság mindkét esetben átlagosnak nevezhető. Amikor Brüsszel élesebb hangnemben kommunikál Belgráddal annak kapcsán, hogy csatlakoznia kellene az Oroszország elleni szankciókhoz, az uniós külpolitikához, amikor Koszovó kapcsán a szerb érdekekkel ellentétes üzeneteket fogalmaz meg egy-egy nyugati állam vezetője, a BRICS tűnik nyerőnek, amikor pedig az EU konkrét támogatását lehet tapasztalni, legyen szó akár anyagi, akár politikai támogatásról, kicsit jobban áll egy ideig az EU a kimutatásokban.
Csakhogy, ahogyan arra számos elemző is felhívta a figyelmet a közvélemény-kutatások kapcsán, azok voltaképpen egy fiktív dilemmát állítanak a lakosság elé, az Európai Unió ugyanis aligha összehasonlítható a BRICS-szel, akár szervezettségét, intézményességét, akár az általa kínált lehetőségeket illetően, arról nem is beszélve, hogy Szerbia csatlakozása a BRICS-hez egyelőre a távoli galaxisoknál is távolibbnak tűnik, ugyanis nem ugyanaz meghívottként, vendégként részt venni egy-egy csúcsértekezleten, de még partnerállami státust kapni sem ugyanaz – amiről szintén nincs szó jelenleg –, mint tagállamává válni a legnagyobb fejlődő gazdaságok szervezettség tekintetében lazának mondható csoportosulásához. Valószínűleg arról van szó, hogy a valahova tartozni akarás játszik itt főszerepet a szerbiaiak gondolkodásában, s lényegében az oroszbarát, keletbarát gondolkodásúak számára jelent egy megfogalmazható, ám valóságalappal nem rendelkező szintetikus alternatívát és elképzelt valóságot a BRICS.
Számos oka van annak, hogy a polgárok továbbra sem látják a közeljövőben az EU-ban az országot. Ha a külső tényezőket vesszük figyelembe, akkor mindenképp hátráltató tényezőként lehet említeni az EU feltételrendszerét, amellyel egyes területeken Szerbia még sokáig nem lesz képes összhangot teremteni, amennyiben a jelenlegi politikáját folytatja: éppen ilyen a Kelet és Nyugat között egyensúlyozó külpolitika, a tárgyalási fejezetek teljesítésének lassú üteme, mely miatt nemcsak Szerbia tehető felelőssé, hanem az Unió is, s mely jó ideje nem tudja eldönteni, belefáradt-e a bővítésbe és belső krízisekbe, vagy sem. Ha a belső tényezőkre koncentrálunk, Koszovó kérdése, a szólásszabadság, az intézmények függetlensége, a reformok üteme mind-mind olyan szempontok, amelyek kihatnak nemcsak az integráció gyorsaságára, hanem, általában véve, a társadalom egészének az állapotára, fejlődésére is. Ezeket és megannyi más szempontot figyelembe véve teljesen komolytalanságnak számítana kijelenteni, hogy Szerbia, például 2030-ra, uniós tagországgá válik.
Politikai elmozdulás uniós irányba, külpolitikai irányváltás jelei tapasztalhatóak az utóbbi időben, elsősorban az utóbbi hetekben. Jelzésértékű európai tisztségviselői látogatások zajlottak le, s jelzésértékű oroszországi látogatások maradtak el. Annak azonban a tudatában kell lenni, hogy brüsszeli szemmel nézve mindez, minden bizonnyal, szinte semmi, már ha az ország tagságelnyerési potenciálját vesszük figyelembe, annak politikai hátterére összpontosítunk. A koszovói csomó megoldása és a külpolitikai irány teljes módosítása lenne az, ami löketnek mondható eredményt érne el, minden más közeledést Brüsszel csak magától értetődő jelzésnek vesz, melyet el is vár egy olyan országtól, amelyik éppen a bő milliárd eurós növekedési tervi pénzösszegeket kívánja lehívni saját fejlesztésére.
Nyitókép: Pixabay
